Ellátogattam ma a KeletNógrádCom hoz, (olyan mint a té-kom, csak kék), mivel vásárolni szerettem volna egy hívószám ijelzőt. A dolog rendben volt, csak arra nem számította, hogy egy órát fogok ot állni.
Kezdődött ott, hogy a hat ablakból csak négy volt nyitva, mert ilyenkor csúcsforgalom van, és nem kell sok embert beültetni a pult mögé. Mire nagynehezen sorrakerülök, kifogok egy kedves kis ügyintézőt, aki a köszönés fogalmát nem ismeri, és a számítógép klaviatúráját meg úgy kezeli mint ahogy én a szöget a kalapáccsal. Node röpke negy óra alatt már a kezemben volt a kicsiny készülék, tehát gyerünk a pénztárhoz fizetni. Mikor újabb negyedóra elteltével végre sorrakerülök, a pénztároshölgy számítógépe kitalálta, hogy nem nyomtat. Jött a szapora elnézések kérése, majd a központ telefonálása. Központban közölték nem tudnak mit csinálni, mondja a hibát. Hölgyemény kezdi olvasni: de técép-ípé konneksön iz not ridi Hallom a telefon túloldalán az embert : Sajnos nem tudok vele mit csinálni, nem is hallottam még ilyenről, hogy TCP-IP…. Erre megjegyeztem a hölgynek, hogy biztosan nincs kapcsolat. Na erre volt öröm, rápillant a tálcán a két kis gép ikonnyára, és valóban nem volt. Bedugta a kábelt (ami kicsúszott), aztán mindenki örült. mefi kalandjait olvashattátok a KNC-al. 🙂
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Devilll
2005. november 22. — 18:50:06
Fasza komment modul. 🙂
LeGaS
2005. november 22. — 22:05:24
Ezért cserébe legalább annyit megtehetett volna, hogy ne kelljen fizetned. LOL 😀
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Akkor enyém az első komment 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Még egy a próba kedvéért.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Köszi 🙂 Ilyesmit írhatnál te is 😀
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Simán 😀 De ugye ők multicég 😛
tiny
2006. december 27. — 15:58:33
Bazzeg ez durva. Még jó, hogy elolavshattam az ajánlóban. Nem költözöm Nógrádba!!!