Sokszor leírtam már ezekről a véleményem, egyszer talán (ha majd tízéves lesz a blog) megunom, viszont.
Rájöttem, hogy az (is) a problémám a Nemzetközi Bálint- és Zoltán-nappal (értsd: Valentin- és nőnap), hogy míg Tapló Tibi (elnézést ha valaki Tibi de nem Tapló) ilyenkor fog egy szál gazt, hogy höhö, nőnap van, gecé, odaadja a hölgyeménynek, aztán az virul is, hogy jaj, ő most az ász.
Én meg közben 365 napból 365 napig vagyok kedves és a világ egyik legudvariasabb teremtménye a létező összes nőneművel, még akkor is ha néha meg tudnám ölni, hogy például fellök a földalattin mert neki legelőször kell felszállnia, nem nézve hogy más leszállna például.
Aztán végeredményben meg én leszek a bunkó, hogy hát milyen dolog ez már.
Persze ettől függetlenül én is vehetnék egy szál gazt, beállva a sorba, hogy höhö, boldog izénapot, de nem szeretnék. És emiatt lehet tényleg én vagyok a hülye, már magam sem tudom.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
erenon
2010. március 08. — 23:55:05
Komolyan, egész nap erre a bejegyzésre vártam : )
És részben egyetértek. Részben viszont rájöttem, hogy a nőnap egy eszköz (surprise!). Használni kell, azért van.
Mefi
2010. március 09. — 00:51:13
[re=6059934]erenon[/re]: na látod, ez meg pont a másik fele a dolognak, gyűlölöm az ilyen eszközöket. 🙂
Balázs
2010. március 09. — 06:58:33
Én hajtogattam papírból virágot, tovább tart, személyesebb, meg nem annyiról szól, hogy bemegyek az első boltba és fél perc alatt veszek valami gyomot, aztán el van felejtve.
A magyar nőnap meg március 25. A Valentin-napot meg leszarom, az ilyen műünnepeket nem szeretem.
erenon
2010. március 09. — 08:54:44
[re=6059943]Balázs[/re]: De az nem hervad el két nap alatt!111… … oh wait!
krys
2010. március 09. — 10:48:55
Én rajzoltam egy egyedi üdvözlőlapot a kollegináknak és ismerősöknek, megkapták emailben. Nagyon örültek neki 🙂
Mondjuk szinte minden héten rajzolok valami baromságot nekik, de hát ilyen ez a popszakma 😀
atJILri
2010. március 09. — 14:51:11
ha van valaki aki megérdemli, őt miért ne ajándékozzuk meg ilyenkor (is) 🙂
Jester
2010. március 09. — 15:01:26
Szerintem is értelmetlen dolog a Valentin nappal egyetemben. Ha valakit szeretek akkor az egész évben szeretem és nem csak Február 14.-én szeretem. A nőnapról meg annyi hogy aki egy kicsit is neveltek egész évben kedves és udvarias a nőkkel, felesleges egy napot kijelölni erre mert akkor pl lehetne minden dolognak napja ahogy sajnos van is 😀
ingrid
2010. március 09. — 15:57:25
[re=6059955]atJILri[/re]: UGYE!? 😀
panna
2010. március 09. — 16:49:47
[re=6059949]krys[/re]: Csináltál egy egyedi üdvözlőlapot, amit aztán elküldtél mindenkinek? 😛 Tipikus fickóvirtus. 🙂
Aki fikázza a nőnapot, gondolkodjon el, mikor vitt csak úgy virágot szíve hölgyének/hölgyeinek/nagymamájának stb. Na ugye.
(Amúgy az, hogy egész évben udvariasak és kedvesek vagytok, teljesen normális, de mi is egész évben igyekszünk kedvesek és csinosak lenni veletek/nektek, nem csak egy nap. :))
Jester
2010. március 09. — 17:00:00
Nem értem miért kéne virágokkal elhalmozni egy egy női rokont… jó nőnap emlékezzünk meg róla oké de mint ahogy előttem többen írták saját ajándékot készítettek ezzel nincs is semmi gond.
De az a baj hogy sokaknak manapság minden ilyen nevezetes nap nem szól másról csak a pénzről…
Nem kell virágot venni. Miért nem elég az ha egy napot kettesben töltötök? Attól fogsz szeretni valakit hogy szupi vett neked virágot nőnapon mert az már régen rossz.
Mefi
2010. március 09. — 17:04:59
[re=6059955]atJILri[/re]: pontosan azert, amit leirtam 🙂
[re=6059960]panna[/re]: nincs olyan vagy nagyon ritka az az alkalom amikor ne vinnek valami aprosagot a baratnomnek vagy anyukamnak, meg ha csak egy kis csokirol is van szo, amit szeret. Mert nekem minden nap a szerelmemmel B-nap.
Amugy meg nem az ajandekokrol van szo, hanem az elvekrol, en meg azokra haklis vagyok ha utalnak ha nem.
Zs
2010. március 09. — 17:54:59
Ennyi erővel minek az anyák napja, a gyerek nap, a születésnap, a névnap… Minek ünnepelsz bármit is? ….
Lev
2010. március 09. — 18:20:08
[re=6059964]Zs[/re]: jó kérdés, ezek az “ünnepek” mind buziságok
Mefi
2010. március 09. — 18:57:48
[re=6059964]Zs[/re]: szuletesnap mas azert, nevnapon szinte csak felkoszontes meg italozas, anyak napja pedig jogos, viszont nalam ez neveles kerdese is: anyak napjat tartottunk mindig, nonapot sosem.
panna
2010. március 09. — 19:31:54
Hmm, félreértések elkerülése végett… Nem azt mondtam, hogy a saját készítésű ajándék nem jó, sőt! Azok a legjobbak. 🙂
És ha ti valóban gyakran meglepitek a párotokat, szeretteiteket (nem kizárólag a nőket), akkor az remek dolog. Csak általában a leghangosabb nő-(vagy egyáltalán bármilyen nap) ellenzői, arra hivatkozva hogy “dehát minden nap úgy kell csinálni!”, leginkább nem csinálják sehogy.
Persze, a figyelmességnek mindkét oldalon meg kell lennie.
Mefi
2010. március 09. — 19:56:03
[re=6059967]panna[/re]: errol nyilatkozzon Ingrid 🙂
hakkni
2010. március 09. — 20:12:07
Vagy csak vonzónak kell lenni, aztán kit érdekel a nőnap.
Jester
2010. március 09. — 20:41:49
Én is vonzó vagyok 😀 100 kg abból 90 kg izom 😀 ja és tarkopasz. 😀 Mindenki szeret.
ingrid
2010. március 09. — 20:55:04
mondjuk egy szál szegfű 200 forintért simán beszerezhető, talán annyira nem terheli meg a pénztárcákat : D
én csak megszoktam, hogy engem a férfi rokonok, főleg apa mindig felköszöntöttek és hiányzik ez nagyon, bár most is felköszöntenek, de csak napokkal utána és így már nem ugyanaz.
hiányzik az a kis plusz amit eddig a március 8 jelentett és elszomorít, hogy bizonyos “elvek” miatt kimaradok ebből.
Mefi
2010. március 09. — 21:01:46
[re=6059971]ingrid[/re]: mondjuk egy szál szegfűt akkor sem adnék ha ingyen adnák. 😀
De amúgy szerintem amíg millió más dolgot meg kérés nélkül, amiket nem is kellene, addig belefér, hogy van két dolog, amit nem. 🙂
ingrid
2010. március 09. — 21:05:40
csak van akinek fontos ez és hiába minden nap szép és jó, az ünnepek azért vannak, hogy ünnepeljék őket.
nálunk mindig megtartottuk, nálatok nem, úgysem jutunk soha közös nevezőre. ezek a napok majd részemről mind ugyanúgy fognak eltelni, mint a tegnapi… és ennek nem igazán örülök.
maniakus
2010. március 09. — 21:11:11
[re=6059972]Mefi[/re]: De ha mondjuk a nőnek fontos – mint ahogy most is – akkor szerintem érdemes lenne átgondolni az álláspontodat ezzel kapcsolatban.
Tudod, nagyanyám kedvéért elmegyek karácsonykor misére, pedig tudod milyen viszonyban vagyok az egésszel.
Mefi
2010. március 09. — 21:30:55
[re=6059974]ingrid[/re]: de amúgy tudod nagyon jól, hogy csak azért nem volt virág meg egyebek, mert nem tudtunk találkozni, ezért sem értelek annyira. 🙂
[re=6059975]maniakus[/re]: az álláspontomat nem gondolom át, de kivételt teszek – a kettő szerintem nem ugyanaz. Amúgy az érdekes az, hogy sokáig anyukám és a két nővérem nevelt, mégsem tartottunk soha nőnapot.
maniakus
2010. március 09. — 21:34:58
[re=6059976]Mefi[/re]: Jó, én csak azt akartam mondani, hogy Ingrid biztos örült volna, ha adsz neki egy kibaszott pipitért 🙂
Mefi
2010. március 09. — 21:36:27
[re=6059977]maniakus[/re]: én meg azt mondom pont, hogy kapott is volna, ha találkozunk, meg ha nem úszok a takonytól a mai nap során. 😀
Lendvai Norbert
2010. március 09. — 22:19:36
[re=6059964]Zs[/re]: Pontosan. Minek? Én egyedül a születésnapot tartom olyan dolognak, amit érdemes megünnepelni. Annak a napnak az évfordulója, amikor erre a világra jöttél. Erről van értelme megemlékezni, de pl. nem úgy, mint az Ámerikai babazsúrok. Na attól is kiakadok.
Nekem a másik fontosabb Nap még a karácsony. A szeretetnek is hülyeség egy adott napot kinevezni, de a karácsony ha valaki “jól csinálja” egy nagyon meghitt és szép dolog (és nem a vallási maszlagról beszélek, mert attól is megőrülök — nem vagyok vallásos, sorry).
Szóval én azt gondolom, hogy amit érdemes évről évre kicsit valamilyen formában számon tartani az a születésnap. A többi nappal levele.
[re=6059966]Mefi[/re]: Hát én az anyáknapjával is úgy vagyok, hogy nem. Már csak azért sem, mert az anya-gyerek kapcsolatnál erősebb talán nincsen is. Erről egy adott napon megemlékezni, hát. Persze, vannak esetek, amikor nem felhőtlen ez a viszony, koránt sem olyan, mint amilyen lehetne. De ezen egy virág nem változtat. Vannak az életnek olyan szakaszai, amikor az ember átértékel dolgokat, na ilyenkor változik meg valami és ehhez _nem_ kell az anyák napja, mert az önmagában semmi sem változtat, ergó álszent dolog.
Egyébként az ünnepekről meg azt gondolom, hogy ha valaki megfelelően éli az életét, akkor minden nap ajándék, megismételhetetlen, ennek okán egy-egy kiragadott napon ünnepelni valamit hülyeség.
dr. Ferenczy Sándor
2010. március 09. — 22:41:36
Hát igen, manapság már ez a márciusi, khm. inkább baloldali nőnap a szokás itthon is, pedig az igazi, keresztyén Magyar Nőnap köztudottan Nagyboldogasszonyi Szentanya-Keresztelőhétfő másnapján van, május idusán.
Csak ennyit szerettem volna! Mindenkinek áldott csütörtököt, és szebb jövőt kívánok!
maniakus
2010. március 09. — 22:47:39
[re=6059980]dr. Ferenczy Sándor[/re]: Csak a különbség, hogy amíg – sajnos – a baloldal létezik/létezett, addig ezek a keresztény dolgok kevésbé-
krys
2010. március 09. — 23:52:02
[re=6059960]panna[/re]: Nem “mindenkinek” küldtem el 🙂 A kemény 6 fővel büszkélkedő kolleginák táborának, és a páromnak, illeve 2-3 hölgy barátomnak. Ez barátok közt is max 10 fős csoport.
Egyedi volt, mivel saját kezűleg rajzoltam. Virtus, nem virtus, örültek a gesztusnak, jobban mintha odaállítok egy lemészárolt növénnyel a kezemben és elmorzsolok egy mosolyt.
—
Egyébként én mindig udvariasan és tisztelettudóan viselkedem a nőkkel, holott nagyon sok meg se érdemelné ahogy viselkedik stb. persze akinek nem inge 🙂
zsukov
2010. március 10. — 00:37:53
[re=6059960]panna[/re]: jaj ez csak duma. ti nem a férfiaknak vagytok csinosak, hanem egymásnak 😀
Mefi
2010. március 10. — 00:41:28
[re=6059992]zsukov[/re]: meg maguknak! 😀
panna
2010. március 10. — 05:30:12
[re=6059992]zsukov[/re]: Ehh, ebben sajnos van valami. 🙂
[re=6059984]krys[/re]:
Tényleg nem akartam belédkötni, kedves dolog, hogy egyáltalán figyeltél erre és készültél. Csak viccesen hangzott, amit írtál, ennyi. 🙂
Jövőre megpróbálok bekerülni az elitalakulatba, hogy kapjak én is! 😛
Mefi
2010. március 10. — 06:26:22
[re=6059998]panna[/re]: pláne hogy mi pasik sokszor teljesen máshogy tartanánk titeket csinosnak, mint ti magatokat! 🙂
Ádám
2010. március 10. — 08:15:27
[re=6059943]Balázs[/re]: Igazad van a valentin nap marhaság csak pénzkidobás én nőnapra egy internetes oldalon találtam szép idézeteket és egyet a nőm gyik képére beillesztettem és kész nem költöttem 2000-3000 ft-ot virágra!:)
Ádám
2010. március 10. — 08:23:28
xd az amúgy nem gyík lenne hanem egyik csak rosszul írtam 🙁
B.Cs.
2010. június 30. — 01:12:21
én meg a születésnapot utálom, ha örökké élnék még bírnám is, de minden évben megünnepelni hogy egyre közelebb a halál, az ultiméd szopatás, amit kikerülhetetlenül meg kap az ember, függetlenül attól hogy miket ér el…ááá… szörnyű