Mefi utál költözni

Persze ki nem.

De Mefi erre akkor jött rá, mikor az élet úgy hozta, hogy egyik »albérletből« a másikba kell költözzön.

Amikor még felköltözött az első számú albérletbe, melyet viccesen csak »rezidenciaként« emlegetett, akkor még maga a költözésnek becézgetett kis megmozdulás is vicces és könnyed volt; egy nap alatt lezajlott. Jött a két kis bőröndjével, meg autóval felhoztak neki egy harmadikat, amiben a technikai felszerelések (hangfal, madzagok és társaik) terpeszkedtek. Elhelyezkedett a fotelban, aztán helló.

No de, azóta eltelt kicsivel több mint kettő év, kettő év alatt meg azért be tud lakni az ember, hihetetlenül nagyszámú apróságot halmozván fel eközben. Jaj de aranyos, jó lesz ez még valamire. Vagy mondjuk: Ugyan már, lesz annak hely!. A költöző ember ezt a két mondatot szidja a legjobban. Meg mindenkinek az anyját.

Gondolná az ember azt is, hogy a mai világban csak úgy betelefonál, hogy helló, 2009 van, kellene madzag a lakásba, amit bedugok a gépbe és beszállok ebbe az internetbe. Mondják is a telefonba bele, hogy oké, ha most megrendeljük két hónap, de ha becsoszogsz az ügyfélszolgálatra, ami délben meg négykor zár, mikor hogy, akkor bizony csak egy hét, és már száguldozhatsz az információs szupersztrádán. Eközben meg az ügyfélszolgálaton Juli az ügyintéző kisasszony a vadonatúj műkörmeivel bekocogja, mit bekocogja, egy gyorsírót megszégyenítő teljesítménnyel bedolgozza az adatokat a számítógépbe, mint édesanyád a húst a bendődbe, mikor még kisebb fajta voltál, majd vigyorogva mondja, hogy egy hónap, ha szerencséd van három hét, de azért kacsint rá egyet, hogy nem valószínű, te meg akkor úgy elképzeled az ügyfélszolgálatot amint a kék logóról apró aranyos-vörös cseppekben hullik a vére, amit mellesleg a körmöddel sajtoltál ki belőle. Hát na, ilyen egy emberes nagy mondat.

És akkor persze azt hinnéd, hogy hát minek aggódik az a hülye, mert elköltözik szépen, aztán csókolom, de nem olyan egyszerű ez, mert hát az embernek mellette van egy kis életnek nevezett akármije (nincs élete, tudjuk), és tekintsünk el attól hogy e-mailt mostanában éjfél után néz csupán vagy hogy a Google Reader nevű szolgáltatásában négy napja négyezer-akárhány olvasatlan-látatlan-hallatlan elem tornyosodott fel, tekintsünk el attól is, hogy meleg ételt utoljára két napja evett vagy hogy sorozatot nem nézett vagy mondjuk arról, hogy azonnali üzenetküldő szolgáltatáson utoljára négy napja volt foglalt státuszban megtalálható; de ennek az embernek van valamilyen minimális szociális életecskéje is, ahol mondjuk van néhány ember, akikkel illene foglalkozni, többet a mostaninál.

November 4-én TDK-konferencia, nagy remények és hiú ábrándok, meg minden. Addig jó volna nem meghalni mondjuk.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.