Voltunk tehát a múltkor ELTE egyetemi napokon, azt nem részletezném most hogy a GDF-nek százszor igényesebbek a mellékhelyiségei, és nem arra gondolok, hogy szebb a csempe mintája, hanem hogy nincs három méter barna ívvel összekenve a vécékagyló, meg mondjuk nincs telibehúgyozva a csempe. De a lényegi felfedezés az volt, hogy Kaukázus koncertre inkább ilyen helyeken illik járni, ellenben a Piros Bocsánattal (ami Zöld Pardon), utóbbiban ugyanis idegesítő tizennégyévesek visítozó illuminált tömege vár minket, akik a koncerteken való alapvető viselkedésről még nem hallottak. Például nem pogózunk első sorban, nem pogózunk első sorban emberrel a nyakunkban, nem pogózunk első sorban emberrel a nyakunkban ha az nő, nem pogózunk első sorban emberrel a nyakunkban ha az nő és nem tudjuk megtartani, meg amúgy is: nem pogózunk alternatív zenére, mert az nem metál.
Sokszor kicsit sajnálom azért Kardosékat; mondhatni kicsit belecsöppentek abba, ami ellen kampányolnak a zenéjükkel, és kicsit idegesítő lehet, hogy olyan tömegnek kell előadni a számaikat, akiknek java része teljes mértékben leszarja azokat az elveket, amiket közvetítenek.
Az jut erről eszembe mindig, amikor még régebben egy punk srác tarhált borra, merthogy az igazi punkok tarhálnak, aztán apu meg jött érte hetes BMW-vel. Elvek, mi?
Viszont hogy a címnek is legyen értelme, a Žagar zenekar munkásságát, mert bár az efféle zene sosem állt közel hozzám, a Žagar számok többsége mégis határtalanul elszabadítja az endorfint szervezetemben. Például ez is:
Nemlátom, kattintok, meglátom!
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
stro-B
2009. május 10. — 22:34:12
Ez amúgy a Kultúrház c. m1 műsor zenéje volt 🙂
stro-B
2009. május 10. — 22:39:05
Bocs mégse, tévedtem :/
Tofi
2009. május 10. — 22:39:09
Hát pedig a pogósok pont ellenkező véleményen vannak…hogy aki csak hallgatni akarja a zenét, az menjen hátra, elöl meg hagyja érvényesülni őket. Én is utálom mondjuk, ha felborítanak, stb.,főleg ha olyan zenére, aminek köze nincs a pogóhoz. Meg úgy amúgy is, mi a francnak kell pogózni? Baromság…Tessék, nekem lehet esni!:D
ZsuKov
2009. május 10. — 22:56:01
[re=59488]stro-B[/re]: Paul Murphy, Jazz Roomja volt az 🙂
Athos
2009. május 10. — 22:56:16
Az a bajom ezzel a zenével, hogy körülbelül csak a szövege tetszik. Bedrogozós, bealvós, nekem már túlzotan kütyüs. Kikapcsolódásnak vagy munka mellé semmiképp nem tudnék hasonlót hallgatni, mert elálmosodom tőle, komolyzenének meg komolytalan (szerintem). Ha már nem metál, akkor inkább Petteri Sariola, vagy hasonló (http://www.youtube.com/watch?v=niu_3H_6ISw – nem tévedés, egy darab gitár szól, ami egyben dob is).
Az első sor ugyan tényleg pogózásra lett kitalálva – feltéve, hogy pogózós zenéről van szó. A Kaukázus minden, csak nem pogó. Az viszont nem is normális teljesen, aki mondjuk egy Metallicát kibír pogó nélkül. \m/
thingol
2009. május 11. — 00:00:43
Mostanában én is voltam két Kaukázus koncerten: az egyik a pécsi ifjúsági házban volt, este kilenckor: tömeg, sok fiatal, kauk azt hitte tolna megyében van: de akkor hallottam először kaukot (nem csak élőben) – és valahol megtetszett. első pár sorban végig pogo, a szélen, első sorban ill a negyedik sortól lehetett normálisan is ellenni 🙂
utána 1-2 hónappal később voltam megint, ezúttal éjfélkor, nem agyonreklámozott helyen, a színjátszásoknak: kisebb hely, jobb társaság: végre lehetett valamennyire táncolni is… pogo csak az utolsó számnál, az amsterdam alatt, amit direkt mi kértünk 🙂 egészen más élmény.
Zagaron pedig pécsi egyetemi napok keretein belül voltam, gecijó hangzás, tömeg, nagyon tömeg, eszement nagyon táncoltunk rá… főleg mert csütörtökön volt és ezért nem nagyon voltak kis 14 éves picsák 😛
Gergo
2009. május 11. — 02:14:35
Pogó már 8-10 évvel ezelőtt is volt olyan alternatív hepöningeken is, mint egy kispál vagy hiperkarma koncert. Ez a “jaj ne legyen már pogó” dolog csak azóta öltött ilyen méreteket, amióta tömegek látogatnak el ezekre a koncertekre is. Hiába, kommercializálódott ez is. Bezzeg (az én időmben), mikor a Molotovban ömlött a nyakunkba a saját izzadságunk a plafonról Kispálon – na ott még nem szólongatott be senki. Egyébként ez a pogó-kultúra nagyrészt szintén az idiotizálásból fakad: pusztán pénzügyi okokból egybecsúszott anno a Kispál, a Tankcsapda és az Anima Sound System közönsége. Akkoriban (úgy 5-7 éve) ezek a zenekarok mindig együtt léptek fel. Érdekes élmény volt, annyi szent. Egyszerű pszichológia: amivel sokat találkozol pozitív kontextusban, az ismerőssé válik és megszereted.
Elég naiv vagy az alapján, amit a Kaukázusról írsz, hogy “szegény Kardosék”. Ők ezt önként választották. 2004 és 2008 nyara között gyakorlatilag minden fellépésükön ott voltam. Azóta pedig egyetlen egyen sem.
Split
2009. május 11. — 06:46:30
Nem értem én ezt az alter zenét… számomra ez egy olyan más világ, amibe valószínűleg sohasem fogok ellátogatni. Nekem az igazán jó zene, amikor egy együttes tagjai [url=http://www.youtube.com/results?search_type=&search_query=blind+guardian+battlefield&aq=0&oq=blind+guardian+-+bat]kórusban[/url] énekelnek, vagy hihetetlenül dallamos zenei alapra [url=http://www.youtube.com/watch?v=_e69s5SjMWU&feature=related]tépik a gitárt[/url], illetve gyönyörű [url=http://www.youtube.com/watch?v=yIR55RlIwCQ&feature=related]szimfonikus hangszereléssel[/url] aláfestik egy-egy zenéjüket.
Ez a powermetal… meg lehet érte kövezni, vagy meg-nem-érteni (mint én az alter tenét), de nem vagyunk egyformák na! 😀
Metal FTW! ^^
sylverdevil
2009. május 11. — 07:35:48
“nem pogózunk alternatív zenére, mert az nem…” azt hittem a -tetszetős- fog következni, hajazva a friss sziget-reklémra.
én a pogó mellett azt is díjazom amikor az ugráló, bulizó közönség első soraiba beáll tibi és barátnője, mint akiket karóba húztak és fel vannak háborodva, ha neadjisten valaki hozzájuk ér, esetleg véletlen meg is löki. lassú számnál meg majdnem telisírják egymás vállát, na az ilyet talán jobban utálom, mint aki eszetlenül pogózik
Vale
2009. május 11. — 10:32:43
Mefi, inkább ne írd le, hogy ne pogózzanak. Feléd jár sok olyan lámer gyík, aki szerint ha valaki “táncol az arra kijelölt helyen” egy kaukázus koncerten, akkor az vadállat, és tessék megkövezni. Amikor a Morrisonsban volt most tavasszal Kaukázus, akkor is bevonultak mögénk a szekusok hogy akkor mi most leállunk. Pedig. Még csak nem is lökdöstünk senkit… (Csak egymást.) Nem láttak azok még pogót, ha a Kaukázus dolgot pogónak nevezik. (Bár a ZP-ben azért a saturészeg metálarcok megtalálták a ritmust :D)
[re=59496]Split[/re]: nekem meg mindkettő jó, na akkor korcs vagyok? 😀
ZsuKov
2009. május 11. — 11:30:22
oankis naiv vagy gáborom 🙁
Mefi
2009. május 11. — 11:46:28
[re=59490]Tofi[/re], [re=59492]Athos[/re]: nem tudom, nagyobb rock- és metálkoncerteken sokszor be is mondják, hogy aki vadulni akar, az menjen középre.
[re=59493]thingol[/re]: jaja, ez is hétköznap volt.
[re=59494]Gergo[/re]: nem arról van szó hogy ne legyen pogó, hanem hogy ha pogózol, vedd figyelembe azt, hogy esetleg körülötted harminc ember nem akar, és menj hátul, ahol inkább találsz embereket. Egy Tankcsapda koncerten senki nem sértődik meg ha pogóznak, de könyörgök, aki egy lassú számot végigpogózik, azt ütném vascsővel.
Azon egyébként elgondolkodtál már, hogy akárhányszor véleményt alkotsz, mindig az a végeredménye, hogy én milyen naiv vagyok? Értem én, hogy te vagy a Grundaktívos Gergő, aki bizonyára sokkal-sokkal tapasztaltabb és sokkal több Kaukázus-koncerten volt mint én, de tényleg fura, hogy bármit mondok, abból te csak annyit tudsz levonni, hogy végeredményben én vagyok a naiv.
Gondolom persze a lényeg az hogy nekem kéne elgondolkodni, hogy tényleg naiv vagyok, de valahogy mégsem érzem így.
Ugyanaz a szituáció mint a Tankcsapdánál; ők sem feltétlen szeretnek bizonyos számokat és bizonyos típusú embereket a közönségben, mégis csinálják. Mert ha valaki meg akar élni a zenélésből, vagy legalább egy kicsit profitálni szeretne, akkor ilyeneket kell csinálni. Meg Szalai Évákat és Örökké tartokat.
És én nem vagyok azon (az egyébként naiv) véleményen, hogy a zenekarok ne akarjanak pénzt látni a munkájukért. A Kaukázus pedig még így is élen jár a “nem akarunk pénzt látni a munkánkból” versenyben, az ingyenesen letölthető számokkal.
De elég naiv vagyok, hogy ezt így gondolom.
[re=59496]Split[/re]: alternatív => más. ;]
[re=59497]sylverdevil[/re]: persze, azzal nekem sincs bajom amikor meg-meglökik az embert, mert én is ugrabugrálok meg miegymás, de például hogy elejtették a csajt, az meg zuhanás közben telibe fejbe rúgott magassarkúval, azt már picit nehezményeztem.
[re=59498]Vale[/re]: hát, az biztos hogy a Morrison’s-ban tudnak a tibik.
Vale
2009. május 11. — 17:51:45
[re=59500]Mefi[/re]: na mondjuk megnéztem volna azt a lányt aki magassarkúban bodysurföl… 😀 (vagy inkább megdicsértem volna egy kiadós pogóval, ha már erről van szó)
Mefi
2009. május 11. — 20:38:05
[re=59514]Vale[/re]: én inkább üttem volna, hogy egy kis hazait is halj! 😀
Zsofff
2009. május 16. — 11:12:43
Imááááááááááádom! 😀