Emlékmás

Habár fordítva néztem meg (az újabb, 2012-es feldolgozással kezdve), mégis erről írok először.

Emlékmás (1990)

Végig azt éreztem, amit a Terminátor első részénél is: tudom, hogy gagyi, tudom, hogy egy-két helyen vicces, de valahogy mégis hátborzongató, hogy évekkel ezelőtt sokkal kevesebb technológiai eszköztárral sokkal jobban átadták az üzenetet.

Az összes ilyen régi filmre igaz (avagy én legalábbis észrevettem), hogy a mai vizuális eszközök mellett megmosolyogjuk az első néhány jelenetet, mindamellett az érzések és a feszültség mindig érezhetőbb.

Az Emlékmás egy jó film. Benne az ijesztő gondolattal és a drámával a jövőt illetően, valamint a mókás sci-fi hülyeségekkel, mint például a három mellű nő. Schwarzenegger az én véleményem szerint nem alakít olyan jól, mint a Terminátorban, nem illik rá annyira ez a szerep, kicsit inkább kigyúrt próbababának tűnik.

Nem az újranézős klasszikus, de egyszer teljesen jó élmény volt.

Eredeti cím: Total Recall
Műfaj: akció
Időtartam: 113 perc
Megjelenés éve: 1990
Főszereplők: Arnold Schwarzenegger, Rachel Ticotin, Sharon Stone, Ronny Cox, Michael Ironside


2 hozzászólás

  • Nikoletta

    2012. szeptember 20. napján, 23:39-kor

    A könyvet is ajánlom, ha van elég időd (persze tudom, hogy abból van manapság mindenkinek a legnagyobb hiány :) ). Philip K. Dick: Az emlékmás, igazi scifi klasszikus.
  • Mefi

    2012. szeptember 28. napján, 21:33-kor

    Nikoletta: köszi a tippet!

Szólj hozzá!

A nevedet és az e-mail-címedet mindenképpen add meg. Az e-mail-címed nem jelenik meg.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..