Megnéztük a Vígszínházban a Mephistót. Még a »Danton halálával« együtt erre is szerzett jegyet Andi, aminek azért örültem különösen, mert még a Nemzetiben meg akartam nézni, de azért üzérek zsebébe ötvenezret nem raktam volna.

Ezt sokszor leírtam már idén, de itt sem tudok mellette elmenni: Alföldi Róbert és Vörös Róbert adaptációja zseniális választás. Már az alapmű is rengeteg aktualitást tartalmaz mai helyzeteket és állapotokat tekintve, de néhány aprósággal ezeket még jobban fokozzák, kiemelik. Nincs hozzányúlva a szöveghez (most újranéztem a filmet is, helyenként szóról-szóra követte), nincsen konkrétan semmilyen utalás, de mégis, ott ülsz a székben, és nem hogy csak érted, átérzed mi zajlik (a színpadon).

A színpad, ami – ismét Menczel Róbert munkáját dicséri – valójában két színpad. Mert egyrészt a színpad, amin zajlik maga a darab, a színpadon viszont egy másik színpad két oldalát láthatjuk, és ez a két oldal néha csak egy szereplő megfordulásával vagy a fények variálásával változik. A méretek, a színek, a szintek mind-mind erősítik azt az élményt, amit én imádok az Alföldi-féle színházban, és amit egyébként Höfgen is meg akart teremteni forradalmi színházában: a nézők bevonását, a nézők és a színészek közötti távolságok megszüntetését.

Míg jobb darabokban ugyanis szépen lassan építik fel a hidat a nézőtér és a színpad között, itt konkrétan kinyúlnak a nézőért, és beledobják a színpad közepébe.

Aztán ott van az, amit a darab tökéletes, minimalista szórólapján is jeleznek: az előadás egy jelenetében rövid ideig meztelenség látható! Hát igen, sokan el is fordultak rémületükben, de itt meg csak azt tudom elmondani, amit »A jég« esetében is: lehet a meztelenség egy olyan trükk, ami egy olcsó húzás, és csak a polgárpukkasztás, de lehet ez is egy eszköze annak, hogy megszűnjön a nézőtér-színpad bontás, és egyszerűen a darab legyen, amiben a szereplő történetesen meztelen.

Mephisto a Vígszínházban

Minden más: csak a szokásos. De a legjobb értelemben. László Zsolt mint náci katonatiszt, Stohl András mint Mephisto és a többi már ismert arc. (Egyébként azt vettem észre, hogy nagyrészt ez a gárda játszott a Tűzvonalbanban is, és már ott is elég jól összekovácsolódtak).

A kérdésre pedig, hogy mi is valójában egy színész, mi az ő szerepe a világban, mit kell elérnie, mit kell letennie, hogy kell viszonyulnia, tökéletes választ ad az utolsó fél perc. A Shakespeare idézet a végén külön kiemelkedik.

Amit pedig kifejezetten a végére hagytam: Eszenyi Enikő (a Vígszínház jelenlegi igazgatója) megjelent a darab előtt, és elmondta, hogy Stohl megsérült a próbán, bokaszalag szakadása van, de ettől függetlenül megtartják a darabot, kivéve az első jelenetet, ami egy hatperces szóló táncból állna. Stohl amúgy nagyon profin tolta, látszódott, hogy egy-két jelenetnél azért nem volt annyira őszinte a mosolya, de kiállt, és eljátszotta a darabot. Ez az egész pedig azért kapcsolódik a Mephistóhoz, mert erről is szól a színészet, és ez is kiválóan beleépült az egész este hangulatába.