Pénteken nyitott meg Budapest legújabb plázája, a Kőbánya-Kispest metróállomásnál található KÖKI Terminál. A névválasztás egyébként nagyon ügyes (nem úgy, mint az »allee« esetében); a környéket így is mindenki Kökinek becézte, egyszerűen beleépítették ezzel a köztudatba, hogy a Köki péntektől nem más, mint a legújabb szklerózis multiplex a városban, amivel együtt a 3-as metró vonalán már öt (Duna Plaza, WestEnd, Corvin, Europark, KÖKI Terminál) hasonló található.
Sokszor írtam és mondottam már: nekem nincsen bajom a plázákkal. Lehet utálni őket a nyugati szemléletmód bekényszerítése, az egyenszag és tucatnyi más dolog miatt, azonban ha az ember egy forgalmas helyen (mert általában ilyen helyeken vannak) várakozik valakire, találkozni akar valakivel, vásárolni akar vagy egyszerűen nézelődni, netán beülni egy moziba, igenis kapóra jön, ha akad egy olyan központ, ahol ezeket együtt intézheti el. Arról nem is beszélve, hogy általában az összes üzlet kilencig-tízig nyitva tart, így a későig dolgozók sem maradnak ki a jóból. A környéken lakók különösen örülnek, mert megnő ingatlanjaik értéke, meg aztán, van a közelben hová menni. A Köki környékére pedig már nagyon kellett valami hasonló, így kevésbé tűnik világvégének a hely.
A pláza egyébként a szokásos, bár most még nem annyira egyszerű megítélni, mivel sok üzlet nem nyitott még meg, sok üzlethelyiség kiadó, és a hétvégén kismilliárd ember telepedett be a nyitási kedvezményekre ráugorva. (Az Euronics-ben például valami 40% kedvezmény volt minden tévére, azért álltak sorba az emberek, hogy bejussanak.)
Szóval ezek vannak, meg a bárányfelhők.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Stefanie
2011. október 17. — 00:01:04
http://www.youtube.com/watch?v=a6ah5CF80yA hm? <:
Mefi
2011. október 17. — 00:49:15
[re=6065425]Stefanie[/re]: ja ez vicces, pont ma mutatták nekem is :D:D
suexID
2011. október 17. — 01:08:30
Ami szimpatikus a KT-ban, hogy szélesek a folyosók (vagy legalábbis annak tűnnek, lehet érzéki csalódás), és az egész szellősnek és kulturáltnak tűnik (még). Ami nem tetszik benne az a buszállomás, és hogy képesek voltak egy félkész plázát átadni, konkrétan a plázát a metróval és a vasúttal összekötő folyosón még mindenhol dolgoznak a munkások, és a padlózat fele nincs lefektetve.
Mefi
2011. október 17. — 01:25:47
[re=6065427]suexID[/re]: nyilván magyar rögvalóság, és csúszik minden orrba-szájba, én már ehhez sajnos hozzászoktam. A buszpályaudvar nekem tetszik, az előző állapothoz képest évszázados előrelépés.
saxus
2011. október 17. — 02:11:19
[re=6065428]Mefi[/re]: Most miért vagy ilyen előítéletes? :)) A Margit hídi aluljárót (vagy mi a neve) idő előtt befejezték 😉
/*
Az más kérdés, hogy inkább rászántak volna még egy hónapot és:
– kicserélték volna a padlót is valami normálisabbra
– felújították volna a HÉV megállót
– megszüntethették volna a beázásokat a HÉV megállóban
– lefesthették volna a mozgólépcső ronda narancssárgáját mondjuk zöldre vagy fehérre.
Mert most olyan érzésem van, amikor végigmegyek rajta, hogy vééégre szép meg jó és öröm boldogság, hogy világos van, csak miért ilyen felemás az egész?! 🙂
*/
gergo
2011. október 17. — 07:54:33
[re=6065427]suexID[/re]: azért adták át, mert ultra méretű szop*s volt határ útra járnia minden olyan embernek, aki korábban a kökin keresztül járt munkába, iskolába, stb. ameddig nyár volt, addig ezzel nem is volt akkora baj, de mivel az augusztus 22.-i átadást nem tudták tartani, átcsúsztak szeptemberre, elkezdődött az iskola, és a széjjelrohadt határ út nem viselte el az átmenő forgalmat. volt olyan reggel, hogy a metróhoz vezető felüljáróra beállt 2 rendőr és 3 metrós biztonsági őr, és addig nem engedték tovább a népet, amíg nem jött egy metró, mert ha még egy adag ember lemegy a peronra, akkor tuti bezuhannak páran. na ezért kellett idő előtt átadni a buszállomást. a bevásárló központot nem értem én sem, de annyira nem is érdekel. egy kezemen meg tudom számolni hányszor megyek el egy évben ilyesmi helyekre.
suexID
2011. október 17. — 08:41:17
[re=6065430]gergo[/re]: Én alapvetően a plázára gondoltam, a metrómegállót érthető okokból adták át. Viszont van itt még egy dolog, ami nem fér a fejembe, mégpedig, hogy ki engedte ezt a tervet megvalósulni úgy, hogy a vasútállomáshoz vezető folyosók maradnak a régi formában? Olyan kibaszott szánalmas, ahogy a régi találkozik az újjal.
gergo
2011. október 17. — 09:13:17
[re=6065431]suexID[/re]: na igen, az valami botrány. pont a köki átépítése miatt átszoktam a vonatozásra, tőlünk öt percre van a pestszentlőrinc megálló, és seperc alatt beérek vele a nyugatiba. viszont amikor néha a kökin szállok le a gyomrom kifordul. azt is el kéne bontani a fenébe, ami azért valljuk be kicsit problémásabb. több tucat zónázó és személy és az isten se tudja mi jár keresztül ott.
suexID
2011. október 17. — 09:46:52
[re=6065432]gergo[/re]: Egy ideiglenes híddal simán megoldható a dolog addig, egy ilyet nagyjából 1,5-2 hét alatt üzembiztosan fel lehet húzni, aztán meg elbontani, és lehetne építkezni szépen. Egyébként sem ártana mondjuk a mozgássérültek számára lifteket építeni, legalább néhány peronhoz (ha már rendszeresen járnak a Flirtek, Desirok is Kőbányán át). Ezt a projektelemet egy lehetséges hármas metró hosszabbításra be is lehetne ütemezni, erősen ajánlott lenne már azt a rohadt metrót kivinni Ferihegyre.
Mefi
2011. október 19. — 13:14:54
[re=6065429]saxus[/re]: igen 😀
[re=6065430]gergo[/re]: amúgy nekem pl. a 136E sokkal kényelmesebb volt a Határ úttól.