How To Eat A Cactus? Or Maybe Not!

Kaptam reggel egy ilyen e-mailt, nem szeretném részletezni, hogy milyen gyógyszereket tudok beszerezni rendkívül barátságos áron, de legyen elég annyi, hogy ha a lista negyedét beszerezném, akkor egy toronydarut képes lennék tíz perc alatt felállítani, a szükséges mérnöki tudás teljes hiányában.

Annyira nem kedvelem, mikor valaki húsz-huszonkét év alatt azt mondja, hogy ő elfoglalt és nem ér rá. Pláne azért nem, mert az emberek hajlamosak unatkozni, és hála a modern technikának, erről már legalább három helyen kapjuk az arcunkba az infót, hogy barátaink mennyire unják a banánt (a Messenger személyes üzenet részétől kezdve egészen a Plurkre kiírt unatkozom üzenetig mindenhol). Utoljára hétéves(?) koromban unatkoztam, akkor édesanyám egy határozott mozdulattal rámutatott a könyvespolcra, hogy olvassál, gyermekem, és hát azóta valahogy tényleg nem unatkozom.

Most meg eljutottam oda, hogy bár gyűlölöm, de sokszor azt kell mondanom, hogy nincs rá időm. A két helyen való életnek, és az internetnek hála három részre szakadt a baráti köröm – illetve nem is szakadt, pusztán csak három különböző baráti köröm van, akiket egyformán szeretek, így egyforma arányban illik velük időt eltölteni. Ez mostanában úgy nézett ki, hogy másfél hónapig haza sem sikerült mennem, annyi program volt ‘pesten, most pedig vagy másfél hónapig nem fogok itt maradni, annyi van ‘tarjánban. Szó sem róla, élvezem a nyüzsgést, csak kicsit nevetséges, hogy míg anno simán rávágtam egy mikor érsz rá kérdésre a választ, most úgy nézek ki mint egy üzletember: veszem elő a telefont, és lapozom a naptárat, hogy mikor nincs program, mikor nincs éppen munkaügyben valamilyen elfoglaltság (most jelenleg három dolog is kilátásban van, és talán még egy negyedik is, nem tudom), mikor nincsen ZH, mikor nem kell TDK-val foglalkozni, mikor nem kell ide vagy oda menni. És akkor konkrétan még nem is dolgozom.

Hát ezek vannak mostanában. Most épp megint kómásan, két kávé után (apropó, rászoktam a kávéra; mármint eddig sem vetettem meg, de mostanában reggelente a kettő lazán lecsúszik), szóval két kávé után ücsörgök itt, és valamikor fél háromkor sikerült eljutni odáig, hogy aludjak, mert előtte például tanultam, vagy mi.

Aztán meglepődtem, hogy szombaton este tizenegytől másnap délután egyig úgy aludtam, mint akin átment egy IFA. De hányszor?

Most pedig ZH-t fogok írni, kettőt.