Mindig a péz

Egy mondat tekeri meg kicsit a vérnyomásomat mostanában Budapesten járva-kelve (pedig az is megtekerhetné, hogy ma kiesett a busznak az ajtaja, bazeg). Ez pedig az a mondat, hogy bezzeg az A európai országban bezzeg X a havi minimálbér.

Mondják ezt javarészt olyan emberek, akik segélyen élnek egy olyan országban, ahol majdnem életünk végéig ingyen oktatásban vehetünk részt. Ahol a gyerekvállalásért legalább négyféle módon kap anyagi és egyéb juttatást az ember, az anyuka pedig messze az átlagon felüli időre mehet támogatott szabadságra. Ahol noha nem a legmegfelelőbb, de a többi országhoz képest szinte ingyenes orvosi ellátás jár majdnem minden embernek. (Az USA-ban próbálnál meg bemenni ennyi pénzből egy kórházba, kiröhögnének.) És még sorolhatnám.

Persze itt sem virágzik a helyzet, és van baj a fejekben bőven, de amikor meghallom azt, hogy bezzeg Londonban aztán nyolcszáz fontot kapsz, ha mosogatsz, akkor kicsit felcsavaródik a vérnyomásom, mert Londonban nem 215 forint egy kiló kenyér, és nem 150 font havonta egy másfél szobás belvárosi lakás bérlése.

Bazeg.

2012. január 28., 0.34 – kiegészítés

Oké, ebből a bejegyzésből két dolgot lehet leszűrni. Az egyik, hogy a blogolás rendkívül vicces, mert könnyedén be tudjuk vele bizonyítani, hogy az emberek szeretnek hülyézni és nyálat fröcsögtetni, főként ha belefutnak valakibe, akinek kiugróan más a véleménye. A másik dolog, amit mondjuk mindig meg is jegyzek, hogy érdekes látni azokat, akik elvileg megvetnek minden sort, amely itt olvasható, mégis betéve tudják ezeket a sorokat az elmúlt hat hónapról.

Mindig gondoltam rá, hogy kellene egyszer egy hasonló bejegyzést írni, de igazából sosem gondoltam volna, hogy megteszem, tegnap este viszont volt egy kattanás. Pontosan hasonló reakciót vártam, bár egy kicsit több nyüzsgéssel.

Lényeg a lényeg: itthon rettenetesen nagy problémák vannak, és nem, nekem sem az a legnagyobb problémám, hogy milyen kanapét vegyek; nincsen lakásom (ami elég sokaknak pedig megadatott) és különösebben komoly megtakarításaim sincsenek, velem is ugyanúgy megeshet máról holnapra, hogy az utcára kerülök, és ezzel tisztában is vagyok. Nagyon. Éltünk mi is nagyon szarul, elég élénken emlékszem olyan napokra, amikor a krumpli volt a főfogás az asztalon. Tény, nem tehettem róla, hogy kikerültünk belőle, de annyit azért megsúgok, hogy szüleim sem milliárdos vállalkozók és nem is gazdag emberek csemetéi. Mint ahogyan én sem vagyok az.

Azzal is tisztában vagyok, hogy külföldön néhány árnyalattal jobb az élet. Nem jártam sok helyen a világban, de megfordultam itt-ott, és lévén közeli rokonaim élnek például Olaszországban, közelről tudom, hogy ott sem sokkal jobb a helyzet. Valóban, nyolcszázötven euró körül van a minimálbér, cserébe a villanyszámla legalább kétszer annyi, mint itthon bárhol. És tény, áll autó a legtöbb garázsban, sőt, használják is, de ott sem különb a helyzet: hitelek hitelek hátán. Londonban nem éltem még, de tucatnyi barátom és ismerősöm igen, akik mind-mind arról számoltak be, hogy kint is keményen kell dolgozni ahhoz, hogy napról-napra meglegyen a jövő.

Akik kint megélnek, általában megéltek itthon is. Sosem elleneztem azokat, akik el akartak ebből az országból menni, inkább azokra néztem mindig kicsit furcsán, akiknek erre minden lehetőségük megvan, mégis inkább fröcsögtetik, hogy bezzeg külföldön. (Ismét: azokra gondolok, akiknek lenne lehetőségük.)

Érdekes esettanulmány volt ez, vicces látni, hogy egyeseket milyen könnyű ugratni. És tudjátok mi az igazán érdekes? Két dolog. Az egyik, hogy az embereket nem a mondandó idegesítette fel ebben az írásban, hanem az, ahogy a mondandó tálalva volt. Nagyjából öt szót kellene kitörölnöm, és néhány mondatot átrendezni ahhoz, hogy egyetlen komment se érkezzen, és egy mezei blogposzt szülessen. Ennyin múlik. A másik érdekesség, hogy érzésem szerint nem olyanok jöttek ide panaszkodni, akik minimálbéren tengődnek. Nekik ugyanis nincs idejük más internetre ontott hülyeségeivel foglalkozni. (Kedvük se igazán.)

Egyszer kellene már egy troll-sörözést tartani. :]

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.