In Bruges

In Bruges

Mindenekelőtt: szeretnék kérvényt benyújtani, hogy egyik film címe se legyen lefordítva. Ugyanis itt van az In Bruges című film, amit sikeresen Erőszakiknak fordítottak. Ezzel az a baj, hogy a címre ránézve valami vígjátékot vár az ember, és tény ami tény, hogy lehet jócskán röhögni is, de a végére pont nem a röhögés lesz a legjellemzőbb.

{{szpojler}}

Mostanában úgy látszik jobb filmeket sikerült megnéznem, ezzel nincs is semmi baj, sőt. Csak így most ismét azt kell leírjam, hogy egy kiemelkedő alkotásról van szó, és bár közhelyesen hangzik, de tényleg. Nem is igazán tudnám kategóriába sorolni; lehet rajta sokat röhögni, vannak gyönyörű helyszínek, van dráma és van akció is burkoltan. Legyen mondjuk dráma.

Két bérgyilkosról van szó, akik közül az egyik csöppet elpolitizálta (értsd: elkúrta) az egyik munkáját, így most a nagyfőnök kicsit pihenni küldte őket. Aztán itt beindul az akció, mert kiderül, hogy mégsem csak nyugalmas pihenésre érkeztek Brugge-ba, az egyébként lélegzetelállítóan gyönyörű belgiumi városba. Itt kapta az első jópontot, ugyanis a helyszín, a kameraállások, a színek gyönyörűek, tényleg olyan, amilyennek a filmben is mondják: mintha egy tündérmesében járnánk.

A másik jópontot nálam a remek zene kapta. Egy kellemes, kissé taéűm túlságosan is nyugodt zongoradallamról van szó, ami szerintem hihetetlenül passzolt a film hangulatához. (Mondjuk lehet más nem így lesz vele, human például pontosan ezt említette negatívumként.)

A színészi játékról, mint olyanról csak annyit mondanék, hogy Ralph Fiennes. Pont.

Aztán ami még egyáltalán nem volt rossz, az a néhány jól időzített és kellően hihető akciójelenet. Az mondjuk nem tetszett, hogy az egyik csávó kap két golyót, kivérzi a lelkét, majd leugrik egy toronyból, és még képes elmondani pár mondatot, de ezt leszámítva tényleg jó volt.

Nálam ez a film kerek öt pontot kap, mert hihetetlenül jól összerakták. Szép, európai helyszín, talán a kelleténél kicsit tompább zene, fűszeres humor, néhány jól sikerült akciójelenet, és dráma. Ezek jellemzik az In Bruges-t. Gondoltam hogy kiragadok egy idézetet, de a végén azért nem tettem, mert kétféle jó szöveg van a filmben: a vicces, és az igaz. A vicces azért nem lenne jó, mert azt hinné az ember, hogy vicces filmről van szó; a komoly pedig azért, mert azt, hogy nincsenek benne viccek. Ez egy kicsit nyakatekert lett, de belefér.

Eredeti cím: In Bruges
Műfaj: dráma
Időtartam: 107 perc
Megjelenés éve: 2008
Főszereplők: Brendan Gleeson, Colin Farrell, Ralph Fiennes

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont (Ajánlott.)

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.