Érinthetetlenek

Tegnap a Köpönyeg jóvoltából megnézhettük az Érinthetetlenek című mjuzikelt.

Érinthetetlenek musical

Az első feléig még nem igazán tudtam, milyen lesz a vége, de aztán arra jutottam, hogy ha létezik ebben a műfajban a B-kategória, akkor egyértelműen oda sorolható, ha pedig nem, akkor ezzel most sikerült megteremteni.

Az alaptörténet nagyon jó lenne, még a magyar popslágerek is jól hangzanának, azonban az egészet elrontja a rettenetes szereplőválogatás, ami azt eredményezi, hogy az egyébként jó színészek közel sem jó szerepekben vannak, sokszor teljesen elrontva a zenei betétet ezzel. Ezen még csak-csak túltenné magát a néző, meg a negyven fokos kánikulán, de az egész történet olyan se eleje, se vége. Elkezdődik, megy, véget ér. Nincs különösebb csattanó és sok fordulat sem.

Egynek jó volt, de mély nyomokat nem hagyott bennem.

Hajóval menni viszont nagyon jó móka, ezer pengő oda-vissza a margitszigeti színházjárat, és este nagyon hangulatos a kivilágított hidak alatt áthajózni. (Az már kevésbé, hogy éjfélkor minden díszkivilágítást lekapcsolnak.)

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.