Smallville hetedik évadfinálé

Na, megjött a sorozatfinálék ideje is, avagy már el is múlt talán, mindegy. Múltkor vártam a »Lost« duplarészes fináléját, aztán jutott csak eszembe, hogy ezen a héten lesz. Volt is szedfész. Egyébként én ezt várom talán a legjobban; amikor végre választ kap az ember néhány kérdésre, aztán rögtön az arcába tolna húsz másikat, ami miatt biztosan végigizgulja az egész nyarat, vagy legalábbis szeptemberben biztosan leül megnézni a szezonpremiert.

Smallville hetedik évadfinálé

{{szpojler}}

Először egy dolgot szeretnék leírni: a Smallville mindenidők legjobb Superman-feldolgozása. Az egész műsor kivitelezése hihetetlenül jól sikerült. Ahogyan az egyszerű farmersrác kezdi kiismerni bámulatos képességeit, melyeket a meteormutánsok ellen használ; ahogyan folyamatosan hömpölygő szerelmi folyóján hajókázik Lana Langgal; majd ahogyan kezd rájönni, hogy az ő sorsa közel sem a farmerkedés, hanem annál valami sokkal nagyobb.

Az utóbbi évadokban (nagyjából az ötödik évadtól) ráadásul egyre jobban bekeményítettek, rengeteg a képregényből ismert karaktert és helyszínt elővettek. Kicsit háttérbe szorultak a szerelmi drámák, és inkább a pörgősebb akciójelenetek felé mozdultak. Bekerült a képbe Louis Lane és Kara Zor-El, megépült az erőd, volt szó Kryptóról (ha nem is konkrétan az a kutya volt), láttuk a Fantom Zónát, volt Igazság Liga Impulse-zal, Green Arrowval, Aquamannel és Cyborggal, és a jól ismert jelmez egy darabja is feltűnt.

A hetedik évad jól sikerült. Lehetett érezni a változást – nem tudom, hogy szándékosan akarták-e így, ha igen, nagyon jól sikerült. Kal-El megküzdött a Fantom Zóna menekültjével, hasonmásával. Megismertük Kara Zor-Elt. Megtudtuk Chloe titkát. Láttuk, hogy él még kryptoni a földön, megismertük a kék kryptonit hatását, találkoztunk Kara apjával és Kal-El anyjával. Eltették láb alól Lionel Luthort is, aki eleinte az egyik legellenszenvesebb karakter volt, aztán a végére talán az egyik legszimpatikusabb. Elég egyértelműen szorították háttérbe Lanát; én megmondom őszintén azt hittem, itt lesz neki a vég, aztán persze mégsem lett. A szezon számomra legjobban várt epizódja a 18. volt, amikor ugye megmutatták nekünk milyen is lenne a világ Clark Kent nélkül, majd az a bizonyos utazás a Kryptonra. Előbbi teljesen rendben volt, utóbbiban kicsit csalódtam: összecsapták ugyanis. Rövid ideig tartott a Kryptoni jelenet, nem is volt olyan látványos, még kevésbé izgalmas. De bátran állítom, hogy ez volt az egyetlen negatív dolog az egész évadban. Aztán jött a sok izgalom a Veritasszal, az utazóval és a szerkezettel, ami képes irányítani azt. És végül elérkeztünk a fináléhoz.

Kara mint Brainiac eléggé egyértelmű volt, már a nevezetes 18. rész végén is lehetett sejteni, hogy valami még történni fog, nem intézik el ilyen egyszerűen Brainiac sorsát (szerintem még most is elképzelhető, hogy vissza-visszatér majd). Mivel az igazi Kara kering a semmiben, valószínűleg a nyolcadik évadban nem sok szerepe lesz, kivált, hogy nem jelentették be, mint állandó szereplőt.

Chloe képessége ismét előtérbe került, gondolom a későbbiekben ezt még többször elő fogják venni, mert látszólag több ez, mint egyszerű gyógyítás. Először azt hittem, hogy a kómával teszik őt félre, de miután Brainiac haláa az ő, és Lana felébredésével járt, várható volt, hogy Lex valamit turpiskodik; és így is történt: a nemzetbiztonságiak ismét elsőszámú közellenségként tekintenek Chloe-ra.

A Lana-féle szál befejezése szerintem önmagában megér egy 5/5-üt. Tökéletes időzítés (az a kis csöpögés pont jó időben jött), még tökéletesebb zene, és végül a háttérben megjelenő hölgyemény, akit én először Chloe-nak néztem, aztán kiderült, hogy Louis volt az. Korábban is figyeltem, hogy mindig hagynak ilyen kis inside joke-szerűségeket, amelyekben látni, hogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ez most ennek volt egy újabb kitűnő példája, le a kalappal.

Who is it?
Don’t you already know that?

Aztán ott volt még az igazság óriási pillanata: hét évnyi ”szenvedés„ után Lex Luthor végre megtudta a nagy titkot, amit oly régóta keres, hogy az utazó nem más, mint Clark Kent. Az arckifejezése lehetett volna kifejezőbb mondjuk, sem meglepődést, sem azt nem lehetett rajta érezni, hogy „mindig is éreztem!“.

I loved you like a brother, Clark, but it has to end this way.

És végül, de nem utolsó sorban jött a várva-várt jelenet, Lex elrepült az erődbe, majd nem sokkal utána megérkezett Superman barátunk is. Miután Lex aktiválta a szerkezetet, az erőd elkezdett darabjaira hullani, és amikor a karjában tartotta, Clark mintha csak bólogatott volna. Lehet, hogy így történik az irányítása? Mondjuk ez a szerkezet-dolog eléggé átgondolatlannak tűnik nekem így a végére, Jor-El nem hiszem hogy ilyen egyszerűen hagyná a dolgot, biztosan megvizsgálni ki aktiválja. De ez majd eldől. És akkor nekem jött az óriási pofon: vége a résznek, ennyi volt a negyven-akárhány perc, találkozunk ősszel, vattafakk arckifejezés a köbön. A befejezés nekem kicsit hirtelennek tűnt, általában ennél kissé tovább szoktak menni, és ott vágják el. Nem tudom, hogy ez most a sztrájk miatt volt-e, vagy szándékosan. Mindenesetre kellemetlen volt.

Ha konkrétan a finálét kellene pontoznom, akkor ez egy erős 4/5 volt, általános szemmel. Smallville-szemmel, az eddigi finálékhoz képest viszont egy gyenge 3/5. Az egész évad szintén kap egy 4/5-öt ugyanis néhány apróságtól eltekintve igencsak pörgős volt, nézette magát.

Én személy szerint nagyon várom a nyolcadik évadot. Eleinte kicsit megijedtem, hogy Lana és Lex is távozik, de jobban belegondolva egyáltalán nem rossz dolog ez, így legalább van esély egy kis változásra, remélhetőleg jó irányba. A készítők távozása viszont sokkal jobban aggaszt, remélem jövő ilyenkor nem úgy fogok visszaemlékezni, hogy nagy reményeket fűztem a nyolcadik évadhoz, de csalódnom kellett.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2023

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.