Igazgató

Van az iskolánkban egy „nyugalmi zóna”, ami négy óriási, és kényelmes ülőalkalmatosságból áll. Ide elvileg csak szülővel, vagy tanárral ülhetnek be a diákok. Elvileg ugye, de mefi olyan bunkó, hogy a nulladik órák előtti holtidőt, valamint a pénteki üres óráját ott tölti. Történt ez ma is, de amint leültem, osztálytársam jelezte, hogy bizony jön az igazgatóbácsi. Felálltam, és mondtam az érkező emberkének, hogy jókor jött, mert így nem látott semmit. Igen, sok diákkal ellentétben szoktam beszélgetni tanárokkal, és az igazgatóval is. Erre megkérdezte, hogy miért, mi történt, én pedig becsülettel beszámoltam, hogy a fenekemet akartam mereszteni a Nagy Fotelekben.

– És hol itt a probléma? – Kérdezte az igazgató.
– Hát, tudtommal nem lehet odaülni csak szülőkkel.
– Hmm, igazán? Nos, akkor leülök veletek, úgy megfelel?
– Rendben, üljünk. – Mondtam én, széles vigyorral orcámon.

Beültünk hárman, és az egész szünetet végigbeszélgettük. Az már csak apróság, hogy azok az emberek (sokan vannak, hiába) akiket nem szeretek, irigykedve nézték, hogy mit csinálok. A legnagyobb poén az volt, hogy jött egy tanárnő, és emelt hangon megszólalt, hogy „Tessék szépen felállni, és távozni!”, majd amikor észrevette az igazgatót, szó nélkül továbbment. Hehe, építeni kell a kapcsolatokat.