Az előbb sokat foglalkozunk vele, aztán írunk róla mozgalom keretein belül szintén csak most vált esedékessé a Hannibal című sorozatról szóló bejegyzés. Jelenleg a tizenegyedik résznél tartok, még két epizód van az évadból.
Nyomozós vagy sorozatgyilkosról szóló sorozatot sokan próbáltak már meg csinálni, több-kevesebb sikerrel. Alapjában véve a két téma keresztezése jó alapot ad, viszont az erős nyitóepizód után kicsit lelassul a sorozat, a harmadik részig talán még azon is elgondolkodik a néző, hogy akarj-e folytatni, majd a negyedik és az ötödik rész folyamatosan emeli az izgalmi szintet, a hatodik rész végén pedig megérkezik az a pillanat, ami után izgatottan várja az új részt.
A Hannibal egy nagyon bizarr és nagyon elvont sorozat, mind zenében, mind a jelenetekben mind pedig úgy általában a hangulatot tekintve. Gyönyörűen fotózták, az ételekről készített videók zseniálisak, a vágóképeknél a time laps technológia szinte tökéletesen illeszkedik, pedig én annyira nem is rajongok érte.
A prímet pedig a főszereplő, a Hannibált alakító Le Chiffre, vagyis a dán Mads Mikkelsen viszi, aki jéghideg nyugodtságával és önmagában ijesztő tekintetével az egészet afféle fűszerként szórja be.
Egyelőre tetszik, semmiképpen sem pörgős sorozat, viszont minden részben van annyi feszültség, hogy ez nem okoz gondot. Ahhoz viszont, hogy erre ráérezzen az ember, tényleg kell az első hat rész.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Mefi hozzászólásai
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Aww, köszi szépen! :)"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszi szépen! <3"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönjük szépen! <3"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Érdemes amúgy a csak családi házakat is megnézni,..."