Harry Potter és a Félvér Herceg

Vegyesek az érzelmeim és tényleg nehéz egyszerűen megítélni az új Potter-filmet. Nem lehet rá egyértelműen azt mondani, hogy rossz, mert a második rész óta ez volt talán a legjobb, amit készítettek, de eközben olyan súlyos hibákba estek bele, mint például a könyv nagyon fontos jeleneteinek kihagyása; az aránytalan fontos-jelentéktelen témák; a cím teljes figyelmen kívül hagyása (arra gondolok, hogy nem jött át az, ami a »könyv« olvasása közben nagyon is: a rejtély a herceg igazi kiléte felől); az olyan logikai hibák, hogy a képek egyszer mozognak, máskor nem; az, hogy az utolsó és egyben legfontosabb jelenet olyan jelentéktelenre sikeredett, mint hogy Harry kezet mos ebéd után és végül de nem utolsó sorban a személyesen számomra leginkább elszomorító: a főnix dalának kihagyása.

Harry Potter és a Félvér Herceg

Nem akarok most külön szpojleres magyarázkodásokba kezdeni, de aki a könyvet olvasta, az bizonyára tudja, hogy J. K. Rowling ezek után forog a sírjában, pedig meg sem halt. Könyvet ennyire rosszul szerintem nem dolgoztak még fel, nem is értem mért nem Rowling írta a forgatókönyvet. Még ha nem is ért hozzá, akkor is jobban sikerült volna. Olyanok, akik nem olvasták a könyvet, talán még értékelhetik is ezt a filmet, mert minden másban (fényképezés, zene ésatöbbi) nagyon-nagyon rendben volt, látszott hogy odafigyeltek legalább ezekre. De hát van itt ugye pénz, csak a tehetség kevés.

Tisztában vagyok vele, hogy egy könyvet nem szóról-szóra kell filmként feldolgozni. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy könyvadaptációja filmként mindig a rendező, a forgatókönyvíró és az operatőr saját elképzelése, véleménye és világa az adott könyvről. Azt is tudom, hogy nem lehet egy filmbe tökéletesen összesűríteni mindazt, amit Rowling több száz oldalon leírt, de azért 153 percben ennél csak jobban lehetett volna megcsinálni.

Rowling egy közel zseniális regényt írt. Ezzel fölösleges vitatkozni, mert ha nem is feltétlenül mint irodalmi művet nézzük, a Harry Potter már csak az üzleti modell miatt is egy zseniális alkotás. Fogta a létező összes mendemondát, hozzáadott egy kis latint és görögöt majd egy aprólékosan kidolgozott világot beleépített a mi hétköznapi világunkba. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy hány száz vagy ezer gyerek kezdett el ezek miatt a regények miatt olvasni. Ennél pedig mindenképpen jobbat érdemelne filmben, legalább olyat, amilyet az első két részben Chris Columbus készített.

A szinkronról már végképp nem mondok semmit.

Eredeti cím: Harry Potter and the Half-Blood Prince
Műfaj: ifjúsági, dráma, kaland, adaptáció
Időtartam: 153 perc
Megjelenés éve: 2009
Főszereplők: Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson

{{3csillag|}}

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.