No, megvolt a táncos mulatság, szerencsére tök jó volt, a mi csoportunk nem rontotta el egyszer sem, és a reggeli majd egésznapos káosz után szerencsére a finálé tökéletes volt. Igazából az a vicces, hogy kicsit tartottam az abroncsos ruhától, de végül kiderült, hogy ebben sokkal könnyebb az egész, mint nélküle.

Azt mondanom sem kell, hogy a frakkom méretét (ami a tánc előtt egy órával derült ki) elrontották, de ezt sosem tudtam meg igazából, mivel a frakk meg a szabászatban maradt. Igen, egyetlen darabot hagytak ott, az pedig az enyém volt. Szerencsére mesélte a csaj, hogy valami indíttatásból berakott négy különböző méretű pótruhát, hátha közbejön valami gixer. És közbe is jött. A csokornyakkendőt végül egy másik szalagavatóról hozták át, szóval kalandos volt, de a lényeg, hogy végül rendbejött.

Szóval ilyenek voltak ma.