Mostanában divat (illetve lehet régebb óta, de én most a hetekben találkoztam vele először), hogy a rendőrök, mentők és tűzoltók az autóba szerelt hangosbemondót is igénybe veszik, ha a megkülönböztető fény- és hangjelzés nem különbözteti meg őket kellőképpen.
Néhány példa. Múltkor sétálgattunk Shazival az Oktogonnál, és egy mentős útját mindkét sávban elállták, pedig lett volna lehetőségük odébb menni. A mentőautó vezetője először csak villogott, aztán végigjátszotta a létező összes hangot, amelyet a szirénával elő tudott állítani, majd megfogta a mikrofont és bemondta hogy az ABC-123 rendszámú X típusú és Y márkajelzésű autó vezetője legyen olyan jó és vonszolja odébb a tragacsát.
Aztán ma például olyat láttam, hogy a rendőr orra előtt követett el valaki egy szabálytalanságot (nevezetesen olyan helyen állt meg, ahol nem lehetett, és még a forgalmat is akadályozta), de mikor kiszállt volna az autójából, a rendőr letekert ablakból kiszólt a hangossal, hogy akkor legyen kedves visszaülni és elállni onnét.
Erről a videóról meg az jutott eszembe, hogy hiába nyomják neki a mentősök, hiába tudnak még adott esetben haladni is, amikor négy-öt-nyolc-tíz percet kell mennie előre a mentősnek (nagy sebességgel!), akkor már rég rossz minden:
Nemlátom, kattintok, meglátom!
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
suexID
2011. március 24. — 19:27:08
Csordás úrnak vannak jobb videói is 😀
suexID
2011. március 24. — 19:28:30
Egyébként már elég régóta használják ezt a funkciót az mkj-s kocsikban, a tűzoltóságnál pl. a rádió is kiköhető külső hangosításra.
Béla
2011. március 24. — 23:32:56
Éskülönbenis. Az idő amíg Mágenheim doktort NagyBudapest összes esetéhez kirendelik.
maniakus
2011. március 24. — 23:40:20
Aki tűzoltót, mentőt, rendőrt nem enged el, helyben elvenném a jogosítványát.
Sura
2011. március 27. — 04:38:07
Egy csomó esetben magukon is tudnának segíteni, ha előbb jeleznék a kanyarodás irányát. Persze sok hülye van, akikkel szemben semmi sem véd, de na.
Mefi
2011. március 28. — 00:22:43
[re=6063807]maniakus[/re]: igen és [re=6063813]Sura[/re] igen.