Vicces nap

Ma két vicces dolog történt velem. Az egyik az volt, hogy a Posta, a kedves Magyar Posta (zártkörűenműködőrészvénytársaság) küldött nekem egy kedves levelet, hogy egy karácsonyi ajándéknak szánt küldeményem, amely egyébként december elsején már a postai központi elosztós téma helyszínére, de valami unott néni rácsapott a dátumbélyegzőjével egy január harmadikai dátumot, és mit vagy mit nem, mára ide is ért a levél. Rajta, hogy hinnye, franciaországi gyógytermék található a csomagban. (Ezt honnan tudták, felnyitották?) Egyébként Thinkgeek rendelés, és nem gyógytermék, higgyétek el. A lényeg, hogy valami vámfélét kell rá fizetni, és akkor az enyém lehet. Komolyan, szerencse hogy a Vörös Banditák nem rabolták ki a postakocsit.

A másik történet, ami hasonlóan vicces, hogy egy korábban rendezett »tárhelyváltást« a másik ügyfél mégsem tudott normálisan elintézni, ráadásul az új rendszergazdájuk sem ért annyira a dolgokhoz, például, hogy a domén az egy olyan dolog, amelynek valami weboldalfélére kell mutatnia, hogy használható legyen mint webáruház, vagy ilyesmi. A sztorit teljesen nem bontanám ki, a lényeg, hogy pár plusz kör volt vele, telefonálás, levelezés és igazából azt nem értem, hogy mért van ennyi szürke állat az országban.

Ja, meg végül is az is vicces, hogy 325 forintba került egy ajró. Az jó, nem?

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.