Ma sikerült összeszedegetni a karácsonyi ajándékok egy részét (egészen pontosan kettőt a huszonegyből). Általában mindig december elején kezdem, és jól is szoktam vele haladni, bár ez köszönhető annak, hogy ezt (is, mint minden mást) elég határozottan megtervezek. Van egy évközben vezetett listám, amelybe a kívánságokat összeírogatom. Ez alapjában véve is elég előnyös, de szerencsére az ajándék kitalálásával csak néhány embernél van gondom. Hozzáteszem, szinte mindenhol ajándékötletekkel bombázzák az embert, szóval nem nehéz. A listán mindenből van A- és B-terv; ezek nagyon jól jönnek akkor, ha például úgy jár az ember, mint én múltkor, amikor reggel még voltak jegyek egy bizonyos műsorra, estére viszont már elfogytak. (A Heti Hetes élő adásáról van szó egyébként, és tök vicces, hogy nem lehet interneten vásárolni ilyesmit, amikor már gyakorlatilag kenyeret is a neten vesz az ember.)
Szóval ezek vannak, karácsonyi láz ezerrel. Szerencsére tavaly annyi csomagolópapírt vettem egy kedvezmény keretein belül, hogy még az unokáimnak is abból csomagolok majd.
_alesi_
2011. december 08. — 06:58:03
Hálát adok az égnek, hogy nekem ez már évek óta kimarad. A mi családunkban csak gyerekeknek vásárolunk, a többiek kapnak pár kellemes együtt töltött órát.
galamb
2011. december 08. — 13:03:32
[re=6065740]_alesi_[/re]: legjobbabb. én is szoktatom le róla a családot, bár a nővérem kicsit kemény dió, de megoldottam. mondtam neki, hogy a legjobb ha süt egy rúd mákosbejglit és azzal mindenki boldog. tavaly bevált, idén meg majd kiderül. 🙂
Melcsi
2011. december 08. — 15:01:48
Nálunk a páromnak kitalálni a legfárasztóbb és legköltségesebb, a szülők nem túl bonyolultak, mert anyám a századik egyedi kaspónak is örül, apám bárminek (idén kap egy üveg piát és kész), öcsémnek még nem tudom. Meg lakótársék még macerásak.
gyuri
2011. december 08. — 19:07:36
[re=6065742]Melcsi[/re]:
szerintem párodnak azt add idén, hogy többé nem hívod mások előtt a “párodnak” 🙂
Marci
2011. december 08. — 19:27:20
[re=6065744]gyuri[/re]: problem?
gyuri
2011. december 08. — 21:48:40
[re=6065745]Marci[/re]:
én megpróbáltam!
Mefi
2011. december 09. — 00:31:25
[re=6065740]_alesi_[/re]: én igazából szeretem meglepni valamivel azt a néhány embert, akiket a legfontosabbnak tartok. 🙂 Mi is csak apróságokat veszünk egymásnak évek óta, de ez egy kedves gesztus ettől függetlenül.
[re=6065741]galamb[/re]: bejgli <3
[re=6065742]Melcsi[/re]: nálam Ingridnek nem vészes, szüleim kicsit keményebb diónak számítanak, de mindig megoldom. 🙂
[re=6065744]gyuri[/re]: ez tök jogos, de érted, ismeretlen kontextusban ha leírja hogy "Béninek mit vegyek", nem fogod érteni. 😀