Ha fognánk a világon élő összes tizennyolc éves kínait, és folyamatosan állítanánk őket egymás után libasorba, majd elkezdenénk mellettük sétálni, akkor valószínűleg soha nem érnénk a végére. Ugyanis mire odaérnénk, újabb és újabb tizennyolc éves kínai fiatalokkal bővülne a sor.
Semmi újdonság nincs ebben, viszont azon gondolkodtam – sokadjára – hogy vajon mi, vagyis az én korosztályom, azok az emberek akikkel barátkozom, tehát a mostani 16-22 éves emberek milyenek lesznek negyven év múlva, öreg napjaira?
A világ folyamatosan változik, és minden fiatal azt mondja egy mogorva öregemberre vagy egy szigorú nagymamára nézve hogy én nem ilyen leszek
, aztán valahogy mégis. Ezt teszi az élet, ezt teszi a sok-sok év elmúlása és ezt teszi az, hogy szépen lassan minden rokonod, barátod vagy csak ismerősöd meghal. És végül egymagad maradsz, ülsz a karosszékben valami brazil szappanoperát nézve, miközben tisztítod a kivehető fogsorodat, és várod a halált, mint olyat. Nem valami elfuserált fekete köpenyes madárijesztőt kaszával a kezében, hanem a nagybetűs halált, ami bármikor elragadhat: mosogatás közben, ha kimész az utcára és elesel, álmodban vagy éppen fogsortisztítás közben.
Na de tényleg: hogy néz ki egy mostani fiatal negyven év múlva? Tegyük fel hogy a technikai világában nem lesz robbanásszerű változás, de mondjuk minden háztartásban természetes lesz a csúcsteljesítményű sokmagos processzorral rendelkező számítógép, a HD-felbontású televízió és így tovább. Mit csinálunk majd hatvanévesen? Fogunk internetezni még? Fogjuk tartani egymással a kapcsolatot? Kiírjuk majd »Plörkre« hogy megújult a reumánk? Vagy hogy megyünk patikába gyógyszerért? Fogom-e én például írni még ezt vagy egy másik blogot? Fogunk-e még filmeket vagy sorozatokat nézni? Fogok-e még akkor videókat és fotókat készíteni?
Ilyen dolgok. Vagy csak egyszerűen olvasgatunk majd egy nagy fotelben, és panaszkodunk, hogy bezzeg milyen szép volt régen, a mi időnkben?
Negyven év múlva remélhetőleg kiderül majd.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
maniakus
2009. január 26. — 15:18:04
Ezzel az életvitellel nem hiszem, hogy sokunk fog még negyven évig élni.
Jhonny
2009. január 26. — 15:51:26
Addigra meg már különben is 3D-s TV lesz.
ahus
2009. január 26. — 16:05:42
Ez végülis tőled (is) függ, hogy milyen leszel és milyen lesz.
nt
2009. január 26. — 16:07:17
szerintem öregkorára az emberben a halálfélelem megszűnik, legalábbis én úgy képzelem el magam, mint egy sokat tapasztalt ember, aki el tudja fogadni a saját elmúlását, egyrészt, másrészt a mindennapok alakulása annyira mellékes, ez a tipikusan “majd csak lesz valahogy”.
ha lesz net, akkor nem hiszem, hogy mi abbahagynánk, mi már ebbe születtünk bele. a legújabb állatságokat nem fogjuk
sylverdevil
2009. január 26. — 17:20:02
osztom [re=56872]nt[/re] véleményét, annyival egészíteném ki, hogy reményeim szerint k. boldog leszek negyven évesen 🙂
krys
2009. január 26. — 17:33:41
Ne a jővőbe révedj, mert lemaradsz a jelenről! 😛
ndavid42
2009. január 26. — 17:34:06
Jóég, mi ez a negatív hangulat, kedvem elmegy, ha ilyeneket olvasok. Én inkább optimisán közelíteném meg az ilyen dolgokat: pl ki ne akarná megnézni a 2081-es napfogyatkozást? Hát én szeretném látni! 😀 Najó, kicsit komolyabban, 62-63 évesen remélhetőleg túl leszek mondjuk párszáz megnézett sorozaton/filmen, párezer km-nyi túrázáson, pártízezernyi km bicajozáson, meg párszázezernyi fotón, és valszeg még akkor se fogom unni, és akkor is csinálni fogom. És még akkor sem fogok ilyeneket gondolkozni 🙂
Zsoc
2009. január 26. — 19:52:57
Elmúlás van, rokonok, barátok mennek el, de jó esetben van sok új jövevény, unokák révén, ami viszont jó. Meg van az időskornak is a maga romantikája.
Kokan
2009. január 26. — 20:19:02
Szerintem a lényeg, hogy ne hagyja el magát az ember. Akkor nem lesz, olyan, mint a mostani öregek. Mert úgy gondolom, hogy ők a munkájukon kívül nem sokat tudnak csinálni, az volt megszokva, a többi dolgot( pl. hobbi) pedig az élet “kinevelte” belőlük. Ezért van az, hogy csak várják az elmúlást, pedig szerintem nyugdíjtól kezdve sokkal többet kéne kirándulni, világot látni. Vagy csak úgy meglátogatni régen nem látott ismerősöket, akik szintén ráérnek. Persze ezeket előtte is lehet, de utána sem kell elfelejteni.
Péter
2009. január 26. — 20:23:18
Negyven év múlva nem fogok már holnap szigorlatozni. Ez egy erős pluszpont a jövőnek.
RaszP.
2009. január 26. — 20:36:16
negyven év múlva kurva sokat fogunk lanozni (cs 5.6, starcraft 6) az öregek otthonában. én már várom.
Mefi
2009. január 26. — 21:50:18
[re=56884]RaszP.[/re]: 😀
Mondjuk javarészt nem az ment át ahogy nézem, amire igazából gondoltam, de mindegy. 🙂
Karbonade
2009. január 27. — 00:02:22
Negyven év múlva rohadt jót fognak az akkor fiatalok röhögni rajtunk, hogy HD tévé meg asztali számítógép… 😀
tutora
2009. január 27. — 03:14:08
én sem tudom, milyen leszek negyven év múlva, de néha várom. úgy érzem, hogy akkor már teljesen békében leszek önmagammal és a világgal…
meg szeretnék karosszékben ülve (nem brazil szappanoperákat hanem) naplementéket nézni. :$ előtte elolvasni ezt-azt az interneten. kicsit nehéz elképzelnem, mert a nagyszüleimet és a körülöttem élő idősebbeket nem igazán láttam internetezni, de nekem ez már mindennapi.
Franyek
2009. január 27. — 08:42:37
Ha abból indulok ki, hogy a nagyanyám régen is nagyon sokat olvasott, és mindenkivel elcsacsogott bármiről, meg most is… nem félek én a szappanoperáktól. Szerintem azért régen sokkal kevesebb lehetősége volt az embereknek arra, hogy bármi féle hobby-t üzzenek. Ma meg már bárki bármivel foglalkozhat. Szerintem a mai fiatalok azért 40 év múlva feltalálják magukat, legalább is én biztos 🙂
twinpiss
2009. január 27. — 10:16:13
nem merek a -közel sem olyan- távoli jövőbe tekinteni, nézve a korosztályod/korosztályunk döntő többségét. az elemi korcsság, torzság látványától felfordul a gyomrom (mondom én ezt twinpiss névvel. :)) ), az ego istenítése, dicsőítése minden szinten olyan fényesen pulzál, mint az esthajnalcsillag, sem felhő, sem árnyék nem takarhatja el. attól tartok, hogy a mostani aggresszorok (sic!) eltörpülnek majd a jövőbeniektől.
nincs harc, nincs cél, nincs fájdalom. a háború, háborúk végeztével (hidegháborút is besorolhatjuk ide) az indulat bennreked az emberekben, nem élik meg a harcot teljes valójukban, eltespednek, ellustulnak, eltunyulnak, elhízott szarháziként verik farkukat, s derékig tocsogva léjükben unatkoznak. ha pedig már az indulat nem bírja tovább, vulkánként robban ki, s az emberek keresnek maguknak egy ellenséget, ellenségképet, felvonulnak, harcolnak ellene, holott lehet, háborús helyzetben összefognának. másik dolog, internet: legtöbb ember már olyan szinten ragaszkodik hozzá, hogy ha véletlen elnyisszantják a köldökzsinórt, akár csak pár órára, magatehetetlen csecsemőként kaparja véresre az asztfaltot, vért hányva. ezt orvosolni hogy lehet? nem tudom…
és hogy lesz-e olyan szintű bajtársiasság, lesznek-e olyan segítőkész emberek, mint rég voltak? nem hinném. gyakran látok embereket, kik rosszul vannak, s sokan, szemlesütve mennek tovább, nehogy plusz felelősséget kelljen vállalni egy idegenért, meg úgy is részeg, hajléktalan, gondolják. egyre jobban kezd elhalványulni a felelősség, kötelesség csillaga, a segítséget elvárják, nyüszítenek érte, de ha puffadt zsírjukból kellene lemetszeni -akár bajba jutott ismerőseiknek-, már nem teszik. az nem az ő dolguk. kérjen mást. hagyjon békén. szánalmas alak.
személy szerint tehát nem látom a dolgok jóra fordulását cirka negyven év múlva. remélem hatalmasat tévedek. én lennék a legboldogabb.
szép napot!
Vale
2009. január 27. — 10:30:31
Mefi erre a bejegyzésre állíts be egy emlékeztetőt, hogy negyven év múlva csipogjon neked. Aztán majd meglátjuk, mi maradt.
wing
2009. január 27. — 11:37:58
Szólok majd a fiamnak, gyere, mutatok valamit. Azzal odamegyek a garázshoz, amit már húsz éve nem nyitottam ki. Előveszek egy rozsdás kulcsot, a zár kattan, benyitunk. Bent egy porlepte, világosbarna lepel lep el valami furcsa alakú tárgyat. Óvatosan felgöngyölítem, és mi van mögötte? Na mi? Egy 240 lóerős Honda S2000.
– Tudod fiam, amikor én voltam gyerek, anyádék korosztálya mellett ezekre vertem. Mész vele egy kört?
Azzal előveszek egy kannát, amiben megőriztem az utókornak 60 liter benyát, beletöltöm a gépbe, és újra felbőg a motor.
Wraammmm. Wrammmmm. WRAAAMMMM.
Aztán mindezt beírom kommentbe mefiblog 17.0-ba.
wing
2009. január 27. — 11:54:27
Szólok majd hakkninak, gyere mutatok valamit. Azzal odamegyek a garázshoz, amit már húsz napja nem nyitottam ki. Előveszek egy rozsdás kulcsot, a zár kattan, benyitunk. Bent egy porlepte, világosbarna lepel lep el valami furcsa alakú tárgyat. Óvatosan felgöngyölítem, és mi van mögötte? Na mi? Egy raklapnyi AK-174-es.
– Tudod hakkni, amikor legutóbb erre járt a Roma Felszabadító Front, rövid harcban sikerült megszerezni az egyik teherautójukat. Ez a pár száz fegyver és tár volt benne.
Azzal némán felveszi az egyiket, belekattintja a 30 darabos tárat, a felhúzókarral betölti az első lőszert.
Tuk. Tuk-tuk-tuk. Tuk-tuk-tuk.
Aztán mindezt beírom kommentbe a jszp 6.0-ba.
ZsuKov
2009. január 27. — 12:46:06
WING :’DDDDDDDDDDDDDD
hakkni
2009. január 27. — 14:36:09
[re=56902]wing[/re]: Arra már újraalapítjuk Transvaalt. Is.
Mefi
2009. január 28. — 09:29:13
[re=56888]Karbonade[/re]: lehet. 😀
[re=56892]tutora[/re]: naplementével most sincs gond. :]
[re=56893]Franyek[/re]: én is, remélem. 🙂
[re=56895]twinpiss[/re]: na mondjuk elnézve a “mai generációt” mondom ezt húszévesen – nem valami biztató a jövő. Sajnos a mai fiatalok többsége bunkó, és nemhogy változtatni nem akar, hanem még élvezi is.
[re=56896]Vale[/re]: ha még meg lesz akkor a blog ebben a formában. 🙂
[re=56901]wing[/re]: wing kérem fejezze ABBA a nemzetiszocialista kábítószer fogyasztását.