Éppen winggel az élet nagy dolgairól beszélünk, és elkönyveltük, hogy az összes párkapcsolat az elején a legrosszabb.
Mert megy a képmutatás.
Mert ha neked a kedvenc színed a rózsaszín, de a csaj, akinél lapátolsz közli, hogy utálja, akkor lehet rábólintasz, hogy tényleg nem a legszebb szín. Vagy ha azt mondja, hogy utálja ha valaki káromkodik, és lehet, hogy te a magyar ábécé összes betűjéhez ötféle bazmeget tudsz, de egyet sem mondasz és még sorolhatnám a hasonló dolgokat, biztosan mindenkinek volt már ilyen.
Meg a sok bókolás, a mindig-a-legjobb-arcomat-mutatom, a sok tervezett kedvesség, a folyamatos virág- desszert és egyéb ajándékok vásárlása, hogy mindent te fizetsz, és sose szállsz vitába semmivel.
Aztán egy idő után elkezdődik az igazi kapcsolat, amikor már felesben fizetitek a kólát; amikor már elszórva, vagy csak Bálint-napra viszed a virágot; amikor már ha fáradt vagy, csak mosolyogva ránézel, és tudja; amikor már mersz előtte böfögni-fingani, és csak annyit mondani bocs; szóval olyankor van az, hogy már jártok, és komoly a kapcsolat.
Aztán meg persze vagy megtartja a drága szerelmes pár ezeket a jó és rossz szokásokat, vagy ráfogják, hogy már nem olyan mint az elején, és szakítanak. Persze, sosem olyan mint az elején, de hát jaj, akkor még szerelmesek voltunk. Szerelem, mi?
És igazából akárhogyan küzdesz ellene, az első két lépcsőt nem tudod kihagyni. Hiába akarod magad adni, úgyis úgy formálod kicsit a dolgokat, hogy a másik csak azt mondja, jaj te is?!
.
Aztán a végén vagy sikerül a dolog, vagy megy a süllyesztőbe. Kérdés, hogy mi számít sikeresnek.
Nem vagyok szerelmes, nem szakítottam, nem jöttem össze senkivel, nem erőszakoltak meg, nem vagyok lelkibánatos, és minden erre irányuló hozzászólást szempillarebbenés nélkül törölni fogok.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
EmceeMike
2008. június 19. — 00:25:40
érdekes dolog ez, szerintem mindenki így csinálja.
wing
2008. június 19. — 00:29:00
De getszijól megírtad, grat 🙂
Balázs
2008. június 19. — 01:13:30
Nem vagy szerelmes?!
RaszP.
2008. június 19. — 01:24:47
az a ti bajotok, hogy piedesztára emelitek a puncit:D
sok értelme nincs a legjobb-arcomat-mutatásnak. őszintének kell lenni aztán vagy megy, vagy nem. inkább nem.
Lin3Lord
2008. június 19. — 01:32:48
Igazad van, de megint az apró betűs a legjobb. 😀
Mefi
2008. június 19. — 01:41:28
[re=50015]EmceeMike[/re], [re=50021]RaszP.[/re]: persze, mert valahol nem tudod megkerülni. Én is azt mondom hogy legyünk őszinték, de nem mindig jön össze, ha nagyon akarsz egy nőt.
[re=50016]wing[/re]: végül is együtt jutottunk erre a bölcs felismerésre.
[re=50019]Balázs[/re]: amit irántad érzek az több mint szerelem. :$
[re=50022]Lin3Lord[/re]: 🙂
GazVezir
2008. június 19. — 04:03:38
A bejegyzés első része könnyedén megmagyarázható, hiszen az ember az ismerkedés során ösztönösen (és itt a lényeg) a legjobb oldalát mutatja. Nincsen ebben semmi meglepő, bár én sokszor állok hadilábon az ösztönök és az emberi értelem(?) együttes értelmezésével.
A mai nőkről meg inkább ne is beszéljünk, mert egész egyszerűen katasztrofálisak. Ezt minden elfogultság nélkül kijelenthetem. Emellett maximálisan tudom ignorálni ezt az egyenjogúsági faszságot a nők részéről.
Plastic
2008. június 19. — 09:51:24
1. K*rvajó post. 😀
2. Ja sajnos ezen végig kell menni.
3. GazVezir: Kis Ádám jut csak az eszembe a mai csajokról…besza-behu 😀
Mebarak
2008. június 19. — 10:20:15
Hát jah, ez az élet rendje, ez van!
De ez valahol így természetes! Sztem jobb egy valódi kapcsolat, mint a legelső randik, akkor olyamn feszélyezett a hangukat 🙂
krys
2008. június 19. — 10:54:29
Mi a párommal kihagytuk ez a szériát 🙂 A kezdetektől együtt laktunk 7/24 együtt voltunk és ugye ott nem tartható ez a “képmutatás” egy percig se 🙂 Ennyi, de lassan 3 éve együtt vagyunk és úgy szeretjük egymást amilyenek valójában vagyunk 🙂
Archie Jr.
2008. június 19. — 11:02:36
Egyik kedves ismerősöm is azon a véleményen van, hogy akkor nevezhető komolynak egy kapcsolat, ha már mersz a párod előtt fingani. Lényegét tekintve igaza van, bár lehet nem ez a legszebb megfogalmazás. Többször is megkaptam azt régi kapcsolatokban, hogy “kihűltünk”. Szerintem nem, csupán csak átalakultunk, átléptünk egy másik szintre. Így van ez jól, akár elfogadjuk, akár nem.
smv
2008. június 19. — 12:03:44
Mert ilyenek a nők. Valamire rá kell fogni, hogy a Józsival mér jobb lelépni, amikor fél órája még a te füledbe duruzsolta, hogy jajdeszeret. És erre ez jó duma.
Mefi
2008. június 19. — 15:48:13
[re=50026]GazVezir[/re]: az biztos, hogy van egy-két nő, akit nagyon komolyan fel kellene pofozni, hogy kapjon észhez.
Hülye soviniszta vagyok biztos.[re=50028]Plastic[/re]: kösz.
[re=50031]Mebarak[/re]: persze, pont azt beszéltük szintén winggel, hogy lány-lány és fiú-fiú között sokkal jobban megy a barátkozás. De valamilyen szinten jó is azért ez a kis feszültség az elején.
[re=50034]krys[/re]: ti csináltátok jól, úgy látszik. Mondjuk ennek csak az a hátulütője, hogy a veszekedéses-minemtetszikes rész is kimarad, az meg kellemetlen, ha négy év után jön elő. Persze nem biztos.
[re=50035]Archie Jr.[/re]: ez olyan, hogy az első pár hónapban mindenhol-mindig rájön az emberre a szeretkezés, aztán egy idő után már csak olyan “gyere anyukám-gyere apukám” stílusban megy a dolog, természetessé válik. A kihűlés meg tényleg hülyeség, igazából a rózsaszín felhő után jön a szeretet, a megszokás, amit sokan kihűlésnek vesznek.
[re=50036]smv[/re]: azért nem feltétlen csak a nők hibája, mert ha leülsz egy értelmes nővel beszélni erről, ő is ugyanígy gondolja. Csak aztán ismerkedésnél mégis ezek a klisés dolgok kerülnek előtérbe.
Marcell
2008. június 19. — 20:24:59
A Mefit megerőszakolták! 😀
Mefi
2008. június 19. — 20:28:28
[re=50054]Marcell[/re]: lebuktam. :O
Gelgo
2008. június 20. — 02:01:07
Mefi azért ez – még ha nem is durva, de – általánosítás. Igazad van, hogy a legtöbbekre megáll, de én például nem is szeretek vetítős lányokkal beszélgetni, lenni, stb. Sarkítva: akiről állítást tudok megfogalmazni, az nem érdekel. 🙂 Biztos azért van, mert én mindig is különc voltam, kivétel és csodabogár, de én inkább elbeszélgetek a tejberizsről, elmondom, hogy nézd ilyen sovány vagyok és hogy
SZERINTEM AZ EMBERISÉG 90%-A MÉLTÓ A HALÁLRA!!!!!!!hát még sok ilyen egyszerű naivságot.Rézangyal
2008. június 20. — 09:47:32
Soha többet nem fogom a “szép” arcomat mutatni ismerkedéskor. Kezdettől fogva kijelentem, hogy utálom a rózsaszínt, minden nap elvárom a virágot, és gátlástalanul pukizom, ha kell. 🙂 Nah, jó, csak vicceltem. :)))
Mefi
2008. június 20. — 11:52:36
[re=50062]Gelgo[/re]: ez hülyeség. Ha nagyon-nagyon lapátolsz egy csajnál, és megtudod pl. hogy utálja ha valaki káromkodik a közelében, akkor hiába minden második szavad a bazmeg, nála nem így lesz. 🙂 A különcködés meg jó-jó, de rájössz, hogy egy idő után nem tudsz különc lenni. Nem is idő, szint után. Persze, lehet hogy így is jóval kevésbé vagyunk átlagosak, mert nem jövünk magunkkal szemben az utcán, ha érted, de azért azt is badarság állítani, hogy mindig a különcködést kell keresni.
[re=50065]Rézangyal[/re]: a gátlástalanul pukizóst leszámítva semmi gáz ezekkel. 🙂
krys
2008. június 20. — 15:04:04
[re=50045]Mefi[/re]: Voltak, vannak, és lesznek is veszekedések és nézeteltérések 🙂 Nem is kevés, de enélkül lenne igazán “mű” a kapcsolat 🙂
Gelgo
2008. június 20. — 16:29:43
[re=50068]Mefi[/re]: Trackbackbe szerettem volna, mert ez hsz-nek túl off, személyes és hosszú. Akit nem érdekel, ne olvassa.
Szerintem alapvetően máshogyan gondolkodunk. Úgyhogy amit írok, ne okoskodásnak meg kötekedésnek vedd, csak ilyen önfeltárásnak.
Pontosan ugyanolyan vagyok egy lánnyal, amilyen egyébként is. Valószínűleg a különcség éppen ebből adódik, hogy minden helyzetben önmagam vagyok. (Na ezt nem úgy értem, hogy a többiek meg hülyék, csak máshogy működnek.) Aki nem különc, annak nyilván (hisz ezért van rá külön szó is) baromi idegesítő egy ilyen ember. Ha olyanom van, nem veszem fel neked egy hétig a telefont. De csak neked. Ha olyanom van, nem megyek el a szülinapi mókádra, hanem helyette lemegyek ezredszer az utcára fényképezni. Ha odajössz hozzám az utcán, nem nézek a szemedbe. Lehet, hogy negyed órán belül annyira megváltozik a véleményem valamiről, hogy pontosan az ellenkezője mellett kezdek el harcolni. Mellettem állsz, annyit mondasz, hogy jó ez a zene, és üvöltözve hagylak ott. De ha ismeretlenül előttem állsz, és ellopják a bringádat, és szomorú vagy, akkor veszek egy üveg bort és azt mondom, hogy gyere, dumáljunk. Ha semmire nincs időm (pl. tanulni kell) és meghal a nagymamád, akkor azt mondom, hogy menjünk fel a Gellért-hegyre, meséld el, mit érzel és hajnalra megnyugszol. Ha felírod éjjel a blogodra kettőkor, hogy beteg a macskád, és be vagy pánikolva, és nem tudsz mit csinálni, akkor még akkor is elindulok hozzád, ha másnap reggel vizsgázom. Ilyen dolgokra gondolok, nem arra, hogy akkor én most direkt mindig máshogy öltözöm, vagy más zenét hallgatok.
Nyilván így csajozni is sokkal nehezebb. Sokkal könnyebb megőrülni is egy kapcsolatban. Nehéz így szakítani, hiszen én vagyok szerelmes, akkor most mi az, hogy ennek most legyen vége. Nehezebb is így megérteni, ha valaki nem akar velem lenni. Ezt a normális emberek különcködésnek, nagyképűségnek, önzőségnek, mániának, zavarodottságnak, szélsőséges hangulatingadozásnak látják. Kimondottan nehezen nyelte le faterom, amikor beállítottam otthon egy bringa méretű Csepel rollerrel. Nem értette, hogy erre minek pénzt költeni. Nehezen nyeli le, hogy azért megyek el egy koncertre, hogy felvegyem. A barátaim is egytől-egyig elég fura alakok. Ahogy másoknak is fura, hogy a városban katonai nadrágot hordok. Nekem nem csillan fel a szemem attól, hogy 200 dollár az iPod 3G, de kétszáz méterről kiszúrom a szépen kihegyezett ceruzát.
Szóval az eredeti témára rátérve, ami neked hülyeségnek tűnik, az nekem a valóság. Sokmindent megteszek egy lányért, nagyon sokat, csak máshogy. Szerencsére vannak olyan lányok, akik nem tartanak bolondnak, ha a fél délutánomat azzal töltöm, hogy sztereóban vegyem fel az eső hangját, vagy ha két héten keresztül a tejberizs az egyetlen témám, és három napon keresztül csak azt főzök. Az első dolog, amit megkérdezek egy lánytól, hogy hányszázezer frankot ér a házuk, és hogy mik a kedves játékai. Szomorú leszek, ha túl fontosak neki a zenék és ráadásul hülyeségeket is hallgat. Szeretek mezítláb elmenni a teszkóba, még akkor is, ha a hűtőpultoknál jéghideg van, kinn a betonon meg árnyéktól árnyékig kell rohanni. Ismerek olyan szorongó embereket, akik próbálnak normálisak lenni, miközben csak simán fel kéne vállalniuk, hogy kicsit máshogy reagálnak a dolgokra. Nem azt mondom, hogy nem tudom kontrollálni magam, hanem hogy akkor vagyok nagyon jól, ha a fentiek szerint működöm. Ebből talán ki is lehet nőni.
Ha nem hiszed, hogy van ilyen, kérdezd meg B3cket, vagy Istit vagy mi most épp a neve, ő tudna rólam mesélni.
Mefi
2008. június 20. — 19:40:50
[re=50076]Gelgo[/re]: teljesen értem mit mondasz, én is igyekszem mindig magamat adni, de vannak helyzetek, amelyek más viselkedést követelnek meg.
Vale
2008. július 01. — 12:06:00
Ez miért lenne képmutatás? A képmutató a farizeus, aki imaszíjat teker a karjára, naponta hetvennyolcszor imádkozik és keresztre feszít mindenki mást, közben meg hit annyi van benne, mint egy kiskanálban.
Az, hogy a tanárnak nem mondom a képébe, hogy hülye vagy, fiam, nincs mit csinálni, hanem csendesen mosolygok egyet és legyintek, az nem képmutatás. Ahogy az se képmutatás, amikor megpróbálsz meghódítani egy lányt és kedveskedsz neki. Az inkább valami más. A képmutatás inkább az, ha így megszólod a “képmutatást”, közben meg ugyanazt csinálod. Szerintem az se képmutatás, ha nem mindenkivel ugyanúgy viselkedsz — mert ha mindig teljesen magadat adnád, annak az lenne a vége. Egy ismerősnek te a vad rokker vagy, másnak meg a könyvtárban tanuló diák. És mégis ugyanaz vagy…