Nintendo Wii

Nintendo Wii és Kázmér

Nos, a sulinak nemrég volt egy játéka, ahol többek között egy Nintendo Wii játékkonzolt is lehetett nyerni. A szerencse pedig úgy hozta, hogy én vagyok a nyertes személy. (És igen, sikerült nem leírnom, hogy OMG NYERTEM EGY WIIT!!!!44négy!)

Még semmilyen játékom nincsen hozzá, csak az alap sportos akármi, de egyelőre hihetetlenül tetszik. A poén, hogy tényleg megmozgat, komolyan, amikor boxolni kellett, én hülye nyomkodtam a gombot, aztán sírtam a röhögéstől, ahogyan kalimpáltam a fehér kis kütyüvel, és jöttek az ütéshangok. Zseniális. Ha a »GTA IV« megjelent volna erre, akkor most sírnék, így viszont csak roppant vidám vagyok.

A cucc hihetetlenül profi. Zenél a kontroller, szól hogy hány darab van bedugva, jelzi hogy bírja benne az elem, finoman érzékeli a mozgást, szép a megjelenése, gyorsan kapcsol be, van benne Wi-Fi, kezeli az SD-kártyákat, szép kéken világít a lemezolvasó (saját magától húzza be ráadásul) és még sorolhatnám. Ami még tetszik, hogy nem kell minden játékban megadni profilt, elég léterhozni egy úgynevezett Miit (egy kis figura, ami testreszabható), majd a játékban rákattintani, hogy ezt akarom. Imádom ezt az eszközt, már most.

Majd valami játékot is igyekszem hozzá beszerezni, meg láttam valamilyen tokot, amivel úgy lehet összerakni a két kontrollert, mintha egy fegyver lenne.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.