Tavaly szeptembertől idén január végéig nagyjából az összes szombatot végigdolgoztam. Eleinte borzalmas volt hatkor kelni, viszont arra jöttem rá, hogy habár nap végére nagyon fáradt voltam, mégis ugyanannyi dolgot csináltam meg szombaton, és még többet is. Ennélfogva idén elhatároztam, hogy amikor lehet, kihagyom a szombati déli alvásokat, és legalább kilenckor kimászom az ágyból. Ezt szerencsére nagyon jól sikerült eddig tartani (kopp-kopp-kopp), így ma Gáborékkal terveztünk egy jó laza reggelizést. Három helyet írtunk fel, hátha valamelyik zárva van; elvileg az összes nyitva tartott, gyakorlatilag mindegyik zárva volt, így a fagyhalál elől menekülve végül a Budapest Bistróban kötöttünk ki, finom bundáskenyeret és friss narancslevet fogyasztva.
Napközben általános bóklászás után az Astorián Ingriddel hirtelen felindulásból benéztünk a Tiszacipő üzletbe, ahol éppen akció volt (mindig ráérzek ezekre), így több mint 50% kedvezménnyel sikerült elhoznom egy cipőt, amit április környékén terveztem beszerezni.
Este Intiékkel moziba mentünk, kajáltunk, biliárdoztunk és az élet nagy dolgairól beszélgettünk az Atlantisban, amit még anno ők ajánlottak nekünk.
Itthon pedig egy elképesztően doromboló macska várt minket.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
vilmos.nagy
2013. március 17. — 11:38:57
Meddig tart Tiszáéknál az akció, nem tudod? Ezt lehet, majd meglesem én is…
Mefi
2013. március 17. — 18:57:03
[re=6067153]vilmos.nagy[/re]: gőzöm nincs, szezon elején szokott lenni mindig ilyen akciózás