Tegnapelőtt megérkezett az igazi nyár az esti fülledtségével, mi pedig a Kobuci Kertben tomboltunk a Kaukázus legújabb koncertjén a visszatérésük óta, akárcsak »múltkor«, most is az első sor közepén.

Kaukázus kocnert a Kobuci Kertben

A koncert nagyon jól sikerült, pedig eleinte kicsit aggódtam, mert a Kobuci Kert egy kellemes nyáresti sörözős-fröccsözős, vagy családostul beszélgetős hely, nem annyira tombolós-koncertezős, ráadásul az átlag életkor nagyjából 40 év lehetett, de amikor félóra késéssel végre beindult a buli, hirtelen megjelentek a fiatalok is, és a kis színpadhoz képest nagy volt a pörgés. A zenekarnak és valószínűleg a rajongóknak is kellett a bemelegítés, most sokkal jobban dübörgött az Autósmozi, mint múltkor a Parkban.

A legjobban az tetszett, hogy volt egy hatév körüli kissrác, aki az obszcén részeket leszámítva az összes számot fejből énekelte, átengedték a kordonon túlra, és az egyik mélyládán ücsörögve tapsolt és énekelt. Meg aztán az is nagyon rendben volt, hogy ismét sztárvendéggel, most éppen Drapos Gergellyel, a Péterfy Bori & Love Band gitárosával ment a zúzás.

Csak azért 9/10, mert habár volt szavazás, de sem az 51 csillag, sem pedig az Anglia nem szólt, ami azért picit szomorú, de ezt leszámítva is nagyon jól éreztük magunkat.


Discover more from mefiblog

Subscribe to get the latest posts sent to your email.