Aki nem látta még a legutóbbi részt (egészen pontosan a hatodik évad tizenharmadik részét), az görgessen tovább.
A rész végén lévő dolgokkal kapcsolatban Carter Bays, a sorozat egyik készítője az alábbit nyilatkozta:
Az utolsó pillanatokban történt eseményig visszaszámoltatok, a jelenetekben különböző helyeken
elrejtettcsökkenő számokkal. Ez egy kis bevezető volt a nézőknek a mélyvíz előtt?Igen, a visszaszámlálás egyrészt egy jelzés volt a nézőknek, egy figyelmeztetés, amely valamilyen jelentős eseményt vezetett be. Nyilván elég kemény fordulat ez egy szitkomban, azonban az életünk is pillanatok alatt fordulhat komoly irányba, sok nevetés után. Nem a legviccesebb dolog ezt pont ebben a műfajban bemutatni, de azok, akik vesztettek már el valakit, ha később visszatekintenek, rájönnek, milyen kevés idejük volt akkor. Jennifer Hendriks, az epizód írója remek munkát végzett.
És milyen igaza van; bevallom, én a rész nagyobb hányadát egy bizonyos, a végét pedig egy másik bizonyos okból kifolyólag könnyeztem meg.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
speed
2011. január 08. — 13:52:33
de az a durva, hogy nekem ezek a szamok aztan egyaltalan nem tuntek fel, mig nem olvastam roluk… ennyire bamba lennék? 😀
tomzorz
2011. január 08. — 13:58:28
Na igen én is kissé (nagyon) meglepődtem 😐
ndavid42
2011. január 08. — 14:07:07
A számok, és tényleg, így utólag megnézve a szemem előtt voltak, mégse vettem észre. Ez már-már olyan, mint a Community ki-lopta-el-a-tollat része (aki látta, sejtheti, mire gondolok 🙂 )
Péter
2011. január 08. — 14:27:12
én egyből láttam a számokat 🙂 a végén meg majdnem sírtam 🙁 (ahogy írtad is, az ember leül 20 perc röhögésre, aztán ezt kapja… hála az égnek a TBBT-ben nem halt meg senki 😛 (oh, ja spoiler alert persze…))
SirValesz
2011. január 08. — 15:44:34
Ó, hogy rohadna ki a szemem.. nem kellett volna elolvasnom a posztot, meg a kommenteket. Most alig várom, hogy megnézhessem az új részt. =D
dave
2011. január 09. — 20:56:20
tegnap este láttam az új részt – nekem szemet szúrtak a számok (nagyon sok “erőltetett” helyen és színnel volt, egyáltalán nem illett az adott helyzethez), sejtettem is hogy a “bad news”-ig számolnak vissza (ez a rész címe), de valami szolidabbra számítottam a rossz hír címszó alatt…:(
SirValesz
2011. január 09. — 23:27:33
Azóta én is megnéztem, és én durvábbra számítottam. Egyébként (próbálok nagyon minimálisan spoilerezni), akivel közlik a rossz hírt, nagyon jól lenyomja a szerepet.
dave
2011. január 09. — 23:52:03
naigen, szerintem is elég hiteles a dolog, de amúgy is jó színésznek tartom a sorozat alapján.
dave
2011. január 11. — 22:10:51
itt van végig a countdown..
http://9gag.com/gag/67112?ref=fb