Az őslakó

Az őslakó

Tavaly novemberi film, nem is igazán hallottam még róla, teljesen véletlen akadtam rá most, és mivel a leírás szimpatikus volt, gondoltam miért ne.

Az egész úgy kezdődik, hogy az egyetemi tanárokból álló baráti társaság egyik tagja éppen költözik, és búcsúzkodás közben bevallja: ő egy tizennégyezer éves ősember, aki harmincöt éves kora óta látszólag egyáltalán nem öregedik. És elkezdi mesélni miket és hogyan látott, élt meg a tizennégyezer év során. Ráadásul kapóra jön, hogy pont az érintett tudományágak képviselői vannak jelen: egy antropológus, egy pszichológus, egy biológus és így tovább.

Bizarrul hangzik, ráadásul kicsit megtévesztő is lehet, és ugyan műfaját tekintve sci-fi, de egyáltalán nem kell nagy költségvetésű látványos aláfestést meg színes tálalást várni, gyakorlatilag elejétől a végéig ülnek a kanapén és beszélgetnek. Bár eleinte kicsit vontatottnak és hosszúnak tűnik, (másfél órás, de elég tömény, pont mert csak mesélnek) de ettől függetlenül hamar magával ragad, ami leginkább annak tudható be, hogy sikerül hihetően tálalni az egész történetet.

Többet nem is akarok róla elmondani, tényleg érdemes megnézni, nem a látvány, nem a rendezés sőt még nem is csak a színészek miatt. Igazán dicséretet Jerome Bixby érdemli, aki megírta a történetet, amin a film megtekintése után is nagyon sokat töpreng az ember.

Eredeti cím: The Man from Earth
Műfaj: dráma, sci-fi
Időtartam: 87 perc
Megjelenés éve: 2007
Főszereplők: David Lee Smith, Tony Todd, John Billingsley

{{5csillag|(Eleinte négy pontot akartam adni, de ez simán megér ötöt.)}}

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.