Őszintén szólva lehet mondani rosszat-jót az amerikai kultúráról, van viszont két (bizonyára ennél azért több), dolog, amit meg lehetne szokni itthon is.
A »True Blood-nézés« közben fogalmazódott bennem, hogy itthon nem igazán vannak olyan kricsmik, mint ott a sorozatban: ahol lehet enni (hamburgert, hagymakarikát vagy itthoni viszonylatban mondjuk kolbászt meg lángost), lehet biliárdozni, lehet fogyasztani alkoholt és el lehet menni a haverokkal egy estére-éjszakára, elérhető áron, úgy, hogy a csapos mosolyogva köszön és még talán meg is ismer. Pedig ezt lehetne szeretni.
Vagy például a minden filmben és sorozatban látható amerikai kis kávézók, ahol reggelitől a vacsoráig mindent lehet kapni és mindig egy kedves néni jön köténnyel, kávéskannával a kezében, hogy hozhatja-e az étlapot. És minden középiskolás, főiskolás, egyetemista és dolgozó oda jár enni, mert megéri.
Utóbbihoz hasonló hely egyébként a siófoki Diner M, amit sajnos utolsó este vettünk észre, pont étteremből hazafelé jövet, viszont egyszer mindenképpen el akarok menni. Nézzétek meg az étlapot, érdemes.
Ez a két dolog van – sok más mellett persze –, amit mindenképpen meg szeretnék nézni, ha egyszer eljutok az államokba.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Kemény Husi
2009. szeptember 16. — 04:58:12
Maximálisan egyetértek. Az egész Alföldet bejárva sem találtam eddig egyetlen kocsmát vagy éttermet, ahol szintetikus vért lehetett volna kapni, roppant kiábrándító.
Vale
2009. szeptember 16. — 08:13:28
egyszerű az ok pedig: az ilyen helyeknek fiatalokból hét közben alig lenne forgalmuk. hét közben csak a csövesek, cigányok, meg lepra népek járnának oda (egyiknek sincs túl jó reputációja, lássuk be), aztán hét végén előbb utóbb már a szintén ilyen kategóriás kölykökkel lenne tele, amiből aztán rövid úton következik, hogy bezár a csehó, mert normális ember már nem fog oda járni.
sHelf
2009. szeptember 16. — 09:09:26
Amikrol irsz ugy hivjak, hogy diner, es valoban nekem is tetszik a koncepcio. Kaveujratoltes, reggeliebedvacsora es persze kocsma egyben. Alapvetoen dinerbol notte ki magat a meki is.
Errol eszembe jutott egy blog a dinerek vilagarol, egy usaba szakadt magyar irja http://plazmasas.blog.hu erdekes :]
Mefi
2009. szeptember 16. — 09:32:50
[re=6056342]Kemény Husi[/re]: megfogtad a lényeget. 😀
[re=6056343]Vale[/re]: mondjuk nem véletlenül kisvárosokban van a filmekben is egy-két ilyen hely. Ettől függetlenül kár.
[re=6056344]sHelf[/re]: igen, csak a mekinek már eleinte is volt drive in-je azt hiszem, meg az olcsó hamburger miatt mentek sokan. Ezt a blogot köszi!
Egyébként még van a Sunny Diner nevű hely Hűvösvölgyön, de Shamalt szerint nem olyan jó mint régen.
Levente
2009. szeptember 16. — 23:45:59
Amúgy ez a DinerM szerintem elég drága, nem az a kategória, amit írtál, tehát, hogy mindenki oda jár enni, mert megéri…
maniakus
2009. szeptember 17. — 11:18:10
Nekem is nagyon tetszenek ezek a helyek, és nagyon szívesen járnék ilyenbe, főleg, hogy én kisvárosban élek, ezért meglenne a kisvárosi fíling is, csak sajnos, amit Vale mondott, hogy valószínűleg az agglomeráció is képviseltetné magát egy ilyen helyen, mert ‘nézd má’, ingyé kávé’, aztán egy idő után lenne nemulass, azaz, ők mulatnának 🙂
PAStheLoD
2009. szeptember 21. — 18:27:50
Szerintem. Ezt egyszerűen egy nagy “ha nem tetszik a pofád, kirakunk, hüssölni” táblával megfejelt hely tudná megvalósítani. Persze az ilyeneket idehaza a sok ombuccman meg a haverok nem néznék jó szemmel. :/
Mefi
2009. szeptember 21. — 20:23:53
[re=6056361]Levente[/re]: drága, az biztos, csak azért írtam, mert ez talán al egközelebbi match.
[re=6056374]maniakus[/re]: a védelmi pénz miatt meg 200 lenne egy deci tej.
[re=6056438]PAStheLoD[/re]: vagy egy olyan hely ahol két nagyonnagy-nagyonkopasz-nagyonerős ember áll a bejáratnál. 😀