A meztelen dobos

Vannak emberek, akik idővel felnőnek, dolgozni kezdenek, belekerülnek a mókuskerékbe, és elfelejtik, milyen is volt húszévesnek lenni és úgy istenigazából élni. Meg vannak olyan emberek, akiktől végig azt kérdezgetik: mikor nősz már fel? Az A meztelen dobos főszereplője, Fish is ilyen figura. Ráadásul rocker, mint olyan.

Aranyos kis limonádé volt a film, ami könnyen magával ragad gyakorlatilag bárkit, viszont ami miatt mégsem lehet túlzóan dicsérni, az a »Spílerrel« ellentétben a rákenroll hiánya. És ha valaminek, akkor ennek a filmnek kéne istenigazából sugallni a rokk hangulatát, olyan módon, hogy aki megnézi, és kicsit is tudja milyen a rokk érzés, azonnal késztetést érezzen hogy felrohanjon a színpadra és elénekeljen-gitározzon-doboljon valamit, amit még ezidáig talán nem is ismert. Szóval ez fíling elmaradt, pedig nagyon sokszor éppen csak pár miliméterrel.

Ami még lehetett volna jobb, az a zene. Klasszikus rokkzenéből kellett volna sokkal többet belevágni, mert bár volt egy-két nagyon jól időzített szám, de sajnos kevés. És nem azért mondom ezt, mert én a klasszikus rokkért rajongok, hanem mert Fish ezt az úgymond eszmét akarja hirdetni, akkor támogassák már meg kicsit.

A sztoriról meg a többi szokásos dologról annyira nem érdemes beszélni, mert tipikus tinilimoncselló, aki ezt megnézi, valószínűleg ezzel tisztában is van. Az üzenet, hogy valójában mindenki gyerek, és mindenkinek vannak álmai, és az, ha valaki nem fojtja el őket, hanem megpróbálja megvalósítani, az közel nem rossz dolog – szóval ez teljes mértékben át is jön, csak éppen kicsit jobb is lehetett volna a hordozó közeg.

Nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. Így viszont csak az n+1-ik aranyos kis filmecske, amire valószínűleg tíz év múlva nem sokan fognak emlékezni.

{{3csillag|(Kicsit azért lefelé kerekítve.)}}