Itt vagyunk az Andrássy úton, suexID kollégával; jómagam egy szerény rózsaszín tangát viselek, ő pedig egy cukker kék flitteres dresszt. Durván jó a buli, tombol a teknó, a kékek meg őrülten szirénáznak, de van köztük is egy-két melegebb éghajlatról érkezett. Láttunk már egy csávót is, akinek kislány volt a nyakában, és azt üvöltötte, hogy HÜLYE BUZIK
, de csak mosolyogtunk. Az egyik tévéadó már készített velünk interjút, de egy öregasszonyt meg akart dobni tojással, csak véletlen a kamerát találta el, amiért az operatőr fejbe kúrta azzal a szexi pamacs-alakú mikrofonnal. Cuki srác volt mondjuk, nem értem hová a dühkirohanása.
Komolyra fordítva a szót, itt vagyunk az Andrássy úttól néhány méterre, nagy a forgalom, mindenki kurvaanyázik, az egyik közlekedési rendőr meg egy kissrácot küldött be a CBA-ba croissant-ért. Az a vicces máskülönben, hogy mindenki csinálja a fesztivált, csak az nem, aki itt lakik az egésznek a közepén.
Szóval még mindig azon az állásponton vagyok, hogy felőlem vonuljanak egy évben a melegek, meg csinálják a banzájt, mert egy napnyi felvonulást inkább el lehet viselni, mint egy kéthetes előzetes és utólagos hisztériarohamot, amit az emberek művelnek.
Arról még mindig megvan a véleményem, aki a gyerekével megy el egy ilyenre, de az ugye megint egy másik téma, hogy az ember nemi élete nem tartozik senkire – pláne nem Budapest belvárosára.
Zoed
2009. szeptember 05. — 16:42:39
Szerintem meg ne vonuljanak a buzik. Engem nem érdekel ha Gizi helyett Gézát dug, de ne verje nagy dobra. Azt, hogy mit csinál a hálóban/ konyhában/ fürdőben senkit sem érdekel. Ha valaki meleg, de normális ‘férfiként’ viselkedik az nem zavar; de ha csajnak hiszimagát, úgy öltözködik/viselkedik akkor ökölbe szorul a kezem.
Én se verem nagy dobra, hogy engem az lovak izgatnak fel 😀 Én is vonuljak fel Menydörgéssel? 😀 😀
ZsuKov
2009. szeptember 05. — 17:28:40
HÁT PEDIG A MELEGFELVONULÁS MENŐ, NEMÉRTESZ HOZZÁ, CSAK A BEDE 😀
csibike
2009. szeptember 05. — 19:06:31
Azért arra kíváncsi lennék, hogy egy hím teljes felszerelése miként fér el a tangában, bár lehet, hogy mégsem 🙂
Mefi
2009. szeptember 05. — 22:07:56
[re=6056130]Zoed[/re]: az a poén amúgy, hogy ezek nem melegek többségében, hanem buzik
[re=6056132]ZsuKov[/re]: :'(
[re=6056133]csibike[/re]: az én rózsaszín cuccomban elég jó. :’)
Lev
2009. szeptember 05. — 23:20:35
akasztófára az összeset
Mefi
2009. szeptember 06. — 02:17:10
[re=6056140]Lev[/re]: nem vagy elég liberatív, sajnos.
tiny
2009. szeptember 06. — 19:21:41
[re=6056140]Lev[/re]: Egyet kell értsek Mefivel. Ha elég liberális lennél, akkor nem kínoznád őket. Guillotine-t a felvonulóknak 😀
Lev
2009. szeptember 06. — 20:02:27
[re=6056156]tiny[/re]: Az akasztófához csak kötelet kell vinni, a guillotine-t meg macerás összerakni (még ha ikeás is: http://www.youtube.com/watch?v=KtvDMJ4dhXw )