Egyrészt, tegnap nem voltak internetek a házban (egy olyan szmájlit képzeljünk ide, amely felteszi két kezét a levegőbe az Internet Égi Isteneinek fohászkodva, és egyben a szolgáltató összes anyukáját nem éppen dicsérve), emiatt azonban talán annyira nem is lennék morcos.
Két más dolog miatt viszont igen.
Az egyik, hogy van egy idióta a szomszédban, aki valami nővel él, és mint valami rovarfajta, este tizenegy körül tér magához, üvölt, olyan erővel üti az ajtókat-ablakokat, hogy nálam is megremegnek a nyílászárók, illetve terrorban tartja a macska idegállapotát is. A dolog odáig fajult, hogy valamelyik nap a nő már a folyosón zokogott, és ahogy hallottam verekedés is volt, gondoltam oké, hajnali háromkor erre annyira nem vagyok kíváncsi, kihívtam a rendőröket, de mire kiértek, persze már síri csend.
A másik, hogy ezek után még reggel hatkor arra kelek, hogy a két házmester néni folyosótakarítás közben kiabálva beszélgetnek egymással úgy, hogy egyikük a másodikon, másikuk a földszinten áll. És akkor még nem is beszéltem arról, amikor arra kelek, hogy A KURVA ANYJÁT, AKI NEM TUDJA RENDESEN A KUKÁBA BELERAKNI A SZEMETET, HÁT A MINDENIT NEKI, HOGY NEKEM EZT KELL CSINÁLNI, MIÉRT NEM VAGYUNK FIGYELMESEK
. Jóban vagyok velük, így nem mentem még ki félmeztelenül üvöltözni a folyosóra, hogy napi 18 óra ébrenlét, valamint 10-12 óra munka után szeretnék pihenni, és legyenek már tisztelettel arra, hogy nem mindenki kel hatkor.
Szóval ez a két probléma bántja lelkemet, voltaképpen külön-külön sem a legjobbak, de így egyben hatványozottan kicsit szexuális kapcsolatot létesítget a csőrömmel.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Dpspeti
2012. május 20. — 01:01:05
Szerinem attol meg maradhatsz joban valakivel, h elmondod a teljesen jogos kritikadat neki, viszont, ha nem teszed,akkor megszexualhatod a joban letet, nem fogsz tudni aludni…
_alesi_
2012. május 20. — 09:14:34
Ha szerencséd van, akkor veszik a lapot és figyelmesebbek lesznek. Az esetek 1%-ban egy kellemes hangnemben lefolytatott beszélgetés megteszi a hatását.
A másik 99% viszont csakazértis alapon még ropogósabb táncot fog lejteni az idegeiden, mert ha nekik nem jó, akkor a Kritikus Úr is szopjon lovat.
Rossz szomszédság török átok – tartja a roppant találó népi megfigyelés és ilyenkor két út kínálkozik:
a, költözés. Az albérlet egyik legnagyobb előnye, hogy a tapló szomszédokat könnyedén ott lehet hagyni.
b/1, a többi lakóval együtt jelzitek, hogy ezt nem kéne. A sokszoros túlerő láttán azért meg szoktak juhászodni a ki-ha-én-nem tagok.
b/2, ha olyan fejed van, hogy az emberek a láttán átmennek a másik oldalra az utcán, akkor egyedül is sikeres lesz a beszélgetés.
c, megkérsz pár mázsa-húsz körüli ismerőst, hogy segítsenek már bekopogni.
Szemétkedni, erőszakot alkalmazni nem szabad, mert abból te se jössz ki jól, az ilyenek mindig ráérnek szopatni a közösséget.
mcbuddha
2012. május 20. — 15:50:37
Ha nem tudsz aludni a zajtol, hasznalj fuldugot.
Andrei
2012. május 21. — 05:29:48
A társasház egy állatkert. Legalábbis az ember néha úgy érzi. Murphy törvénye, hogy mindig akkor van történés, amikor az ember egy héten egyszer tényleg pihenne, aludna.
sanyoo
2012. május 27. — 16:56:45
Hívd rájuk többször a rendőrséget vagy jelentsd őket föl, de ha tudod próbáld meg úgy rendezni ezt a dolgot hogy ne tudjanak róla mert az ilyen emberek hamar felkapják a vizet és neked is bajod eshet.