Lepattintva

Lepattintva

Gyakorlatilag mikor a legelső előzetest megláttam, már nagyon érdekelt a Lepattintva, leginkább azért, mert Kristen Bell (többek között »Heroes«), Jason Segel (»How I Met Your Mother«) és Jack McBrayer (»30 Rock«) a jelzett sorozatokban mind-mind szimpatikus volt, és a Hősöket leszámítva ráadásul nevetős darabokról van szó, gondoltam így ez sem lehet olyan rossz, mármint nevetés tekintetében.

Rosszul gondoltam. Talán túl sokat, vagy teljesen mást vártam, de a nagyjából két órában ötször ha összesen röhögtem, és akkor is inkább a nagyon buta szóviccek, sem mint a tényleg vicces dolgon. Bár ez talán kicsit a szinkron hibája is lehet, mert például az egy-két éneklős rész (nem kell megijedni, nem az egész az) hol le volt fordítva, hol meghagyták eredeti hangokkal. Szóval nálam egyáltalán nem volt röhögős, ami egyrészt egy vígjátéktól, másrészt az előzetesek alapján azért meglepő újdonságnak számított.

Igazán az érdeklődést talán ott vesztettem el, mikor az első öt percben háromszor mutatták meg Segel farkát, és nem ám olyan udvarias képzeld oda stílusban, mint anno az AXE-reklámban, hanem telibe a kamerába, majdhogynem premierplánban integetett Lompos Lajos, egymás után háromszor. Amit talán ki is hevert volna az átlagos férfi néző, ha kap cserébe mondjuk Bell-féle puncit, háromszor, de nem hogy puncit, hanem magát Kristen Bellt is alig látni, és amikor látni, akkor sem igazán villogtatja szép testrészeit színészi tehetségét, pedig akadna neki bőven. Cserébe legalább ott volt Mila Kunis, aki szerintem jól néz ki, és még egy részeges bimbómutogató képet is láthattunk róla, bár ez sovány vigasz Lajos után.

Ennyi volt nagyjából a kontra része. Ami tetszett, az a CSI-paródia, meg burkoltan az egész filmvilág finom fikázása (így jött ki az alliteráció, na). Továbbá jó dolog volt, hogy bár az alaptörténetből kiindulva számíthat az ember romantikára, mégsem lett az egész egy nyáltól és rózsaszín gennytől csöpögő tucatsztori, meg a romantikus jelenetek többségét is inkább viccesen mutatták be, mert azért tényleg volt egy-két vicces jelenet, de sajnos kevés.

Viszont így azért vagyok bajban, mert a film nem romantikus, de nem is egészen vígjáték. Valahol a kettő között áll, a tetején reszelt citrommal. Annyira katasztrofális nem volt, én kicsit többet vártam tőle, de ez leginkább azért volt, mert másként álltam hozzá. Nem mondom azt, hogy kerülje bárki, mert azért barátnővel megnézős filmnek, vagy csak a szokásos könnyed esti kikapcsolódásnak azért nem rossz. Tényleg csak annyi, hogy én másra számítottam, de ezt nem írom le megint mert megköveznek.

Eredeti cím: Forgetting Sarah Marshall
Műfaj: vígjáték, romantikus
Időtartam: 112 perc
Megjelenés éve: 2008
Főszereplők: Jason Segel, Mila Kunis, Kristen Bell, Jack McBrayer

{{3csillag|(Egyszer nézhető.)}}

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.