A késői (korai?) lefekvés életet menthet

Tegnapelőtt azt álmodtam, hogy betörnek hozzám.

Tegnap éjszaka majdnem betörtek hozzám.

Korán (éjfél és hajnali egy között) terveztem lefeküdni, azonban úgy alakult az estém, hogy egy kis munka és sorozatnézés, majd fürdés-borotválkozás után három előtt nem sokkal bújtam be a takaró alá. Telefonon játszottam, olvasgattam, amikor arra lettem figyelmes, hogy a bejárati ajtó felől valamilyen zörgés hallatszik be. Első körben azt hittem a macska eszik, a tálkája ugyanis pont a bejárati ajtó mellett van, de amikor a macska felugrott a lábamnál, leesett, hogy nem ő zörög. Kicsit vártam még, hátha a hűtő, a parketta vagy csak egy elsétáló pénteki kocsmázásból hazaérkező szomszéd adja ki a neszt, amikor felkapcsolt a mozgásérzékelős lámpa, és nem kapcsolt le tíz másodperc után, vagyis valaki állt az ajtó előtt.

Ekkor már emelkedett adrenalinmennyiséggel de nyugodtan odasétáltam az ajtó elé, hallom hogy halk suttogás kint, és mint a filmekben, látom hogy mozgolódik a kilincs. Ekkor fogtam meg a konyhai svédacél kést, lámpa felkapcsol, ajtón dörömbölés majd a lehető leghatározottabb hangon való kikiáltás. Odakint zörgés, majd hallom hogy rohan(nak) végig a folyosón, néhány másodperccel később pedig csapódik a bejárati kapu. Felhívtam a rendőröket, azt mondták tíz perce sincs hogy egy hasonló bejelentés érkezett a környékről, zárkózzak be, ha nem történt semmi kár, ma már biztosan nem jönnek vissza.

Oké, túlozni fogok, de ez a kis manőver akár az életembe is kerülhetett volna.

Ugyanis mi van ha csak egy órával korábban fekszem le, és pontosan két perccel később érek az ajtóhoz, amikor már jönnek befelé? Elég ha csak egy kés van nála és megszúr, az ágyból kipattanva nem olyan éberek az ember reflexei.

Rettegek a betöréstől, nem is az értékek, sokkal inkább a számítógépeken lévő pótolhatatlan adatok és a macskám élete miatt. Legjobb esetben megszökik ez a kis dög, és akkor még örülhetek neki hogy nem bántották.

Tudom, hogy máshol is előfordul ilyen, de tegnap azért nagyon-nagyon komolyan meginogott a teljes biztonságérzetem, hogy egy világos, körfolyosós belvárosi házban, a kerületi rendőrkapitányságtól két sarokra, pénteken, hajnali háromkor akarnak betörni.

Egyszerűen nevetséges ez a város, ez az ország és ez az egész világ.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.