A nemzet aranya

Flekkenpartiztunk ma: elfogyasztottam nagyjából öt szelet marhahúst, három darab oldalast és két szelet tarját, majonézes krumpli-, meg olívás, paprikás-paradicsomos salátával, a desszert pedig görögdinnyében tálalt rumos gyümisali volt, vacsorára az egészet steakburgonyával tálalt brassói aprópecsenyével öblítettem le. Nem kommentálnám a telítettségi állapotomat.

Szóval, 2004-es darabról van szó, de tegnapig még nem láttam. Amivel egy mondatban jellemezni lehet: kincskeresős Disney-film, Nicolas Cage-dzsel. Ez igazából se nem pró, se nem kontra tulajdonsága, illetve mindenki el tudja dönteni, hogy melyik.

A Disney-világ egyértelműen látszódik például a zenén, meg úgy általában a történetvezetésen. Talán az egyetlen dolog ami nekem nem tetszett, az a túlontúl tökéletes sztori. Tehát egy többlépcsős kalandot mutatnak be, ami ha egyetlen icirpiciri dolog nem úgy jön össze (például valaki egy másodperccel korábban lép ki az ajtón) akkor bukik az egész, itt mégis minden tökéletesen passzol, ami pedig nem, az teljes mértékben kikövetkeztethető. És ugye itt jön elő a Disney-vonal, hogy bár nem egy művészi alkotás, de simán beül rá a család kisgyerekkel együtt, és mindenki tudja élvezni.

Jó dolog viszont, ahogyan a sok történelmi-mitológiai utalás ahogyan találkozik a hétköznapi dolgokkal. Sokszor húzták már le ezt a történetet, de ettől függetlenül még így is tudott izgalmas maradni.

Tetszett; nem az évezred filmje, de tökéletes kétórás kikapcsolódás az egész családnak.

A második részét ma nézzük valószínűleg, és ha jól tudom készül a harmadik.

{{4csillag|}}