Apró gondolat az utazásról

Nagyon sokszor emlegettem már, de az utazás az egyik legfontosabb, legérdekesebb és legtanulságosabb élmény, amivel egy ember gazdagodhat. Két faluval odébb ellátogatni, vagy csak a Balatonra leugrani, fapaddal Londont nézni vagy eldugott indiai faluban kóborogni – a hozzáadott érték szempontjából teljesen mindegy.

2013-at írunk. Sok mindent fel lehet róni a mostani világ, a mostani társadalom nagy retrospektívének mi nem volt jó falára, de egy biztosan nem oda menne, és az pedig a kapuk nyitottsága. Sokan azért még szinte tegnapinak emlékezik, hogy milyen volt pár évvel ezelőtt utazni, amikor néhány ország közül választhattak a kiváltságosak, és esetleg átmehettek megnézni egy kis mesterséges turistaparadicsomot. Jelenleg egy-két speciális helyet leszámítva bárki jöhet-mehet, ahogyan a kedves és a lehetőségei engedik. Az EU-ról is sokat lehetne beszélgetni (sőt, egy másik téma kapcsán ugyanez a dolog rossz lenne), de az, hogy Európán belül a legtöbb helyre szinte már a határátkelés érzése nélkül utazhatunk, az egyik legcsodálatosabb gyümölcse az egész egyesülésnek.

Persze, ahhoz, hogy ötcsillagos szállodában aludj, a főutca legdrágább éttermében vacsorázz és minden látványosságot megnézz, most is nagyon sok pénzre van szükséged.

De ha megfelel, hogy csürhével utazol a fapadon; ha megfelel, hogy egy hosztelben vagy csak egy kétcsillagos szállóban hajtod álomra a fejed a városnézés után; ha nem mész be minden tízeurós belépődíjjal rendelkező látványosságra, és csak egyszer eszel étteremben, amúgy meg keresed a kifőzdéket vagy egyszerűen magadra főzöl – akkor bizony pofátlanul sok helyre lehet eljutni, akár egy éven belül is. Idén, amikor »Belgiumban« jártunk, a repülőjegyet fejenként oda-vissza 12 000 forintért vettük. Rengeteg helyre ingyen lehetett bemenni, és még sorolhatnám.

Ha utazol, a látóképed centiméterben nem mérhető szélességűre tágul. Amikor persze hazajössz, újra bezárul kicsit, de már sokkal szélesebb, mint mielőtt elindultál. Ha fényképezel, azt mondanám, hogy a 28 mm-es objektívet lecseréled egy 10 mm-esre. Ha autót vezetsz, azt mondanám, hogy olyan, mint átülni a kuplungos után egy automatába. Ha szeretsz úszni, azt mondanám, hogy olyan, mint a Balaton után a sós tengervíz. Mindegyik után tudod használni az eredetit is, mégis tapasztaltabb, több leszel.

Az apróságoktól. Hogy egy picit máshogy festik az úton a zebrát és a sávokat. Hogy a lámpa zöldje egy kicsit másabb árnyalatú, és rajta a sétáló embernek picit másabb az alakja. Hogy a táblákra más betűkkel írják a városok nevét. Hogy az emberek ugyanabból a húsból más ételt készítenek. Ugyanazokkal a szájakkal pedig más szavakat formálnak.

És ez nem pénz vagy lehetőség kérdése, ez csak azé, hogy kíváncsi vagy-e, be akarod-e fogadni és magadba akarod-e szívni más nemzetek kultúráját.

Idősebb korom előtt (itt most arra gondolok, hogy család, gyerek, autó; de egészen konkrétan jövő nyárra terveztem) mindenképpen szeretnék egy olyan túrát, amikor két hétig csak járom az országokat, akár egy lakókocsival is, városról-városra. Hátizsákkal, nyilván, illetve kettővel, mert minden másodpercét fényképezni szeretném, mozgó- és állóképekre egyaránt.

Nem lepne meg, ha pár évtized, de mondjuk egy évszázad múlva tényleg megszűnnének a határok, a világ de legalábbis Európa majdnem minden szegletén beszélnék az angol nyelvet, és utazni hétszáz kilométert legalább olyan egyszerű dolog lenne, mint eljutni Budáról Pestre. Ne felejtsd el, kedves olvasó, száz évvel ezelőtt ezt a hétszáz kilométert sem másfél óra alatt tették meg az emberek.

Az egészből azt akarom kihozni, hogy utazni kell. Akár csak egy hétvégére, akár csak Sopronig, de minél többet kell magunkba inni a világból, erre pedig nincs, nem is lehet jobb módszer.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2020

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.