Szabályok országa

Arra jöttem rá ma (bár voltaképpen ezt mindig tudtam), hogy Magyarország sajnos egy velejéig bürokratikus ország. És ezt a hatalmas közhelyet nem azáltal vontam le, hogy negyed óránál többet kellett sorba állnom a postán három darab sárga papírral (egyébként is, kérdeznétek jogosan, mért nem fizetem interneten, de ez egy másik történet).

Szóval adott a szitu: bemész valahová, hogy egyél. Mit tudsz te adni az egész történethez? Étvágyat, elvárásokat és egy adag pénzt. A túloldalon a kereskedelmi egység pedig elvileg azért van, hogy a te vágyaidat (a jóllakásra irányulókat) kielégítse, cserébe a pénzedért. Én ezzel oké vagyok.

És akkor jön a szitu. Gondoltam eszem egy kiváló görög salátát, hozzá pedig egy adag grillezett csirkemellet. Eddig szerintem ezzel sincsen különösebben probléma. Mivel a saláta valami oknál fogva főételnek számít, ezért az ára közel azonos a csirkével, az adag pedig hatalmas. Jeleztem a kedves hölgynek, hogy a mellből kérnék, grillezett módon, és ha lehet, köretnek a görög saliból.

Node, nem, hát kérem, a görög saláta az egy külön étel, az úgy nem játszik, hogy lehet csak úgy kérni a hús mellé. Oké, mondom én, nem baj, akkor adjon belőle féladagot, és úgy oké leszek. Node, hát kérem, azt sem lehet, mert mi nem adunk féladagot, csak egészet. Mert hát kérem meg van mondva, hogy mi nem adhatunk. Olyat nem lehet, hogy kimérjük, aztán valami mást ütünk bele a pénztárgépbe. Hát le van írva, ez a szabály. A szabály, az pedig szabály.

Mindig olyan érzésem van, hogy olyan szabályokat építünk, amelyek gyakorlatilag akadályozzák az embereket, míg azok a szabályok, amelyek esetleg támogatnának, előrébb juttatnának bennünket, egyszerűen ignoráljuk. Az egész metodológia agilitásával van problémám, azzal, hogy ami le van írva, az fix és sérthetetlen. Ha a rántott húshoz krumpli van, akkor te azt rizzsel már nem eheted. Holott egy ideális világban mosolyogva kiszedik neked amit kérsz, aztán szia.

Az éttermi példát könnyen áthelyezhetjük bármi másra, és rögtön látható a baj.