Természetesen a puccos amérikái pólók, amiket a »Threadless« jóvoltából szereztünk volna be, szintén megszívták. Elvileg a héten érkeztek volna meg, de persze, mint kiderült, képzeljétek, köszönhetően a Magyar Posta vagy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kiváló dolgozóinak, a csomag elveszett. Remélem vidáman viselik vagy adják el a huszon-nemtudomhány pólót.
Komolyan, elkeserítő, hogy az ember szeretne rendelni valamit, és lenyúlja valami szakadék kotvány aluldefiniált cipőtöltelék. Arról nem is beszélve, hogy azon pólók, amelyek jöttek volna, nagy részük már nem kapható, így nem rendelhetjük újra.
Aztán csodálkozunk, hogy emberek azt mondogatják, hogy el ebből a szar országból. Azon pedig egyenesen meglepődünk, amikor valaki fogja, összecsomagolja a családot, elad mindent, és húz a fenébe. Akkor már magunkhoz sem térünk, mikor kiderül, hogy évek óta kint van, és esze ágában sincs haza jönni.
De mindegy is.
Hogy azért jó példa is legyen, találtam ma egy áruházat a neten, felhívtam őket, hogy van-e a termék, amit keresek, azt mondták igen, feladtam a rendelést, és jött az e-mail öt perc múlva, hogy átadva a futárnak, holnap munkaidőben szállítják. Lehet ezt profin is csinálni, persze.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Dexter
2011. december 19. — 21:42:20
Külföldről karácsony környékén semmit, nagyon megtanultam az elmúlt évek alatt
Mefi
2011. december 19. — 22:42:47
[re=6065813]Dexter[/re]: nyáron is ugyanez volt sajnos
Athos
2011. december 20. — 00:11:14
Kulfoldrol csak letoltheto vagy futarszolgalat altal kezbesitett dolgokat szabad venni sajnos, ezt mar en is belattam. 🙁
Dexter
2011. december 20. — 05:41:38
Jó nyilván év közben is eltűnhetnek dolgok, de karácsonykor tuti. Kedvencem amikor az itteni ajánlottnak megfelelő csomag tűnt el. A külföldiek szerint a Magyar Posta átvette kézbesítésre. A MP szerint a csomag nem is létezik.
iMi
2011. december 20. — 20:05:58
Isten ments, hogy nagyobbat mondjak 🙂 Nekem már garanciális ügyintézés közben hagytak el notebook-ot is. nem volt vicces. Acer + UPS páros…
Dave
2011. december 28. — 18:31:41
Pontosan 8 napja rendeltem az USA-ból egy drágább síszemüveget (az ok egyszerű: itthon az alap lencsés, sima fekete színű drágább, mint kintről a limitált szériás, drágább lencsés, polarizált elsőbségi szállításal együtt), volt tracking code, mobiltelefonra pedig tracking szoftver – ma reggel pittyeg a telefon, hogy a vám átadta a postának. Meg se vártam, hogy a postás kihozza, lementem reggel a postára és megkértem őket, hogy ha megkapják a csomagot, akkor hívjanak fel és lemegyek én érte. Nem hívtak fel, csak a postás, hogy ha most kihozza-e, akkor az jó-e és hogy nagyon vigyáz rá, bár egy nagy dobozban van, jól kipapírozva…szóval ez így korrekt volt, pedig Karácsony előtt rendeltem. (USPS priority parcel volt)
De nemrég pl. egy pólómat nyúlták be, ami az anyagi veszteség mellett azért is érintett érzékenyen, mert a TeeFury-ről rendeltem (1 nap csak 1 adot pólót lehet rendelni, minden nap mást) és ajándék lett volna, tehát másikat rendelni esélyem sem volt…
Mefi
2011. december 28. — 21:13:50
[re=6065838]Dave[/re]: ja, lattam ma hogy irtad twitteren, gondoltam is hogy beirom, hogy “nekem semmit mert LENYULTAK” 😀