A »tegnapi Critical Mass« gondolatait kicsit jobban összeszedve, nem hirtelenségből írnám most az alábbi sorokat.
Szóval biztos mindenki hallotta: uniós és hazai forrásokból 1,3 milliárd forintért építenek Budapesten bérbringa-rendszert. A lényeg az, hogy előzetes regisztráció után bárki kölcsönbe vehet egy ilyen biciklit a 73 gyűjtőállomás egyikéről, használja, majd a végén visszateszi. A rendszer jó, több más országban is kiválóan működik, viszont.
A probléma ott van, hogy hiába építenek ki itt egy ilyen rendszert, nem kevés pénzből, ha rengeteg más lehetőség egyáltalán nem adott annak tökéletes működéséhez. Kulturális és környezeti szempontból egyaránt nem. Egyrészt ez valószínűleg több kerékpárost eredményezne az utakon, vagyis több kerékpárútra lenne szükség, valamint az autósok gondolkodásmódjának megváltoztatásán. Persze Németországban, Franciaországban meg Olaszországban is utálják a kerékpárosokat, csak a különbség annyi, hogy nem ütik el, majd hagyják ott a francba, vagy legalábbis nem annyi alkalommal, mint itthon.
Aztán ott van a másik dolog: tömegközlekedés. Először a budapesti tömegközlekedést kellene olyan szintre hozni, hogy megérje bérletet venni, és az utazások nagy részét BMW-vel: buszon, metrón, villamoson és vonaton lebonyolítani. A pesti tömegközlekedés gáz, ez teljesen ismert mindenkinek. És a megoldást én nem abban látom, hogy kiépítünk egy új rendszert, ami majd valószínűleg ugyanúgy nem fog jól működni. A megoldás szeirntem az lenne, ha a már meglévő dolgokat kapnák rendbe, az előbb felsorolt dolgokat, amik után lehetne azt mondani, hogy emberek, Budapest megérett a kerékpáros közlekedésre. Ez viszont nem most, 2009-ben történik.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
ZsuKov
2009. szeptember 23. — 22:08:18
2-3 napot adok az első totálkárosra szétbaszott bringáig
maniakus
2009. szeptember 23. — 22:16:37
El fogják lopni az összeset. Bármibe fogadni mernék.
Lev
2009. szeptember 23. — 23:36:31
A cigányok el foják lopni mindet, MINDET és ez is csak azért történhet meg, mert a zsidók eszközként használják őket arra, hogy kiszorítsák Árpád vérének jogos örököseit (akiket a szent turul vezetett ide) a Kárpát-medencéből és rátegyék (a ZSIDÓK) mocskos kezüket Magyarország utolsó megmaradt természeti kincsére: a VÍZ-re.
Tulajdonképpen ez lett volna mondanivalóm központi témája.
Andrei
2009. szeptember 24. — 00:50:31
Nálunk (Brüsszel) szerencsére sok a bringaút, meg a bringásoknak a könnyítés. Mondhatjuk, hogy kultúrája van. A bringás rendszer itt is most épült ki teljesen (év elején). Működik is. Sőt a Cambio nevű szolgáltatás ugyanez csak autóval. Az is működik. Ja, és a tömegközlekedés is működik. Szóval lehet ezt jól is csinálni.
Péter
2009. szeptember 24. — 03:00:13
[re=6056493]Andrei[/re]: én meg Leuven-ben, szomszéd 😉
Marci
2009. szeptember 24. — 19:20:58
Nyáron voltam Finnországban és tapasztaltam, hogy mennyire nem működik ez az egész. Az érmés-visszavivős (2 euro) rendszer olcsó, de a lopások miatt teljesen működésképtelen (Helsinkiben nyár végére elfogy, eltűnik az összes kerékpár, pedig ha van olyan hely, ahol nem kell félni a lopástól, az Helsinki, bár ezek szerint ez is relatív). Persze északon is működik ez a másik fajta, regisztrációs, utazási iroda-féle bérlős rendszer, de ez viszont eszméletlenül drága, akár egy fél napra is, másrészt ez sem garancia a lopásokra. Turistáknak biztos jó, de kb. 1 hét bérleti díjából veszel egy bringát 🙂
Mefi
2009. szeptember 24. — 22:11:14
[re=6056484]ZsuKov[/re]: ettől félek, vagy lásd mániákus kommentjét.
[re=6056485]maniakus[/re]: ez a másik, amitől félek.
[re=6056488]Lev[/re]: +ingatlan.
[re=6056493]Andrei[/re]: csak nem itthon, sajnos.
[re=6056494]Péter[/re]: én simán találkoznék a másikkal, ha külföldön laknék és ott lenne egy magyar, akivel ráadásul közös blogot is olvasok! :]
[re=6056503]Marci[/re]: ez meg a másik, négy napra kimegy az ember, inkább vesz egy tömegközlekedési bérletet.
Autószervíz
2009. szeptember 29. — 06:39:05
Miért nem lehet a kerékpárokat követőkkel ellátni? GPS? Chipkártya? Sőt ha olyan alkatrészekből építik fel a biciklit melyeket nem lehet más kerékpárba beépíteni, ellopni sem lesz érdemes.
Mefi
2009. szeptember 29. — 20:23:07
[re=6056539]Autószervíz[/re]: Valószínűleg a költségvonzatok miatt nem járható út ez.