Én nem értek a fényhez

Debreceni Zita.

Valami modellcsaj, a CKM-ből lehet esetleg ismerős. Viszont van egy klímavédelmi fotópályázat, ahol elvileg ő egy profi fotós és készített képeket. Van róla ez a kép a pályázat oldalán:

Debreceni Zita

Namost, elsőre az tűnhet esetleg fel a kevésbé hozzáértőknek is, hogy nagyon-nagyon barátságtalanul fogja azt az egyébként nagyjából másfélmillió forintot érő fényképezőgépet. Szóval nekem elsőre az jött át, hogy hát a kezébe nyomták a gépet, hogy most ezzel fogják őt fotózni. Akik a Canon gépeket ismerik, azt is láthatják, hogy egy Canon EF 50mm F/1,8 II objektív van a gépen, ez viszont ezzel a géppel nem kompatibilis, vagyis az, de biztos hogy nem használja senki, mert nem arra a géptípusra van tervezve.

Szóval ő egy profi fotós, rendben, legyen az, én sem foglalkoztam vele különösebben ezek után.

Majd valahol megláttam az azóta már a fél magyar blogszférát bejárt kis videót, melyben Debreceni Profi Fotós Zitának teszi fel valaki az alábbi rendkívül bonyolult kérdést:

Hogyan arányul egymáshoz a záridő és a rekesz, és mit szabályoz?

Oké, lehet hogy az arányra nem tudnám rávágni a választ, de én mint amatőr hobbifotós is azonnal tudom mit szabályoz a záridő és a rekesz. Mert ezek még talán amatőr szinten is kötelező dolgok, ugyanis ha valaki profi fotós, és másfélmilliós géppel dolgozik, akkor valószínűleg nem automata programban dolgozik, hanem maximum valamilyen programautomatikaiban, de inkább teljesen manuálisan, viszont itt már tudni kell mi is az a záridő és a rekesz. Meg egyébként is. Egy profi fotós ezt tudja, de legalább egyszerű nyelven meg tudja fogalmazni.

Te, kedves Zita nem profi fotós vagy, hanem legföljebb egy stylist. Az ő dolguk ugyanis, hogy elrendezzék a helyszínt, megmondják a modellnek hogy mit csináljon és megigazítsák a kis haját. Majd a profi fotós az, aki tudni fogja hogy milyen záridő és rekesz kell ahhoz, hogy a te általad beállított képet úgy készítse el, hogy te azt lásd a képen, amit szeretnél.



27 hozzászólás

  • imoGen

    2009. április 29. napján, 20:59-kor

    Ugy latszik a modellekbol es egykori pornosztarokbol DJ lesz idoszak utan itt az ujabb orulet, csak nehogy "celebek" lepjek el a piacot ezen a teren is!

    Az elet szinte minden teruleten ez lesz a baj, hogy nem a tudas szamit, hanem sokkal inkabb a nev! Tehetseg sem kell hozza, gondoljunk csak bele a "celebek" altal kiadott konyvekre... es biztos van, aki megveszi...


  • AZso

    2009. április 29. napján, 21:17-kor

    @Mefi: nagyon felhúztad magad?

    @imoGen: teljesen igazad van, mindig elborzadok, amikor olvasom, hogy a pornósztár/fotómodell/ribi ilyen meg olyan egyetemre jár (és el is végzi!), hogy aztán elárasszon minket univerzális szakértelmével.

    Pedig mindannyian jobban jártunk volna, ha a cipész marad a kaptafánál, a fentiek meg a f... mellett... Bocs.
  • Sony500

    2009. április 29. napján, 21:19-kor

    Azért ez egy fokkal jobb, mint a Dér Heni-féle tápkábel-mentes monitor. :]
  • Mefi

    2009. április 29. napján, 21:54-kor

    imoGen: én inkább a könyvet tenném idézőjelbe.

    AZso: fel nem húztam magam, csak kicsit bosszant azért, hogy másfélmillás géppel nem tudja mi az a záridő.

    Sony500: azt nem ismerem így elsőre.
  • uvegpiramis

    2009. április 29. napján, 22:35-kor

    Engem a videó bosszantott fel. 30 mp és agyfaszt kaptam…borzalmas és meghökkentő egy lény.
  • v150r

    2009. április 29. napján, 22:45-kor

    uvegpiramis: hahahaha
  • kobak

    2009. április 29. napján, 23:12-kor

    Csak irigy vagy a nagy canon gépre. :-p ...najó, a video tényleg gáz. :-)
  • PTS

    2009. április 30. napján, 03:21-kor

    Az bizonyára már mindenki számára ismert, hogy nem profi fotós de ennek ellenére ezen a nagyszerű gépen nem az általad említett Canon EF 50mm F/1.8 II objektív van melyet egyes helyeken már 22.000 Ft-ért is meg lehet venni de persze nem is a Canon EF 50mm F/1.2 amiért közel 400.000 Ft-ot kell a boltban hagynod hanem a Canon EF 50mm F/1.4 ami a kettő között valahol a 100.000 Ft-os határon helyezkedik el. Persze ha telik egy mostani áron közel 2.000.000 Ft-os gépre akkor mit számít egy 400.000 Ft-os objektív nemde?

    A biztosabb döntés végett azért pár link, hogy lásd a Canon EF 50mm-es objekítveit:
    http://www.microglobe.co.uk/catalog/images/canon_50_mm_1.8_lens.jpg
    http://www.auphotographer.com.au/images/hire/canon-50mm-1-4_large.png
    http://www.fotoriesel.com.au/shop/images/canon_ef_50mm_f1.2_l_usm_lens.jpg

    UI: Vaku tutin működik? :)
  • AZso

    2009. április 30. napján, 05:53-kor

    Egyébként mi a válasz a feltett kérdésre?

    Mert azt én sem tudom... Tudom, hogy melyik micsoda, meg fotózni is szoktam, de erről még nem hallottam...
  • riv

    2009. április 30. napján, 09:36-kor

  • sowi

    2009. április 30. napján, 11:20-kor

    engem esztetikailag is zavar, olyan riadt madararca van...(amugy ki ez????)
  • mediterrán ízek

    2009. április 30. napján, 11:54-kor

    AZso: fordítottan arányosak.
  • Cady

    2009. április 30. napján, 17:14-kor

    mélységélességet szabályozza h milyen az arányuk, nem csak az f értéktől függ hanem a kettőtől együtt (azt hiszem):)
  • sowi

    2009. április 30. napján, 17:49-kor

    az expozicios ido miert szabalyozna a melysegelesseget?:)
  • rale

    2009. április 30. napján, 18:27-kor

    a záridő szimplán azt szabályozza, hogy meddig van nyitva a rekesz, minél rövidebb ideig, annál gyorsabban exponál ill. annál kevesebb fény jut az érzékelőre.
  • stro-B

    2009. április 30. napján, 18:41-kor

    A képen a legLOLabb, hogy ki van ps-elve a Canon felirat...te jó ég.
    Debreczeni Zita meg mondjon le.

    Tudjátok, egy időben a bulvártól kaptam agyfaszt, de ezt sikerült továbbfejleszteni és átültetni élő szövetbe, ez pedig a celeb. Az eredmény: magától a szótol és bármelyik viselőjétől kapásból ökölbe szorul a kezem és nyílik a bicska...komolyan erre van szükségünk? :)
    Pallagi Ferenc (Blikk->Bors) pedig éljen sokáig :D
  • Balazs

    2009. április 30. napján, 22:37-kor

    rale: a rekesz mindig nyitva van.
  • rale

    2009. május 01. napján, 06:28-kor

    Balazs: tükörreflexes gépnél is? Mert akkor FAIL :)
  • Balazs

    2009. május 01. napján, 08:59-kor

    rale: Igen. Az más kérdés persze hogy mennyire van nyitva. A redőnyzár nyílik fel és csukódik le.
    http://regex.info/blog/2008-09-04/925
  • AZso

    2009. május 01. napján, 12:58-kor

    OK. Végülis ezt tudtam, csak azt nem tudtam, hogy erre a kérdésre ez a válasz. Hiába, nem iskolában tanultam fotózni... ;-)
  • Mefi

    2009. május 01. napján, 13:30-kor

    kobak: természetesen csak erről van szó. :D

    PTS: hm, most hogy mondod ránagyítottam és tényleg az 1/4, csak nem láttam a kis arany színű sávot, az zavart meg. Vaku tökéletesen működik, köszi. :]

    sowi: ő egy celeb, vagyis Magyarország _büszkesége_. :D

    stro-B: ez a celebjelenség engem is roppantul idegesít egyébiránt.

    rale: így van, a rekesz mindig nyitva van (gondolj bele, ha zárva lenne, nem látnád mit fotózol). :)

    AZso: akkor sajnos nem lehetsz olyan profi mint Debreceni Zita, sajnálom. :(
  • Tamás

    2009. május 03. napján, 00:42-kor

    Nem olvastam végig a kétszázezer kommentet, amit vele kapcsolatban írtak, szóval lehet máshol már kitárgyalták azt, hogy NYAKBAAKASZTÓT CSAK A NŐK HASZNÁLNAK FOTÓZÁSHOZ! :D
  • Mefi

    2009. május 03. napján, 11:44-kor

    Tamás: én használom a nyakbaakasztót, mert ha pl. vaku is rajta van, akkor sokkal kényelmesebb, mint a csuklópánt. De amúgy Zitácska pont nem használja, csak valami monopodot. :D
  • Tamás

    2009. május 03. napján, 13:29-kor

    Mefi, ha vakuzni kell akkor en odaadom valakinek a gepet, nem cipelek harom kilot. :) Zita kepeit hol lehet megnezni?
  • Mefi

    2009. május 03. napján, 15:33-kor

    Tamás: ezt szerencsére nem tudom. :D
  • Tamás

    2009. május 09. napján, 12:11-kor

    Mefi: ne legyél ilyen előitéletes, biztos van köztük jó is!
    (ezt az egészet aláhúzta a helyesírásellenörző widget)
  • Laci

    2012. május 11. napján, 17:43-kor

    Láthatjuk, hogy 50/1.8? Ez rohadtul egy 50/1.4, ami aztán tökéletes arra a gépre és igen jó választás sztem! Másrészt véleményem szerint a gép fogásával sincsen semmi probléma. Az említett videó pedig már több éves. Ne értsetek félre, én sem szeretem ezt a celeb fotográfus vagyok témát, főleg, hogy tehetségesebb fotósok elől veszik el a helyet a szakmában. De azért szépen lassan el kell fogadni, hogy belőle igenis fotós lesz, talán jobb is mint mi, hiszen BKF fotográfián előbb utóbb csak megtanulja, amit meg kell :) Szóval úgy érzem, hogy ez túl lett lihegve és jobban le akartátok szólni, mint amennyire le kéne. Ez sajnos titeket minősít...

Szólj hozzá!

A nevedet és az e-mail-címedet mindenképpen add meg. Az e-mail-címed nem jelenik meg.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..