Kellően fárasztó volt. Miután végigbuszoztam két órát Sörös Kolompár (mármint sört ivott, a buszon, azért sörös), felesége, és sörszaga társaságában, melyet a borsodi szántómezőkről érkező árpaszemek, és a tízezer éve érlelt ásványvíz közreműködésével készítettek, szóval mindezekután én megérkeztem országunk gyönyörű fővárosába, Bukarestbe Budapestre, majd bementem legkedvencebb iskolám legkedvencebb enyhén szocializmusízű épületébe, ahol közölték, hogy igazából nem kellett volna, de még jó, hogy feljöttem.
Főhősünk ezután a város másik végébe igyekezett papírmunkát végezni, majd mivel befejezésekor már hét óra is elmúlt, aznap viszont még nem evett, úgy gondolta, hogy betér egy gyorsfagyasztott, helyben sütött zsíros húsféleségeket zsömleutánzatokba gyömöszkölő gyorsétteremlánc egyik egységébe (McDonald’s Astoria), ahol egyrészt a kiszolgáló csaj (végre mosolygott és végre kedves volt, mostanában de ritka is ez) közölte, hogy szereti az olyan határozott embereket, mint Mefi, aki ezután leült elfogyasztani táplálékát, és félig elégedetten félig bosszankodva tapasztalta meg, hogy nem csak ő küzd hangyaproblémákkal a házon belül, hanem a vendéglátóipari-egység úgyszintén. Ezután fáradtan, kis séta és kis megázás után felszállt a Földalatti Vasútra, mely egészen a Kodály Körönd állomásig szállította őt, ahol hazaért, békességben, és most kigombolt ingben, jeges teát kortyolva írja elvont bejegyzését.
A forgatókönyv a való életben megtörtént események alapján készült. A történet forgatása alatt négy (azaz 4) melltartót nem viselő hölgyet, és egy (azaz 1) melltartóval rendelkező urat sikerült látni; egyiknek sem esett bántódása.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Lin3Lord
2008. június 05. — 20:56:50
A hölgyeknek mért nem?
Balázs
2008. június 05. — 20:57:10
A bukarestiek nevében visszautasítom ezt a szégyenletes tévesztést. (-:
Mebarak
2008. június 05. — 21:06:51
Ez tényleg elvont Mefi :))
(És mindig a kisbetűs a légyeg 😀
Vale
2008. június 05. — 21:36:51
Tartalmas nap =) Kolompárról meg tessék leszállni (vagy ha nem tetszik, a buszról), mert a zérettségielnökünk is Kolompár lesz. Neszeneked, hogy nincs cigány értelmiség.
suexID
2008. június 06. — 00:25:02
[re=49310]Vale[/re]: Az olyan, mint az UFÓ. Sokan beszélnek róla, de igazából kevesen látták.
Mefi
2008. június 06. — 13:15:50
[re=49305]Lin3Lord[/re]: mert én úriember vagyok.
[re=49306]Balázs[/re]: hehe. 😀
[re=49307]Mebarak[/re]: ez nem elvont, ez mefilozóf. 🙂
[re=49310]Vale[/re]: ööö, mi a neve pontosan, lehet hogy ismerem.
[re=49313]suexID[/re]: mondjuk én láttam, és kivételesen tényleg Kolompárnak hívták.
Lin3Lord
2008. június 06. — 13:36:56
Nálunk tényleg UFÓ, még senki nem látta és semmit sem tudni róla. 😀