Mai a hír, mi az irodában nyilván hallottunk róla, én legalábbis szeretem figyelni a szoftverfejlesztés újdonságain túl azt a piacot is, amire a szoftver fejlesztem: a Jófogást üzemeltető cég megvette az Expressz.hu-t. Az Expressz nagyjából harminc éve az eladással és az apróhirdetéssel gyakorlatilag egybenőtt fogalommá vált, pár évvel ezelőtt kevesen tudták volna elképzelni, hogy valaki nem náluk akar hirdetni. Az persze egyértelműen látszott, hogy az onlájn piacon nem tudták felvenni a versenyt: használhatóságban, kinézetben illetve úgy általában a szolgáltatásokban nagyon lemaradtak a feltörekvő kisebb és a lábaikat már korábban megvető nagyobb cégek mellett. Az Expressz az utóbbi időben évről évre gyengülő bevételi eredményeket tudott csak felmutatni, a Jófogásnak pedig jól jött a nagyjából 400 000 hirdetés és a márkanév bekebelezése, így mondhatni mindenki jól járt.
Arról nincs infóm, hogy az Expressz nyomtatott változataival mi lesz, de az Expressz.hu március 31-től már átirányít a Jófogásra.
Annyira nagy port nem kavart a hír, de az Apród összeszedte magának az OLX nevű ingyenes apróhirdetési oldalt, ami már most kérdés nélkül dob át az ő oldalukra.
Egyértelműen látszik, hogy mozgolódás van a piacon, nekem az Apród és a Jófogás közül a Jófogás a szimpatikusabb, legalábbis ha a mostanában zajló reklámkampányt veszem figyelembe, akkor mindenképpen.
Az Expressz eladásával pedig mindenképpen egy hosszú korszak zárult ma a hazai hirdetési piacon, illetve talán egy újabb korszak vette kezdetét, de azt majd meglátjuk később.
Eladom az órám, eladom az ingem – de az Expresszt neeem!
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Vaczkor
2014. március 18. — 08:17:01
Igazából az a nevetséges, hogy egy ingyenes hirdetési piacról beszélünk, ahol több mint 1 éve pofozgatja egymást két szereplő. Kétségtelen, hogy a párbajuk addig tart, amíg valamelyiküknek el nem fogy a pénze és egyeduralkodó lesz a hazai piacon. Az expressz megvásárlásával most úgy tűnik, hogy a jófogás áll nyerésre.
Sandi Péter
2014. április 03. — 12:06:28
A jófogás most tényleg nagyon belehúzott, de az az igazság, hogy ahogy az expressz is ugyan úgy a jófogás is elbukhat, mert volt/van egy pár hatalmas hibájuk, lassú, nehéz keresni a dolgokra, és rossz a keresőoptimalizálás, ( az expressznek nem volt ). Csak azért az első a jófogás a googleban mert fizetett hirdetés! ( ami súlyos pénzekbe kerül ) Az apród mögött van egy hatalmas háttér ( allegroup kft ) ami ellen nehéz és jóformán lehetetlen versenyezni!
Andrei
2014. április 22. — 17:50:03
Még vannak azért bőven hirdetési platformok amelyeket az Allegro, Schibsted és akár az Arkon is bekebelezhet. Csakhát valljuk be. Nagy habos levesben nehezebb keresni is.