Őrült nap

Nem tudom mi volt ma az emberekkel.

Az egész ott kezdődött, hogy gázolt a metró a Ferenc körúton, ezért tíz percet vártunk a koromsötét metróban a Deák téren. Majd B-tervként a kettes metrón tovább haladva az alábbi videót készítettem, a barátságos labdarúgás-mérkőzésről érkező német szurkolókról, akik éppen megállításra kényszerítették a mozgólépcsőt, egy hirdetési tábla eltávolításával:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Aztán meg estefelé mentünk pizzázni, hazafelé jövet pedig száz méter alatt a belvárosban nyolc hangoskodó nem idén barnult kollégát láttunk, de ez csak a kezdet volt.

Jött egy szakadt Suzuki az úton, látjuk hogy egy csávó rángatja belül egy nő fejét. Jó estéjük van, gondoltuk. Ahogy közeledett az autó, az is feltűnt, hogy hatalmas dulakodás dúlt benne. Jó estéjük van, gondoltuk. Aztán mikor teljesen közel ért, láttuk hogy a csávó üti-vágja a nőt, húzza a haját, az meg szerencsétlen próbálja kinyitni az ajtót, amit miután sikeresen megtett, kiszállt és sétált előttünk ötven méterig, mire visszaért az autós barátja, hogy KRISZTI DRÁGÁM, a kurva anyádat!. Azonban kiszállni a csávó már nem tudott, mert egyrészt lerobbant a jármű, másrészt még az ajtaja is beszorult. Aztán persze a hölgy eltűnt egy kapuban és viszonylag békés volt a befejezés.

Ami a probléma, hogy max. egy hét múlva valószínűleg megint mindketten abban az autóban ülnek majd.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.