Két fészbúk meméről

Belefutottam a napokban két megosztásban is Facebookon, ezekről írnék néhány gondolatot.

Az egyik arról szól, hogy elvileg a mentősök azt kérik, írd be a telefonkönyvedbe ICE névvel azt a személyt (ha több van, sorszámozva, ICE2, ICE3 stb.), akit ha valamilyen baleset ér, értesíteni kell. Persze, a megosztásnál mindenféle komment van arról, hogy jaj de hülyék vagytok, amiért megosztjátok, hiszen ez kamu. Pedig az ötlet nem lenne rossz, de a jelszavas telefonoknak hiába. Egy-két telefon viszont gyárilag tudja ezt a funkciót, és egyetlen ilyen számot a jelszó megadása nélkül is lehet hívni.

Másik megosztós történetben angol nyelven valaki arról számol be, hogy azok a szerencsétlenek, akik koldulnak az utca sarkán, sokszor gyereket tartva a kezükben, még véletlenül sem kapják meg a pénzt, amit ledobnak nekik. Te előveszel ötven, esetleg száz, durva esetben kétszáz forintot, és talán kicsit még meg is nyugszol, hogy igen, most tettél valamit, így már nyugodtabb szívvel fekszel le este a fűtött lakásodban. A koldustól az akármilyennek nevezett bűnszervezet este meg elveszi a pénzt egy kiskörtéért és egy gíroszért. És hogy miért alszik egész nap a gyerek a kezükben? A vodkától, meg a kábítószertől. Most persze felsóhajtanál, hogy nem, ilyen nincs, nem szabad bedőlni, de akkor nézd meg a »Tolvajkergetőket« vonatkozó részét. De persze el is könyvelheted, hogy ez fék, és biztosan nincsen ilyen.

Nem tudom, mi a tanulság.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.