Mindig kifogjuk

Azért nem csak a »Blaha Lujza tér« tud érdekes látványt nyújtani a gyanútlan utazónak

Arra például nem sokáig tudtunk ésszerű magyarázatot adni, hogy mit keresett egy kopasz ember, viperában a kezében ücsörögve az M3-as autópálya jobb oldali sávjában, a leállósávban elakadásjelzővel parkoló BMW terepjárójától mint egy öt méterrel tovább. Persze rögtön kiugrottak hárman segíteni neki (jellemző, hogy mindezt a forgalom teljes blokkolásával, ami kilóharmincas óránkénti sebességnél nem feltétlen vicces).

Később aztán közúti ellenőrzés miatt megállítottak minket a rendőrök, és pont hallottuk ahogy táviratozzák nekik rádión az információt, miszerint a csávó összekoccant egy nővel, elkezdte rugdalni és viperával ütni, ezt a tevékenységét pedig a nő testén folytatta, miután az kiszállt a saját autójából. Aztán feltehetőleg valaki egy jól irányzott ütéssel elsötétítette a képet csávókánknál, aki az út közepén tért magához, szerencséjére élve. Szép világ. Hozzáteszem hogy én segítőkész és hazafias állampolgár vagyok, de a kopasz ember, komoly testi sérüléseket okozó ütőszerszám és a BMW terepjáró egyszerre való jelenléte meghúzza a vészriasztót, és működésbe lép a menj tovább, nem láttál semmit, jobb lesz így üzemmód.

Eddig lehetett az M3-ason haladni, és nem volt annyi baleset, mint egy M0-son teszem azt, de mostanában minden áldott pénteken kifogunk valamit, aminek köszönhetően hatvannal lehet csak menni, jobb esetben, ha nem állni kell hosszú ideig.

Az egyébként megvan, hogy a piti őrmestereknek van mindig a legnagyobb arcuk? Érted, elvégezte a rendészeti szakközepet, és már minimum egy kisistennek képzeli magát hozzád képest, mert neki ott van az áldott ezüst csillag meg a fényvisszaverős nyíl a vállapján. Nem azt mondom hogy minden rendőr buzi meg hogy baszd fel a kéket, de tényleg idegesít, mikor a rendőrség kenyerének egy apró morzsája izmozik. Hát öcsém, majd ha egy csillag lesz nyíl nélkül, vagy valami aranyszínű fonott minta azon a vállapon, akkor esetleg.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.