Társasházi gondjaim

Egyrészt, tegnap nem voltak internetek a házban (egy olyan szmájlit képzeljünk ide, amely felteszi két kezét a levegőbe az Internet Égi Isteneinek fohászkodva, és egyben a szolgáltató összes anyukáját nem éppen dicsérve), emiatt azonban talán annyira nem is lennék morcos.

Két más dolog miatt viszont igen.

Az egyik, hogy van egy idióta a szomszédban, aki valami nővel él, és mint valami rovarfajta, este tizenegy körül tér magához, üvölt, olyan erővel üti az ajtókat-ablakokat, hogy nálam is megremegnek a nyílászárók, illetve terrorban tartja a macska idegállapotát is. A dolog odáig fajult, hogy valamelyik nap a nő már a folyosón zokogott, és ahogy hallottam verekedés is volt, gondoltam oké, hajnali háromkor erre annyira nem vagyok kíváncsi, kihívtam a rendőröket, de mire kiértek, persze már síri csend.

A másik, hogy ezek után még reggel hatkor arra kelek, hogy a két házmester néni folyosótakarítás közben kiabálva beszélgetnek egymással úgy, hogy egyikük a másodikon, másikuk a földszinten áll. És akkor még nem is beszéltem arról, amikor arra kelek, hogy A KURVA ANYJÁT, AKI NEM TUDJA RENDESEN A KUKÁBA BELERAKNI A SZEMETET, HÁT A MINDENIT NEKI, HOGY NEKEM EZT KELL CSINÁLNI, MIÉRT NEM VAGYUNK FIGYELMESEK. Jóban vagyok velük, így nem mentem még ki félmeztelenül üvöltözni a folyosóra, hogy napi 18 óra ébrenlét, valamint 10-12 óra munka után szeretnék pihenni, és legyenek már tisztelettel arra, hogy nem mindenki kel hatkor.

Szóval ez a két probléma bántja lelkemet, voltaképpen külön-külön sem a legjobbak, de így egyben hatványozottan kicsit szexuális kapcsolatot létesítget a csőrömmel.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.