Sajnos több különböző okból kifolyólag úgy alakult, hogy idén már nem lesz több szabadságom, emiatt a nyaralások a péntek és vasárnap este között elterülő órákra szorítkoznak. Így persze a külföldi utazások kiestek az idei szezonban (habár nem panaszkodom, tavaly négy országban is megfordultunk, és azért idén is volt már egy rapidrandi Olaszországban, valamint Bécsbe biztosan megyünk télen is). Egy szó mint száz, ha már külföld úgy sem jöhet szóba, gondoltam járjuk be az országot, amennyire időnk engedi.
Az elmúlt hétvégét Debrecenben töltöttük, ahová már évek óta akartam menni, utoljára hat- vagy hétéves koromban voltam, pedig az egyik kedvenc helyem. Megnéztük a várost és élményfürdőztünk is – király hétvége volt.
Tegnap este már hazaértünk, amint lesz időm, feltöltöm a fotókat, és írok egy kis beszámolót is.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
_alesi_
2011. július 25. — 18:24:39
Dicséretes hozzáállás, nem értem manapság egyeseknél miért gáz itthon nyaralni.
Marci
2011. július 25. — 18:44:51
[re=6064926]_alesi_[/re]: Valljuk be, nem túl izgalmas országban élünk. Meg kicsi is, mindössze 20 éves vagyok és nem nagyon tudok olyan helyet mondani, ahol ne lettem volna és/vagy még érdemes lenne megnézni. Belföldi nyaralásra szerintem teljesen értelmetlen költeni, amikor fillérekért el lehet repülni bárhova és azért..
Melcsi
2011. július 25. — 19:41:59
Na, örülök hogy tetszett a városkánk 🙂
Lalikirály szépen kipofozta, bár némely más dolog rovására, például hogy a külterületeken mai napig nincs betonút, de a belváros azért egész pofás mostanság.
Jester
2011. július 25. — 22:06:40
Ez mekkora hülye duma már bocsánat… unalmas országban élünk és 20 éves létedre már mindent láttál… az igen… az elmúlt 8 évben gondolom nem jártál iskolába hogy ennyi időd volt utazgatni… FFUUUU
Mefi
2011. július 25. — 22:16:52
[re=6064926]_alesi_[/re]: én imádok itthon nyaralni. 🙂
[re=6064927]Marci[/re]: azért ez nem egészen így van, valóban megkapod oda-vissza a repülőjegyet néhány ezer forintért, de ha már biztosítást is veszel rá, eszel-iszol kint, megszállsz valahol, közlekedsz, akkor kicsit mindig magasabb a külföld számlája, bár valóban, “az mégis külföld”. Szerintem egyébként kiváló turisztikai lehetőségek vannak itthon, érdemes errefelé is járkálni.
[re=6064928]Melcsi[/re]: nálam Budapest-Szeged-Debrecen az abszolút dobogós városháromság. 🙂
[re=6064930]Jester[/re]: egyébként én is láttam már kb. minden nagyobb várost, de Debrecenben kb. tíz éve voltam, és Szegedre bármikor lemennék, akár csak egy fagyira az Acapellába. 🙂
_alesi_
2011. július 25. — 23:07:28
[re=6064927]Marci[/re]: Miért, milyen az izgalmas ország? 🙂 Amúgy más országok se izgalmasabbak, max. az első pár alkalommal megvan az újdonság varázsa, de idővel azért bárhol előjön a “Same shit, different branding”-érzés. Az, hogy most nem látsz izgalmat az országban nem azt jelenti, hogy nincs is. Csak éppen itt nőttünk fel, rengeteg dolog természetes és mivel belefásultunk ebbe a kultúrába, így elmarad az idegen tájakon feltámadó érdeklődő hajlam. Anélkül meg ugye elég nehéz felfedezni bármit is.
No offense, de húsz éves korodig azért nehezen járhattál be egy ekkora országot, legyen bármilyen kicsi is. Más az, amikor pózolunk egy sort az Esztergomi Bazilika előtt osztálykiránduláson, mint amikor azért megy oda az ember, mert tényleg érdekli az adott város és hajlandó ásni egy kicsit az érdekes dolgokért.
suexID
2011. július 25. — 23:09:06
[re=6064927]Marci[/re]: Ez egy baromság, Magyarországon is számtalan érdekes hely van, amit érdemes megnézni. A különféle tájegységek különféle konyhája, a szép épületek, a táj, mind érdemesek a megtekintésre, és nekem ne meséld el, hogy olcsóbb külföldön nyaralni, mert rohadtul nem. 🙂
Marci
2011. július 25. — 23:36:52
[re=6064931]Mefi[/re]: [re=6064933]suexID[/re]: Nem is írta senki, hogy egy külföldi nyaralás olcsóbb (nyilvánvaló, hogy nem), csak arra akartam kitérni, hogy egy esetleges itthoni nyaralás költségeihez inkább hozzácsapok valamennyit és kimegyek külföldre, cserébe jóval többet kapok.
Balázs
2011. július 26. — 14:41:26
lófaszt kapsz többet, ez is ilyen divatos bullshit, hogy “bezzeg a nyugat”. azért a magyar ugaron nézzél el szegedre, nézzél el esztergomba, és akkor csak két várost mondtam
ja, hogy nem csillog-villog? én kérek elnézést, nem tudtam, hogy a tartalomnál fontosabb a látszat.
Mefi
2011. július 26. — 15:11:52
Minden ország meg minden város ugyanolyan, tényleg csak eleinte mondod azt, hogy különböző, aztán idő után úgyis látod, hogy a rétegek alatt ugyanaz megy.
Persze nem mondom, hogy nem jobb a londoni tömegközlekedés vagy tudom is én, de egy hétvégét lehet király módon eltölteni itthon és külföldön is.
Marci
2011. július 26. — 18:57:34
[re=6064935]Balázs[/re]: Gondolom még nem sikerült Magyarországnál távolabbra jutni.. menj el Norvégiába, aztán mondd, hogy olyan volt, mintha elmentél volna Esztergomba.
Balázs
2011. július 27. — 18:57:03
nem talált, voltam szlovéniában és görögországban többször, horvátországban és olaszországban, asszem még ausztriában is. majd legközelebb sikerül a riposzt