Arra gondoltam, hogy megosztanám a nagyérdeművel azokat az iPhone-alkalmazásokat, melyek elnyerték a tetszésemet. Ez a darab azonban nem csak iPhone-ra, hanem PC-re illetve Mac-re is elérhető.
Egy leginkább logikai játékról van szó, melyben egy klasszikus detektív-regényben találjuk magunkat. Egy képregény foglalja össze a történetet, gyönyörű rajzolt grafikával, hangulatos zenével, sokféle feladattal és nem unalmas történettel. Ha röviden kellene nyilatkoznom róla, egyetlen negatívumaként azt említeném, hogy nagyon rövid, egy de maximum másfél-két óra játékidővel teljesíteni lehet, utána viszont rettenetesen hiányzik az embernek.
Nemlátom, kattintok, meglátom!
Ami az egyik legnagyobb erőssége, hogy többféle játék is egyben, így biztosan nem lesz unalmas. Van benne a Pipes-nevű játékhoz hasonló ügyességi feladat, ahol foyik ugye a víz, és adott elemekből kell csővezetékeket összerakni, hogy A-ból B-pontba eljusson, itt annyi különbséggel, hogy utat kell építeni Nick autójának. Aztán van benne többféle kirakós, keresztrejtvény illetve az ilyen játékoknál szokásos logikai, keresd meg, rakd össze és hasonló feladatok.
Kiváló darab, csak ajánlani tudom. (Egyébként a fejlesztő többi terméke között is érdemes nézelődni.)
Játék neve | Nick Chase: A Detective Story |
Fejlesztő | Big Fish Games |
Lite verzió: | ingyenes (csak négy feladat) |
Pro verzió: | 3,99 € |
Játékidő: | maximum 2 óra |
{{5csillag|(Az egyetlen hátránya, hogy rövid.)}}
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Mefi hozzászólásai
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Aww, köszi szépen! :)"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszi szépen! <3"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönjük szépen! <3"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Érdemes amúgy a csak családi házakat is megnézni,..."