Az igazat megvallva, nem vagyok valami nagy kávés. És ez leginkább azért van, mert a kávé szóhoz sokáig két képet tudtam társítani: az egyik a szüleim által favorizált instant kávé, aminek a kávéhoz gyakorlatilag köze sincs; a másik pedig a rengeteg kávézóban
, kocsmában és egyéb helyeken kapható kéccázforintos eszpresszó, amit a piaci kilós kávéból főznek, és két percen belül biztos szaladsz utána a vécére, még tej nélkül is. Ezek pedig nekem annyira nem jönnek be, mert idióta sznob finnyás ember lévén én a finom édes, tejes, kakaós, kókuszos ízekért rajongok, nem konkrétan a kávé kesernyés aromájáért.
És akkor egyszer valahol meghallottam a szót, hogy Starbucks, valami filmben vagy sorozatban, és mikor rákerestem, azonnal tudtam, hogy nekem egy ilyen hely kell. Ahová beül az ember reggel meginni egy kávét és olvasni az újságot, vagy délután a barátaival egy beszélgetésre. Ahol finom kávét ihat, nem szólnak rá ha már két órája ott ül de csak két kávét ivott (cserébe jó drágáért ugye) és még sorolhatnám.
Nemrég voltam a »Cafe Freiben«, ami a kávé eddigi fogalmát teljesen átformálta. Finom tejeskávék, ízesebbnél ízesebb eszpresszók, borsosabb áron, de borsosabb (az arab kávé esetében szó szerint) ízért. Nyáron végre eljutottunk a Shamalt által régóta favorizált Coffeeshop Companybe, ami pedig szintén maga az orgia (a fehér csokoládés jegeskávé isteni volt, a klíma is szikrázott tőle).
A Ferenciek terén a Buda felé haladó buszok megállójában régen volt egy Paris Caffé nevű hely, ami jól nézett ki, de annyira nem vonzott. Most viszont megvette-eladta-elcserélte, nem tudom, de a Coffee Heaven (Arénában is van egy üzletük) beköltözött. A helyről azt kell tudni, hogy leginkább a »Jóbarátokban« látható kávézóra emlékeztet, kényelmes fotelekkel, hangulatos berendezéssel, halk és kellemes zenével. És még wifi is van.
A kávék négyszáz és nyolcszáz forint között mozognak, rengeteg ízesítő szirup és különlegesség közül válogathatunk, a cukor és a feltétek pedig (fahéj, kakaó stb.) teljesen ingyen vannak. Olyan amerika fíling; beáll az ember, összerakja milyen kávét kér, fizet, aztán leül és beszélget órákig, miközben vagy fogyaszt tovább, vagy nem. Minden asztalon hamutartó, így a dohányzás sem gáz. Elvitelre is lehet vinni, cuki hőszigetelős papírpohárban, akár gömbölyű tetővel is (nekem a gömbölyű tetővel rendelkező kávéspohár a fétisem).
Kapucsínót ittunk, olyan igazi finom tejes kapucsínót, nem azt a bolti százforintost, tejszínhabbal és fahéjjal a tetején. Isteni volt, három és fél deci került négyszáz forintba, ami ha megnézzük más helyek árát, és hogy mit kapunk cserébe, akkor nevetséges összeg. Persze ez nem Amerika, hogy az ember beül oda dolgozni-tanulni, meg minden reggel megiszik négyszáz forintért egy kávét, és eszik ötszázért egy sütit, majd leöblíti háromszázért ásványvízzel. De majd egyszer! Vannak forró csokoládék és frissen facsart gyümölcslevek, valamint gyümölcsből készült koktélok is. Ajánlom mindenkinek a helyet, kiváló kávéélményben lehet része annak, aki betér.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
maat
2008. szeptember 23. — 20:02:45
Hát igen, starbucksban többször ültünk órákat berlinben, és finom a kávé is.
Skully
2008. szeptember 23. — 20:16:13
GUGLMEPSZT!
Mefi
2008. szeptember 23. — 21:04:51
[re=53724]maat[/re]: egyszer hoztak nekem valamilyen karamellás cuccot, zseniális volt.
[re=53725]Skully[/re]: ahogy kimész a Ferenciek terén található metróaluljáróból, ottan lesz. Nem tudod eltéveszteni. http://maps.google.com/maps?f=q&hl=en&geocode=&q=ferenciek+tere,+budapest&sll=37.0625,-95.677068&sspn=28.196369,79.101563&ie=UTF8&ll=47.494632,19.055142&spn=0.005857,0.019312&z=16&iwloc=addr
maniakus
2008. szeptember 23. — 21:21:48
Egyébként érdemes lenne elmenned egy rendes kávézóba, ahol nem műanyagpohárban basszák eléd. Természetesen dohányzó kávézóra gondolok, mert a többi fel kéne gyújtani, aztán besózni a helyét, hogy még a fű se nőjön.
gergő
2008. szeptember 23. — 21:23:01
Pont ma reggel mentem el mellette mikor előadásra siettem, legközelebb be is megyek 🙂
sylverdevil
2008. szeptember 23. — 21:24:31
Kezdek én is rákapni a kávézásra -diákélet rulz-, szimpatikus a hely, majd egyszer talán, ha arra visz az utam…
Sajnos itt a környéken se híre se hamva ilyesminek.
Mefi
2008. szeptember 23. — 21:24:55
[re=53728]maniakus[/re]: el is felejtettem, hogy itt lehet dohányozni, minden asztalon ott a hamutartó. A kávét meg kérheted rendes pohárban is, de úgy volt hogy elvisszük, csak aztán mégse vittük. 😉
[re=53729]gergő[/re]: helyes. 🙂
maniakus
2008. szeptember 23. — 21:26:17
[re=53731]Mefi[/re]: akkor bizony beveheted a péniszem. 😀
suexID
2008. szeptember 23. — 21:29:24
[re=53732]maniakus[/re]: 😀 😀
Mefi
2008. szeptember 23. — 21:32:33
[re=53732]maniakus[/re]: a hűtőből?! Csak az a baj hogy rövid időn belül sehol sem lehet majd dohányozni.
Kolbi
2008. szeptember 23. — 23:10:34
[re=53735]Mefi[/re]: Nem baj az. 🙂 (Mondom ezt annak ellenére, hogy sörhöz én is szoktam szivarozni pl.)
Vale
2008. szeptember 23. — 23:39:12
Engem a Frei tett kávéssá, onnantól kezdve ha minőség, akkor tényleg minőség, mindennapokba meg kakaóvé.
kukac7
2008. szeptember 23. — 23:39:37
budos bagosok. ;P
EmceeMike
2008. szeptember 24. — 00:19:15
[re=53738]kukac7[/re]: szerintem te inkább meg se szólalj 😛 😀 😀
tutora
2008. szeptember 24. — 14:01:48
A Starbucks-os kávét kipróbáltam otthon is meg itt is, de annyira nem jön be. Viszont az tényleg előnyére válik a kávézónak, hogy nem dobnak ki, ha órákat üldögélsz a kávéd mellett. (Itt például egy óriási könyvesbolt kellős közepén van… A múltkor egy fél könyvet kiolvastam kávézás közben.)
Mefi
2008. szeptember 24. — 21:57:57
[re=53742]tutora[/re]: igen, itthon a Frei van Libri üzletekben, és bármilyen könyvet olvasgathatsz, nem szólnak. Mondjuk teaházból sem dobnak ki.
kukac7
2008. szeptember 25. — 01:54:19
[re=53739]EmceeMike[/re]: mer mert?
megvertek vagy mi? 😀
EmceeMike
2008. szeptember 25. — 15:24:12
[re=53754]kukac7[/re]: nem, de te is voltál “budos bagos” ha jól emlékszem. 😛
kukac7
2008. szeptember 26. — 01:33:38
[re=53765]EmceeMike[/re]: nem jol emlekszem. 😀
“hivatalosan” nem bagoztam sosem.
suexID
2008. szeptember 26. — 09:23:10
[re=53789]kukac7[/re]: Magyarán a szülők nem tudták! 😀
EmceeMike
2008. szeptember 26. — 10:24:58
[re=53789]kukac7[/re]: az nem számít 😛
[re=53791]suexID[/re]: pontosan 😀
Nevko
2008. december 22. — 14:19:42
Hmmm, én eddig azt hittem, csak egy coffee heaven van, az Aréna plázában, és az első ránézésre sem volt túl bizalomgerjesztő, ráadásul az előbb olvastam el egy – szintén nem túl bizalomgerjesztő – cikket, ahol főleg az árakra és a minőségre volt kiélezve a dolog. Nekem egy dolog nem tetszett első ránézésre (mivel még nem ültem be soha, csak láttam): a miniatűr asztalok, ahol örülök, ha a kávéscsészék elférnek. Mi a kedvenc kávézónkban tanulni vagy kártyázni szoktunk barátnőmmel, ami ugye egy ilyen kis helyen nem nagyon lenne megoldható.
A café five-ot ismeri valaki? Számomra az az etalon..:)
Mefi
2008. december 22. — 15:14:48
[re=55959]Nevko[/re]: ez a Café five a kedvenc? Még nem voltam ott, de most hogy ajánlod, mindenképpen útba ejtem majd. A Ferenciek terén lévő Coffee Heavenben elég kényelmesek az asztalok, mi laptoppal is elfértünk múltkor, szóval megoldható. Az Arénában meg lazán össze lehet tolni pár asztalt, nem haragszanak érte. 🙂 Árak tekintetében tényleg nem a legolcsóbb, viszont nagyon finom minőségi cuccot kapsz, nem a piacon vásárolt Palomát ledarálva.