Oké, teljesen őszinte leszek, akármennyire is gáz, nekem a Viasat 3 legújabb valóságműsora kifejezetten bejön!
Persze elsőre azt hinné az ember, hogy a pikáns plakátok miatt, amikkel telerakták a várost, ja igen, erre gondolok például:
Szóval hogy itt most biztos arról lesz majd szó, hogy mindenki meztelen és dugnak orrba is meg szájba is, pedig nem.
A játék lényege a szokásos: egy valaki viheti el a húszmilliós főnyereményt. Amivel bonyolítják: párokba kell rendeződniük a fiúknak és lányoknak. Hétfőtől csütörtökig megy a műsor, csütörtökön párválasztó ceremónia
, amelynek lényege, hogy mindig a többségben lévő nem résztvevői választanak párt az ellenkező neműek közül. Mindig úgy hozza a sors, hogy egy valaki már csak úgy tud párt választani, hogy hárman lesznek együtt. Ekkor a másik nem képviselője megmondja, kivel szeretné folytatni a játékot, akivel pedig nem, az elhagyja a hotelt. Természetesen ezt bonyolítják védettséggel, új játékosokkal, titkos küldetésekkel.
Ami miatt érdekes, hogy az egész tavaly októberben lezajlott. Nincs élő műsor, nincsenek esemesek, nincsen napi hat műsor külön erről, nincs győzike. Egyszerűen egy izgalmas játék van, ahol végre sikerült viszonylag érdekes embereket is összeválogatni. Rendkívül tanulságos egy-két szituáció, az, ahogyan valaki keveri ide-oda a kakit a lábosban, és te közben végig látod persze.
Az van, hogy a Viasat 3 viszonylag ritkán jön elő saját műsorokkal, akkor viszont mindig hozzák a szintet. Az egészről nekem a Bár jutott eszembe, amely szintén a Viasat 3 terméke volt, és anno a vitathatatlanul legjobb ilyen jellegű műsor.
Szóval ez van, lehet oltani.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
jetcool
2011. április 21. — 23:53:06
ha olvasol hozzá sixx hogyvoltot, akkor kétszer lehet rajta röhögni:)
Zolcsi
2011. április 21. — 23:56:38
Ha tetszik ez a kakikeveros stilus, akkor nagyon ajanlom figyelmedbe a Survivor-t, vannak benne durva dolgok 🙂
FlashGordon
2011. április 22. — 00:43:33
Vagy például a Kísértés(Temptation Island) is ugyanez csak abban még szemetebb dolgok vannak.
saxus
2011. április 22. — 01:12:51
“Szóval hogy itt most biztos arról lesz majd szó, hogy mindenki meztelen és dugnak orrba is meg szájba is, pedig nem.”
Egyebkent, ha mar sorozat, a Spartacus: Blood and Sand (meg a God of Arena) szerintem teljesen jo sorozat ilyen teren, azoknak akik erre varnak. Jo, neha kardoznak is benne meg ugye okori Roma es tarsai 😀
gergo
2011. április 22. — 11:21:31
ugyanugy szinhaz mint a jelenleg futo favorit, a valovilag. abban legalabb annyi jo van, hogy abszolut agyradir, semmit nem kell kozben gondolkodni.
weeee7
2011. április 25. — 12:48:15
szerintem nagyon unalmas, a valovilagon legalabb lehet röhögni, ezen még azt se.
Robertotil
2011. május 04. — 00:03:52
Szerintem ez jobb mint a VV pörgősebb izgalmasabb a sok változás miatt.. van is egy fasza fansiteja a http://www.edenhotel.co.cc címen, nekem bejön lessetek rá van csomó extra kép a csajokról is.