Ma két fontos dolog is történt.
Az első mindenekelőtt A Világ Legjobb Számítógépes Játékának*, vagyis a »GTA IV-nek a megjelenése« PC-re. Mondjuk ez abban a tekintetben fájó pont picit, hogy Wii-re nem adták ki, a gépem pedig valószínűleg nem fog vele boldogulni. Hüpp.
A másik esemény legalább sokkal közelebb áll hozzám élményileg. Ez pedig nem más, mint hogy megjelent Merényi Grafitember
Dániel legújabb könyve, melyben a 2007-es napirajzok láthatók-olvashatók, e! A mester öt napon keresztül dedikált, ráadásul a helyszínen ötszáz forinttal olcsóbban lehetett hozzájutni a művekhez.
Eddig is úgy voltam vele, hogy le a kalappal Grafitember előtt, de a mai nap után csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Legyen elég annyi, hogy a tehetségről akkor beszélünk, amikor órákon át képes vagy mások kérésére rajzolni a könyv borítójára, ott helyben kitalálva valami poént, mindezt öt napon keresztül, nem számítógéppel, hanem filccel, élesben, mosolyogva – hát minden tiszteletem. A kötet 2 500 magyar forintba került (a boltokban 3 000), és ennyit nagyon megért, kiváló minőség, kiváló tartalom. Még idén gondolkodom a tavaly kihagyott első könyv beszerzésén is egyébként.
Az esemény egy szimpatikus helyen, a Castro Bisztróban volt. A képanyagot Zsuki vadonatúj fényképezőgépe, a Canon PowerShot A590 IS biztosította. Többek között az én biztatásomra választotta ezt a masinát, amit nekem Axes ajánlott, és így kipróbálás után is csak azt tudom mondani, hogy mindenkinek bátran ajánlom, aki kicsi, de manuálisan is használható és szép minőségben dolgozó gépet szeretne. (Huszon-akárhányezer forintért képstabilizátoros, Digic III procival megáldott gép mindenkinek megéri, aki erre költeni akar.)
A további Napirajz dedikálás képek erre.
*Tényleg az. Oké, szerintem legalábbis.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
sylverdevil
2008. december 02. — 20:13:15
tavaly én is gondolkodtam az első könyv megvásárlásán de végül kimaradt valahogy, aztán most is felmerült bennem az ötlet, de nincs túl sok kedvem ($)
Jhonny
2008. december 02. — 20:13:30
Hol lehet beszerezni ezt a két könyvet, nagyobb online áruházakban nincs, csak ott a helyszínen volt kapható, a dedikáláskor? A régebbi is érdekelne.
Valamint a másik, hogy a hivatalos dátum szerintem december 3., ami a GTA IV-et illeti. A nagyobb PC-s fórumokon ez a dátum van kiírva.
A régi azóta már megvan a bookline-on.
vikike
2008. december 02. — 20:50:26
Én holnap megyek 🙂
az első kötetben frankó kis rajzot rittyentett tavaly, remélem idén sem csalódok 😛
ZsuKov
2008. december 02. — 20:56:44
NAPIRAJZFÜGGŐ HEINEKENCSAJT UGYE LEFOTÓZTAD NIGGER? MONDD HOGY IGEN! Napirajz-loving makes you look gorgeous. \o/
axes
2008. december 02. — 21:06:12
Csak hogy a gépről is legyen szó: télleg nagyon jó kis gép az A590 IS, az árához képest meg egyszerűen elképesztő, hogy miket tud. Sőt, megkockáztatom, hogy a nyers képek minősége még bizonyos, rosszabb objektívekkel használt tükörreflexes gépekénél is jobb. 🙂
A GTA IV meg már
letölthetőmegvásárolható bizonyosweboldalakonboltokban.ndavid42
2008. december 02. — 21:07:14
Én is netről rendeltem a 2005-2006-os könyvet. Meg majd ezt is 🙂
A590 nemrossz gép, nekem A720 van és meg vagyok elégedve vele. Mondjuk nem értem, miért erre váltották le az A720-t, amikor 6x-os helyett 4x-es zoomja van, meg gyengébb képminőség, makró. Dehát Canonék tudják… (amúgy DIGIC III lesz az)
Viszont a plusz funkciók előhozásához ajánlom a CHDK használatát, jóság.
smv
2008. december 02. — 22:29:29
Majd muti a rajzot amit kaptál.
human
2008. december 02. — 22:44:26
ja, DIGIC 3 lesz, mert a 4 csak az új generációban van, az 590 már a múlt 🙂
“a nyers képek minősége még bizonyos, rosszabb objektívekkel használt tükörreflexes gépekénél is jobb. 🙂 ” Azért ez nem igaz, talán a régi canon kitobit lenyomja, de az új IS-est vagy a nikon kitobis megoldást közel sem.
adriankoooo
2008. december 02. — 22:50:08
Eleg korrekt ki sgepnek, tunik, jo aron. Mondjuk megneznem mit tud videorogzitesnel.
ZsuKov
2008. december 02. — 22:52:53
hat mefi csinalt egy 1 perc 14 masodperces videot, 88 mega es hat elegge kurvajo a minosege, meg fullscreenen is :]
Mefi
2008. december 03. — 09:08:27
[re=55509]sylverdevil[/re]: jah, ismerős, nekem is mikulás hozta.
[re=55510]Jhonny[/re]: a hivatalos megjelenés december másodika. Könyvügyben: http://www.titkosfiok.hu
[re=55515]vikike[/re]: nekünk nagyon jókat csinált, meg ahogy nézem a többieknek is. 🙂
[re=55516]ZsuKov[/re]: le de sajnos sötét lett. :'(
[re=55517]axes[/re]: én megvárom míg a magyar betonboltba is megérkezik. ;>
[re=55518]ndavid42[/re]: DIGIC III? Én úgy emlékeztem hogy DIGIC IV, my bad.
[re=55520]smv[/re]: lefotózom majd, az enyém kimaradt, nem tudom miért.
[re=55521]human[/re]: hát a Nikon kitobija mondjuk tényleg jó. DSLR-t szerintem annyira nem alázza, de mint kompakt, kiváló.
[re=55523]adriankoooo[/re]: majd zörögj rám MSN-en, mutatok videót.
Jhonny
2008. december 03. — 16:56:09
[re=55527]Mefi[/re]: HUN dátumra gondoltam 🙂
axes
2008. december 03. — 17:47:06
[re=55521]human[/re]: sztem meg bőven vannak olyan gyengébb obik, amik elbújhatnak mögötte. De az biztos, hogy a bridge gépeket már erőteljesen szorongatja 🙂