Voltunk ma (avagyhát tegnap) Tigi barátom ballagásán, amiből túlzottan sokat a népes tömegnek köszönhetően nem igazán láttunk. A móka jó volt, az is egyértelmű, hogy nagyon megéri virágosnak lenni ballagás-szezonban, csak az öt-tíz perc alatt, míg sorban álltunk a virágosnál, nagyjából hetvenezer forint forgalmat csináltak a nénik.
Aztán még az is volt, hogy Salgótarjánban remekül összeszervezte a három legnagyobb iskola a ballagást egy napra, félórás különbségekkel. Ennek köszönhetően a kisváros persze rögtön még kisebbnek tűnt, hiszen ha azt nézzük, hogy egy iskolában átlag négy ballagó osztály, osztályonként átlagosan huszonöt fővel, egy főhöz pedig nem egy autó jön, mert ugye a fél família inkább átlag két autóval érkezik. Namost, ismerősék megálltak az iskolától több percnyi sétára egy kis eldugott utcában, hátul, egy garázs mellett úgy, hogy a garázsba a ki- és bejutást nem akadályozták. Másfél óra múlva mikor indultunk, néhány méter után vettük észre, hogy mindkét kerék gyönyörűen le volt eresztve, az egyiket ki is szúrta valami nagyeszű, a másikból csak kiengedte a levegőt.
Mindeközben még jött valami idióta is, aki üvöltözött hogy leszarja a telibevert kurva ballagást, és jól tették, hogy kiszúrták a gumit, mert ő már húsz perce nem tud beállni a garázsába (az utcán állt egyébként, a garázsajtó előtt, semmit és senkit nem akadályozva ezzel). Mi ott félig szétszedett autóval álltunk, mikor elkezdett pampogni hogy álljunk odébb, és ő leszarja a nyomorunkat. Miután ez megtörtént és beállt, persze rögtön nem volt sietős a dolga, és ott pampogott még egy darabig.
Minket magyarokat az össze- kezdetű tevékenységek sajnos egyáltalán nem jellemeznek, legfeljebb ha az összecsapni vagy valami hasonló szóról van szó. Az összefogás például egy távoli univerzumnak tetszik innen.
Nógrád megyében különösen.
Discover more from mefiblog
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
_alesi_
2011. április 30. — 08:14:07
Régi alföldi mondás: parasztot nem szép szóval, pofonnal nevelünk.
Pesta paraszt
2011. május 01. — 07:09:18
mondjuk aki beáll más garázsa elé az mi?. Pesten is a kapubejáróban állsz meg ugye? Ha vidékre mész akkor már miért nem egyenesen egy kereszteződés közepén?
Mefi
2011. május 01. — 13:46:07
[re=6064136]_alesi_[/re]: igen, ezt kellett volna
[re=6064138]Pesta paraszt[/re]: mondjuk aki nem tud olvasni, az mi? 🙂